DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szociális Európáról beszélünk, de ezt nem lehet általánosítani. Különbséget kell tenni az egyes régiók között, és így kell áttekinteni a szociális Európa helyzetét.

Ha Nyugat-Európát vagy az európai uniós birodalom tagállamait nézzük, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy az utóbbi években feltűnően gyorsan építették le a szociális-jóléti intézményeket és takarították meg a költségeket e kiadások területén, éppen azért, mert az euro-atlanti birodalom fenntartása igen sokba kerül, mert a brüsszeli bürokrácia - amely bürokrácia tele van korrupcióval, pénzügyi visszaélésekkel - igen sok pénzt emésztett fel, és ezeket a forrásokat természetesen a tagállamok fizették be.

Teljesen érthető és jogos, hogy a tagállamok között és a tagállamokon belül nagy az elégedetlenség, hiszen a szociális konfliktusok, amelyek a korábbi jóléti intézményeiknek a feláldozásával járt együtt, belső társadalmi rétegenkénti elégedetlenséget hívott életre. Azért, hogy ezeket az elégedetlenségeket leépítsék, jogos és logikus következő lépés az Európai Unió részéről, hogy terjeszkedni kíván. Márpedig ez a terjeszkedés nem jelent mást, mint a birodalom keletre való vonulása piacszerzés miatt és természetesen katonai támaszpontok megteremtése miatt, hiszen ilyen katonai megszállás áldozata lett Magyarország is. Ha így tekintjük át, akkor ennek a szociális Nyugat-Európának egyik legsúlyosabb kérdése a magas munkanélküliségi arány, amely szinte kezelhetetlenné vált az Unión belül. Az átlagos munkanélküliségi ráta 10 százalék fölé növekedett, kiemelkedő például a perifériaországok közül - ahova Spanyolországot, Portugáliát, Írországot és Görögországot sorolom - Spanyolország, ahol 26 százalék fölé nőtt a munkanélküliségi arány.

Elégedetlenek a tagállamok. A nettó befizetők azért, mert nem kapják vissza forrásaik jelentős részét, például Németország esetében, a perifériaországok pedig a támogatás nagyságával elégedetlenek, mert a támogatás jelentős részét, ami a fő célja az európai uniós törekvéseknek, a multinacionális cégek piaci viszonyainak javítására fordították, tehát gyakorlatilag a külföldi multinacionális cégek ki is szívatták az országból.

Ha így tekintjük át, akkor óriási különbség keletkezett Európa két része között, ahova mi is tartozunk, Közép-, illetve Kelet-Európa és Nyugat-Európa között, de közös vonás, hogy mindkettő esetében felgyorsult leépülés jelent meg a szociális területeken. Ha ilyen feltételek mellett Magyarországnak ezt a - elnézést - kicsit izzadságszagú erőlködését nézzük az európai uniós birodalomhoz történő csatlakozásra, akkor fel kell tenni azt a kérdést, hogy mibe is fog ez kerülni nekünk.

(13.30)

Nemcsak a gazdaság vagy a mezőgazdaság jelentős leépülése, hanem szociális viszonyaink további romlása, hiszen látni kell, hogy az 1989-ben aláírt Szociális Charta nem épült be a szerződésekbe, javarészt nem is tartják be, szinte betarthatatlan, és a tárgyalások során a szociális kérdések, a bérharmonizáció kérdéseit áthárítják a tagjelölt országokra, tehát ezekhez a forrásokat nekünk kell megteremteni. Márpedig ha áttekintjük, hogy hol is vannak ezek a források, akkor azt láthatjuk, hogy gyakorlatilag a nyolcvanas évek második felétől kezdve itt egy legalizált, tehát törvényes szabadrablás zajlott le, amelynek következtében - egy nagyon rossz, nemzetellenes privatizáció révén - elveszítettük értékeinket, és a felhalmozott és ugrásszerűen növekvő eladósodás következtében lényegében a szociális feltételeket biztosító forrásokat, az életminőségünk javítását biztosító forrásokat külföldre szállították ki, vagy eltűntek a privatizáció korrupciós úthálózatán.

Ma Magyarországon is nagyon súlyos gond a tényleges munkanélküliek aránya, hiszen ha a regisztrálttól eltekintek és a ténylegest nézem, amely egy ország viszonyait jellemzi, 1 millió 200 ezer a tényleges munkanélküliek nagysága Magyarországon, ami a Spanyolország 26 százalékos arányával egyenlő; ha ennek egyharmada megpróbál elhelyezkedni - általában a feketegazdaságban -, még akkor is a 800 ezres tényleges munkanélküliek aránya rendkívül nyomasztó és sürgős megoldásra váró kérdésként jelenik meg.

Azok a források, amelyek az adósság révén vonultak ki az országból, ez is már korábban feltétlenül teljes átvizsgálást igényelt volna, ami sajnálatosan mind a mai napig nem történt meg, hiszen ha áttekintjük, akkor 1985 és '90 között a külföldi adósságállomány a kétszeresére növekedett, tehát egy rendkívül felgyorsult növekedés zajlott le, és hasonló felgyorsult növekedés zajlott le - és ezt nem lehet nem figyelembe venni - bizony 1994 és '98 között, az MSZP-SZDSZ koalíciós kormányzat alatt, amikor a belső adósság 3000 milliárdról több mint 7000 milliárd forintra növekedett, és a külső bruttó adósság is megmaradt 25 milliárd dolláros szinten. Ez nagyon súlyos terhet jelent, hiszen ennek jelentős részét beépítették a költségvetésbe. Súlyos és visszafizethetetlen terhet jelent a magyar népességnek, de nem is felelős a magyar nép ezért a felvett adósságért. Ha nagyon szeretnék a visszafizetést, fizessék vissza azok, akik ezt felvették, azok, akik ezeket a forrásokat az országból kihordták! Feláldozták érte a magyar népesség egészségi állapotát, életminőségét és egész eddigi életét!

Ha ilyen szempontból tekintjük át, akkor valójában még mindig lennének források, tartalékok, ha egy pénzügyi nagytakarítást végrehajtanánk, ami nemcsak a költségvetést, hanem a fizetési mérleget is érinti, és az oda nem illő pénzeket a magyar népesség szociális viszonyainak javítására, a munkabérek javítására szükséges fordítani; és ez bizony érintené a nyugdíjasokat is, hiszen a nyugdíjasok életminőségét is lehetne ezzel javítani.

Ha nem kerül megvalósításra a privatizáció és az eladósodási folyamatunk teljes mértékű, teljes körű felülvizsgálata, akkor nem lehet megoldani a mai súlyos szociális konfliktusokat, mert az európai uniós birodalomhoz való csatlakozásunk nem megoldást, hanem további forráskivonást jelent az országból. Különböző védekező intézkedéseket léptettek életbe, hiszen az idegen munkaerő ellen védekeznek már Nyugat-Európában, és az új migrációs folyamat során Nyugat-Európából is a tartósan munkanélküliek egy részének átvándorlása jelenik meg, idegen munkaerő jelenik meg a hazai munkapiacon, ami a magyar munkaerő elhelyezkedését továbbra is nagyon súlyos állapotba hozza.

Hadd említsem még meg, hogy a meglevő forrásokkal - amelyek valójában a szociális kiadásokra fordítódnak vagy a szociális kiadásokat fedezik - sem bánunk úgy, ahogy kellene. Hiszen nemegyszer segélyekhez jutnak olyan csoportok, amelyek nem érdemlik azt meg. Segélyeket nem lehetne kifizetni anélkül, hogy ne kössük munkavállaláshoz. Tehát egy nagyon nagy mértékű segélyezési program átvilágítása és átrendezése, felülvizsgálata szükséges, és itt meg kell tagadni a segélyt attól, aki munka nélkül jut ezekhez a forrásokhoz.

A másik, ami nagyon lényeges a meglevő forrásokkal való bánásmódnál, hogy nemegyszer karitatív köntösbe bújtatott alapítványok jutnak olyan pénzforrásokhoz és használják fel nem karitatív célra, amelyeket ha nem kapnának meg - láttuk ezt a költségvetési vitánál is -, akkor valóban tisztességes célra, a szociálpolitika finanszírozására lehetne fordítani, és tisztességesebb megélhetési viszonyokat lehetne biztosítani.

Összefoglalva: mindaddig, amíg a magyar gazdaságban és a magyar szociálpolitikai felfogásban nem lesz alapvető rendcsinálás, mindaddig, amíg az országból kivitt forrásokat és az itthon eltüntetett pénzforrásokat nem szerezzük vissza - beleértve még egyszer, hangsúlyozom, a privatizáció felülvizsgálatát, a külföldi cégek adómentességének felszámolását, azonnali megszüntetését, az eladósodás felülvizsgálatát -, nem lehet megoldani Magyarországon a magyar népesség életminőségének javítását, márpedig sokáig nem lehet tűrni, hogy a magyar népesség saját hazájában másodosztályú állampolgárként létezzen.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban és a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu