DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Az agrárrendtartás módosításáról szóló törvény igen fontos feladatot fog betölteni a magyar agrárpiaci szabályozásban. Az itt elmondott észrevételek nagy részével egyetértek, azzal nyilvánvalóan nem tudok egyetérteni, mintha itt a minisztérium valamiféle túlhatalmától kellene tartani. Kis Zoltán volt politikai államtitkár úr, aki elődöm volt jelenlegi posztomon, nyilvánvaló személyes tapasztalatai alapján is kijelentette - bár a helyzet azóta nyilvánvalóan változott, mégis ezt a tapasztalatot mértékadónak tartja -, hogy a miniszter hatáskörét e tekintetben mindenképpen növelni kell.

(11.50)

Én azt hiszem, hogy teljes félreértése a kérdésnek és felnagyítása valamiféle veszélynek az, hogy ez zavarokat okozna, és a miniszter lehetőségeit olyan irányban növelné meg, amely az agrárszektor működésére kedvezőtlenül hatna. Sajnos mindennapi tapasztalataink alapján azt kell kijelentenünk, hogy egy ilyen változtatás nélkül igen nehéz lesz a garantált árnak és az irányárnak az időben való meghirdetése. Egyébként a miniszter felelőssége miatt azoknak nem kell aggódniuk, akik nem ebben a helyzetben vannak, hiszen nyilvánvaló, hogy az irányár és a garantált ár ilyen módon való meghirdetése mindenképpen a miniszter felelőssége. Neki kell elszámolnia arról, hogy miért úgy hirdette meg és miért adott olyan mértékeket, ahogyan meghirdette, és ezt meghatározta.

A mostani vita is bemutatta azt, hogy sokan nem a törvénymódosításról beszélnek, hanem a törvénymódosítás kapcsán elmondanak mindent, ami eszükbe jut az adott témához tág értelemben kapcsolódóan. Nyilvánvaló az, hogy az országgyűlési képviselők felszólalásait nem lehet hatásosan korlátozni, és mi nem is kívánjuk ezt. De akkor, ha jó agrárrendtartási törvényt akarunk, és ha mindannyian erre törekszünk, mégiscsak azt tudom javasolni, hogy erről a törvényről és az előző törvényhez képesti a módosításról kellene beszélni, és nem egyéb különböző kérdésekről, amelyeknek más törvények tárgyalása során lenne meg a helyük.

Azt hiszem, hogy bizonyos konszenzus alakult ki - sőt határozott konszenzus - a tekintetben, hogy korlátozott módosításra van szükség. Ennek a módosításnak a kereteit a mindennapi tapasztalatok jelölték ki. Tehát egy ilyen korlátozott jelleg elfogadását - azt hiszem - nagyon nehéz megkérdőjelezni. Ha mindenki elfogadja, hogy korlátozott változtatásra van szükség, akkor pedig ennek a minőségét károsan befolyásolhatja az ezt meghaladó mértékű, elvi kérdéseket boncolgató megközelítés. Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu