DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, a mai vitának csak akkor van értelme, ha valóban úgy megyünk haza, hogy valamit tettünk a magyar nép és a szegények érdekében. A cím maga is helytelen, mert nem a szociális Európa felé megyünk, hanem a demokratikus Európa felé, ahol az alapvető jogok gyakorlása és a szociális igazság uralkodik. A kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Nem lehet csak szociális biztonságról beszélni, amely az állam kötelessége, annál több a keresztény-szociális igazságosság, amely a társadalomra is feladatot ró.

Itt elhangzanak különböző szép szólamok, de lényegében az, hogy ebben a pillanatban mit tudunk tenni annak érdekében, hogy az országban kevesebb legyen vagy ne legyen nélkülöző, a munkanélküliség is csökkenjen és a fiatalság munkához jusson, csak akkor van értelme, ha pozitív gondolattal és pozitív tervekkel megyünk el. Lehet a kormányt bírálni, az előzőt is lehet bírálni, de mondjuk meg őszintén, annak, hogy az országunk ilyen nehéz állapotban van és a szegénység növekedik, kizárólag és egyedül az az oka, hogy 40 évig olyan megszállás alatt éltünk, ahol még a borbélyüzleteket is államosították! Kizárták az egyén lehetőségeit, az egyén kezdeményezését, az egyén tehetségének a kibontakozását!

1942-ben voltam Ausztriában mint tartalékos főhadnagy, és nyomort láttam - nyomort! Vittem nekik egy téliszalámit, és úgy fogadtak, mint a megváltót. Tessék megnézni, mi történt azóta! Felemelkedtek az egyesült Európa tagjai azért, mert mindazok a lehetőségek, amelyektől mi elszakadtunk, nekik megvoltak.

Én arra kérem az igen tisztelt Országgyűlést - nem menve bele a részletekbe, talán majd később -, azt tartsuk szem előtt, hogy a jelenlegi helyzetben mit tudunk segíteni azokon, akiknek az állapota nélkül társadalmi béke ebben az országban nincs.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu