KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A mai napon, amikor az agrárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. törvény többszöri módosításáról vitatkozunk, azt hiszem, valamennyien megállapíthatjuk, hogy tudomásul kell venni, hogy Magyarországon nincsen agrárpiaci rend. Azért nincs, mert alapvetően nem szolgálja a termelő érdekét, a termelő megmaradását az, hogy olyan változtatások történnek, amelyek minden esetben azt jelentik, hogy a termelők tönkremennek.

Hasonlíthatjuk magunkat a nyugat-európai országokhoz, azonban egy nagyon lényeges dolgot szükséges figyelembe venni, mégpedig az állami támogatás mértékét. Amíg az állami támogatás mértéke ott 50, és van olyan hely, ahol 300 százalék között változik, ahhoz képest ha a mi egyszerű kis változtatásainkat figyelembe vesszük, akkor figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarországon már többször volt - annak ellenére, hogy kifejezetten mezőgazdasági ország vagyunk, nagyon jó termőfölddel és nagyon jó éghajlati adottságokkal rendelkezünk, kifejezetten a minőségi termelésre alkalmas körülményekkel - katasztrófahelyzet, mert ezt a termékmennyiséget igazából a külföldi államok nem tudják vagy nem akarják felvásárolni. Összeomlott a piac. Volt, amikor a termelés omlott össze. Például 1995-ben Hajdú-Bihar megyében óriási aszálykár volt. Volt olyan, hogy a kukorica hektáronként csak néhány mázsát termett, és a termelők ráfizettek.

Az akkori kormány semmilyen körülmények között nem volt hajlandó semmiféle támogatást adni azoknak a termelőknek, akik tönkrementek, illetve újból kellett hogy kezdjék a termelést. (Dr. Kis Zoltán: Ez nem rendtartás!) Ez igaz. Például én ott voltam '95-ben, amikor Hajdú-Bihar megyében volt az országban a legnagyobb aszálykár. De nem mondjuk azt, hogy az agrárpiaci rendtartás jó, hiszen a mezőgazdasági bizottságban ez a lehető legnagyobb vitát váltotta ki, és éppen csak egy kis többséggel lett ez a módosítás a kormánytöbbséggel megszavazva, hogy elfogadható. Nem elfogadható semmiképpen sem!

Ezek az árak, amelyek itt meg vannak határozva, nyilvánvalóan európai követelményt fejeznek ki. Nem ezeknek a megállapításával vagy nem ezeknek a létével vitatkozunk, hanem azzal, hogy amikor a garantált ár például a termelő önköltségének 70 százalékát garantálja, nyilvánvalóan továbbra is tönkre fog menni a termelő. A múlt évi katasztrófahelyzet után, amikor 18 forintba került egy kiló búza előállítása, és ezzel szemben 10-13 forint között vásárolták fel, akkor látszik, hogy nagyon-nagyon nagy probléma van a piaccal, a felvásárló szervezetekkel. Ezt a múlt évben a kormány bizonyos mértékig hajlandó volt utólag támogatni azzal a bizonyos 3 forint kilónkénti árral, tehát amely csökkentette a termelők veszteségeit.

(11.10)

Azonban összességében véve mindenkit az a bizonyos aggodalom fűt - és ez látszott a mostani kétperces felszólalásokban is -, hogy igazából ez az agrárrendtartás módosításáról szóló változtatás sem fogja a termelők helyzetét javítani. Látszik még egy nagyon komoly feltétel, már az 1990-es évek elején ment a suttogó politika abból a szempontból, hogy igenis, az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz nekünk, mint mezőgazdasági országnak, le kell csökkenteni a kvótáinkat. Ennek a sötét célnak az alkalmazása látszik itt. Pedig ha mi mezőgazdasági ország vagyunk, és valójában stratégiai jelentőségű terményekről van szó - például ilyen az élelmezési célú búza, a takarmánykukorica, a tehéntej, a vágómarha, a vágósertés -, az élelmezési célú búzánál látszott, hogy fantasztikus ráfizetés történt a tavalyi évben, utána a rossz ősz és az egyéb körülmények folytán odáig jutottunk el... Tehát szabályozza ez a piac nagyon szépen saját magát, csak azzal senki nem törődik, hogy mi lesz a termelővel; hogy 5 millió tonna búza helyett most már mindössze 2 millió tonna búzát fogunk az idén termelni.

Úgy gondolom, ez a helyzet elfogadhatatlan, és ez az agrárpiaci rendtartás nem készült fel arra, hogy helyreállítsa a termelést, hanem valósággal örömmel fogadja azt a hírt, mert nem kell majd eladatlan készletekkel foglalkozni, és nem lehet belelátni a piacba, hogy mi az, ami Magyarországon valójában eladható. Akkor, amikor Hollandia például 100 milliárd dollár értékben exportál mezőgazdasági terméket, mi pedig mintegy 3 milliárd dollár körül sem lehetünk, akkor össze lehet hasonlítani, hogy hol tart a mi mezőgazdaságunk, pedig mi kifejezetten mezőgazdasági ország vagyunk.

Összességében véve például hiába vannak a különböző támogatások. Itt van például a gázolaj-támogatás. Aki mostanában a gázolaj-támogatást visszaigényli, azt a lehetőséget kapja meg, hogy kimennek hozzá a fináncok, feldúlják a lakását, kutatgatnak nála és a végén megállapítják, hogy nem jár neki a mezőgazdasági támogatás. Azt hiszem, hogy ezek az intézési módszerek elfogadhatatlanok. Összességében véve az is hozzátartozik az agrárpiaci rendtartáshoz, hogy milyen támogatások vannak előtte és milyen árak alakulnak ki. Abban az esetben, ha a termelő Magyarországon nem tud biztonságosan élni - éspedig nem tud -, akkor megállapíthatunk akármilyen árakat, az összességében véve a társadalom elszegényedését és tönkremenését fogja eredményezni. Ezek után úgy tűnik, hogy a termelők a földjeiket is kénytelenek eladni, ha tönkremennek. Viszont mivel stratégiai jelentőségű élelmiszerekről van szó, ha ezeket a termékeket nem Magyarországon termeljük meg és a kereskedelemben biztosítva van az a lehetőség, hogy szinte annyit hozzanak be, amennyit akarnak a különböző, külföldön termelt élelmiszerekből, akkor látszik, hogy nem lesz egy kiegyensúlyozott magyar élet itt, és hiába akarunk az Európai Unióba menni, csak a csökkentett kvótákkal szintén nem lesz biztosítva a mi megélhetésünk. Ezért összességében véve ezt az agrárpiaci rendtartás változtatásáról szóló javaslatot a Magyar Igazság és Élet Pártja nem fogja támogatni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu