DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A mai rendkívüli vitanap az "Utunk a szociális Európába" címet viseli. A Magyar Demokrata Fórum történeti szellemisége és a szociális Európa történelmi gyökerei miatt bizony nagyon fontosnak tartok bizonyos visszapillantást. Megértem, hogy nem akar a múltról beszélni a Szocialista Párt vezérszónok asszonya, de kérem, hagyja meg a frakcióknak és a felszólaló képviselőknek a választás jogát arra, hogy milyen történelmi rendszerbe elhelyezve beszélnek arról a témáról, amely egyébként egy rendkívül széles kitekintésre ad okot minden felszólalónak "Utunk a szociális Európába" címmel. Magam rendkívül fontosnak tartom a történelmi visszapillantást; a máról és a mai problémák megoldásáról második felszólaló képviselőtársunk, Csáky András fog beszélni.

A visszapillantás azonban elég mélyre nyúlik vissza, hiszen a múlt századból eredő liberális politikai és gazdasági struktúrák e századra sajátos, ellentmondásos helyzetet teremtettek. A lendületes gazdasági fejlődés, a gyáripar erősödése és ennek kapcsán a városi munkásközösségek számszerű növekedése, a mezőgazdaságban a korszerű termelési módok a társadalmi viszonyokra jelentős kihatással jártak. Fény és árnyék korszaka ez: a lendületes fejlődés és a luxus életviszonyok mellett megjelenik a tömeges városi elnyomorodás és a földnélküliség egyaránt. A korlátok nélküli szabad verseny következtében mozgalmak és eszmények születtek, amelyek a kialakult helyzet tarthatatlanságát fejezték ki. Általánosan elterjedt a "szociális", majd a "szocialista" kifejezés, és a társadalmi viszonyok és helyzetek kutatása alapján felerősödik - mint tudomány- a szociológia. Egyetemlegessé válik a kiutat kereső válságtudat, és erősödik a tömegek politikai tényezővé válása. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a század első felének két nagy háborúja volt, amely sok tíz millió halottat és áldozatot követelt. Nagyon leegyszerűsítve: a józan, a mértéktartó és ezért kevesebb eredményt elérő keresztény irányzatok mellett demagógiával élő, szélsőséges irányzatok tettek véráldozatokkal járó kísérletet az elodázhatatlan szociális problémák megoldására.

Európa sok országában az első világháború befejeztével szélsőbaloldali, kommunista, kvázi kommunista kísérletekre került sor, így született meg a Szovjetunió. Máshol a szociális demagógia szélsőjobboldali irányzatokat erősített, és ilyen diktatúrák születtek, nagy részük a szocializmus jegyében, mert ne felejtsük: a Szovjetunió és ezáltal a második világháborúban megszállt országok így szocializmust propagáltak, de Hitler pártját is Nemzeti Szocialista Német Munkáspártnak nevezték. A második világháború vérzivatarában azok a közép- és nyugat-európai országok, amelyek nem tartoztak a szovjet megszállási övezetbe, a megélt történelmi tragédiák után új gondolatok és új szellem jegyében fogtak az újjáépítéshez, s talán nem véletlen, hogy a nemcsak politikai és gazdasági, hanem súlyos erkölcsi vereséget átélt Németországban fogalmazódtak meg elsősorban azok a politikai és azok a gazdaságpolitikai gondolatok, amelyek a demokrácia igenlése mellett gyökeres fordulatot jelentettek mind a határtalan liberalizmus, mind a szélsőséges jobb- és a szélsőséges baloldali diktatúrák által érvényesített módszerekkel szemben.

Amit szociális piacgazdaságnak nevezünk a kormányzás szintjén, az Ludwig Erhard német gazdasági miniszter, később alkancellár nevéhez fűződik; tudjuk azonban, hogy több neves személy, mint Alfred Müller Armack vagy Wilhelm Röpke vezetésével is nagyon komoly szellemi műhelyek munkálkodtak ezen az új irányzaton. Azt is tudjuk, hogy egy új Európa felépítésében mérsékelt, keresztény konzervatív politikusként ilyen szerepet játszott Konrad Adenauer, De Gaulle és De Gasperi is. Ez az út, amelyet Európa nyugati felén, nyugati országaiban bejártak, a dinamikus gazdasági fejlődést össze tudta kapcsolni széles rétegek szociális felemelésével, és évtizedek alatt megszülettek a jóléti államok, amelyeknek viszonyai lényegében lehetővé tették, hogy mind a szélsőbaloldali, mind a szélsőjobboldali felfogásra építő irányzatok a politikai közélet peremén helyezkedjenek el. E korszak meghatározó törekvése volt az is, hogy felismerték a határokkal elválasztott országok sorsközösségét és összefogásának jelentőségét. A Közös Piac létrehozása után az Európai Unió kifejezi e törekvések sikerét és irányát.

Hazánk e Nyugat-Európában termékeny évtizedek idején idegen impérium terheit viselte, idegen eszmények, idegen érdekek uralkodtak rajtunk, s ezen '56 felemelő napjai sem tudtak lényegesen változtatni. A személyiség és a gazdaság kisajátítása, továbbá a totális irányítási felfogás Magyarországon szétrombolta gazdasági és szellemi értékeinket egyaránt. Tulajdonuktól megfosztott emberek, bitófák, börtönök jellemezték a hatalom módszereit, s amikor ernyedni kellett, szétzúzta hagyományosan nemzeti és erkölcsi értékeinket.

Az 1990-es szabad választásokkal azonban Magyarország új útra léphetett: kivívta szabadságát, megteremtette a demokrácia feltételét akkor is, ha a múlt árnyaival a mai napig küzdenünk kell. A modell adott, és bár a nyugat-európai jóléti államok lendületes fejlődése a '80-as évek második felétől csökkenni látszik, mégis tudjuk jól: ez a modell, a szociális piacgazdaság modellje számunkra történelmileg bizonyított, helyes út.

Szabadságunk visszanyerése azonban keserves próbatételek elé állított bennünket: egyszerre kellett stabil és demokratikus politikai intézményrendszert kiépíteni, a gazdaságot, illetve annak tulajdonviszonyait teljes egészében átalakítani. Törekvésünk a piacgazdaság kiépítésére nem számíthatott számottevő nyugati segítségre, saját erőből, adózó népünk pénzéből, forintleértékeléssel indulhattunk el a szociális piacgazdaság polgári útján. Mások voltak az álmok, mint az ébredés utáni valóság.

Bár a helyzetből adódó hátrányaink, esetenként téves helyzetfelméréseink és döntéseink okoznak zökkenőket, az indokolatlan jövedelemkülönbségekkel, a korrupcióval szemben jogos társadalmi elégedetlenség alakult ki; mégis, a választott út egyben az egyetlen járható utat is jelentette számunkra. Demokratikus és parlamentáris rendszerünk az elmúlt tíz évben kiállta a próbát, gazdaságpolitikánk - a külső világ jelenségeinek hatására is - nem érte el és nem érhette el a vágyott eredményeket.

(10.50)

A Magyar Demokrata Fórum tapasztalatai szerint időszerű és fontos feladat a szociális piacgazdaság előrelendítése érdekében, hogy a nagy jövedelmek növekedését kövesse a kis és középjövedelmek növekedése. Ennek megvalósítása elsődlegesen a gazdaságban és a vállalatokban történjék meg, másodsorban a társadalombiztosítási rendszereken keresztül, és csak harmadsorban a költségvetésen, illetve az adópolitikán keresztül. Az államnak nem az az érdeke, hogy minél több pénzt forgasson meg nagy költséggel, hanem az, hogy a polgárainak minden rétege részesedjen a gazdasági fellendülés nyereségéből.

Gondokkal tölt el a kedvezőtlen demográfiai helyzet, nem is elsősorban a jövőbeni gazdasági kihatása miatt. Megváltoztatni nem tudjuk - nem is akarjuk - politikai eszközökkel, de politikailag kívánjuk megteremteni azokat a körülményeket, amelyek a családok számára teremtenek olyan lehetőséget, hogy nem kell tartaniuk és félniük a jövőtől, hogy az abortusz már nem szociális kényszerkiút, és a társadalmi értékrendszer kedvezzen a gyermekvállalásnak és a gyermeknevelésnek. Úgy véljük, hogy a képződő forrásainkat a jelenleginél nagyobb mértékben a gyermekeket nevelő családok támogatására és az idősek életviszonyainak támogatására kell fordítanunk. Főleg az első feladat nem lehet rövid távú, nem lehet ingadozó igyekvés, hanem csak hosszú távú elkötelezettségen alapulhat.

A Magyar Demokrata Fórum nevében mondom, tudjuk, hogy a nálunk kialakult gazdaság még nem szociális piacgazdaság. A piacgazdaság szociális változatának három nagyon fontos eleme van. A legfontosabb maga a piac, mely nem az állam tervezése alapján folyik, azonban a piac irányítja a gazdasági életet, miközben az állam az átfogó - vagy divatos szóval élve: globális - irányítást végzi el.

A második elem: a szociális intézkedések alapja a gazdasági termelékenység. Ezért a szociális intézkedések nem fojthatják meg a gazdaság termelékenységét. Ellenkezőleg, serkenteniük kell a munkavállalók teljesítőképességét azáltal, hogy csökkenti a mindennapi és jövőbeni gondjaikat.

A harmadik tétel legalább ilyen fontos: a demokrácia jellemzője, hogy minden választópolgárnak egyenlő szavazata van. Ezért a vállalkozók és a munkáltatók érdeke a polgárok szociális ellátása és biztosítása, nehogy az utóbbiak mint választók politikai úton és törvényes megszorításokkal kényszerítsék ki a gazdaságból részüket a számukra megfelelő programú pártok kormányra vitelével. Amennyiben ilyen érdek-összeütköztetésre sor kerül, mindig a munkavállalók és a volt munkavállalók, a munkanélküliek és a nyugdíjasok rétege győz, mert ők többen vannak, mint a munkáltatók és a gazdagok.

Intő példa számunkra a német alkotmány. A német alkotmány az ilyen érdek-összeütköztetésnek azzal próbálja elejét venni, hogy kinyilvánítja: a tulajdon kötelez. Használata egyben a közjó hasznának kell hogy szolgáljon. A szociális piacgazdaság megteremtése nemcsak a szűkebb értelemben vett gazdaságpolitikát jelenti számomra, igényli a társadalmi demokráciát, igényli azt az érzékenységet, amellyel egy társadalom a hátrányos helyzetűek felé fordul, de ugyanakkor tudja, hogy csak a gazdaságban születnek meg azok a teljesítmények, amelyek az általános felemelkedéshez szükségesek. A demokratikus országoknak - így nekünk is - szembe kell nézniük egyes érdekcsoportok vagy érdekcsoportok vezetőinek politikai szándékoktól sem mentes érdekérvényesítési törekvéseivel.

A demokratikus intézményrendszer attól is demokratikus, hogy lehetővé teszi, a követeléseknek az utcán vagy egyéb megnyilvánulásokkal adjanak hangot. A helyzet ma Magyarországon fonák. Azok a szervezetek tüntetnek és demonstrálnak, amelyek vezetői - alig titkolva politikai hovatartozásukat - minden számottevő ellenállás nélkül fogadták el az 1995-96-os, életszínvonalat bizony különösen rontó intézkedéseket. Úgy vélem, hogy azok a kormányt gyakran bíráló és baljós jövőt előrevetítő körök, amelyek óva intenek például a bérek további kiáramoltatásától, szólhatnának és felléphetnének minden, lehetőségeinket meghaladó irreális vagy akár reális követelésekkel szemben is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma nyugalomra, egymás iránti felelősségre van szükség, és hazánk lelki, szellemi állapotának kiegyensúlyozottságára. Ezek közvetlenül hatnak a gazdasági teljesítményekre és forrásteremtő tényezők is. A Magyar Demokrata Fórum egy kiegyensúlyozott, nyugodt és realitásokkal számoló utat ajánl a magyar társadalom minden polgárának.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu