CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! A Magyar Igazság és Élet Pártja ebben a helyzetben szükségesnek látja bizonyos alapkérdések tisztázását. Változatlanul áll az az ígéretünk - és teljesítjük is -, hogy ebben a nehéz helyzetben, amikor az ország és a nép veszélyben van, akkor a véleménykülönbségek miatt nem fogunk nehézségeket okozni a kormánynak, noha a NATO-val kapcsolatos álláspontunk természetesen változatlan. Mi nem rendezünk tüntetéseket, sem a NATO, sem az amerikai követség előtt, sem itt az Országház előtt; tüntetéseket a magyarországi szerbek rendeznek és a Munkáspárt.
A magyarországi szerbeknek kettős tudatuk van, úgy látszik. És ezt el kell mondani, amikor nagyon szépen szeretik itt különválasztani a szerb népet és Milosevicset - holott még a magyarországi szerbeket sem lehet elválasztani Milosevicstől, hiszen tüntetnek a NATO ellen, és nem tüntetnek a saját agresszoraik ellen, akik megerőszakolják az albán nőket, elkergetik otthonukból, halomra gyilkolják, tömegsírokba lődözik őket! Ez micsoda magatartás?! Természetesen nem helytelenítem, hogy a magyar társadalom eljutott a demokráciának arra a fokára, hogy ezt meg lehet tenni, de talán fel kellene nyíljon a szemünk, hogy mi történik most itt, és mi történik Európában ennek a háborúnak az örve alatt: visszalopódzkodik a szovjet rendszer, hölgyeim és uraim, a kommunizmus! Most Oroszország, mivel katonailag nagyon meg van gyengülve, erkölcsileg adja vissza azt a pofont, amit a Nyugattól kapott akkor, amikor - a Nyugat szánalmas jóváhagyása mellett - letiporta a magyar forradalmat a Szovjetunió.
Most egész Európában arról harsognak, hogy bombázzák Szerbiát, és nagyon kevés szó esik arról, hogy mi történik Albániában. Persze ebben a NATO is ludas; így ezt a konfliktust nem lett volna szabad elkezdeni - így ez barbárság. Egyáltalán nem segítenek az albánokon; legalább egy lopakodó bombázó árából vinnének oda anyagot, élelmiszert és gyógyszert, akkor sokkal könnyebb lenne szerencsétlen albánoknak! De mit csináljunk...
Nekünk egy kötelességünk van, és mi csak egyre figyelünk: mi lesz a magyarsággal? E tekintetben helyeseljük ugyan a kormány nyilatkozatait, azonban a megtett intézkedéseket kevesellnünk kell - sajnos. Lehetetlen, hogy magyar embereket bujkálásra késztessenek! A magyar ember, de sok szerb sem akar harcolni, meghalni Koszovóban! És ezért bujkálniuk kell, Szabadkán, Újvidéken és mindenütt a Vajdaságban. Úgy élnek, mint annak a híres, díjazott filmnek a főhőse, aki az üldözés elől belebújt a kacsaúsztatóba - úgy élnek! És ezt nekünk észre kell vennünk. Ez kevés, amit eddig tettünk!
A NATO nyisson egy folyosót, hogy kimentsék a magyarokat, akik nem akarnak ott katonák lenni! Ne a határokat nézze, hiszen itt már mindenki az újrarendeződésről beszél! Egész Európát újra kell ennek a konfliktusnak a révén rendezni! Vegyük már észre! Hát politikusok vagyunk, nem?! Ez a versailles-i rendszer utolsó dobása, most van vége a versailles-i rendszernek - nem is a jaltainak, a versailles-inak! És mi csak állunk és tátjuk a szánkat, mert annyira internacionalisták vagyunk? Hogy még meg sem védjük a saját nemzetiségünket?
Többet kell tennünk, nemcsak szavakban, valódi tettekben is! Ha ez a nagy erő, a NATO ereje itt van mellettünk, akkor annak a védőernyője ki kell terjedjen a vajdasági magyarságra is. Ők is magyarok, nem lehet, hogy az a sorsuk legyen - márpedig könnyen lehet, hogy az lesz a sorsuk egy pillanat alatt, még ha lebombázzák is az oda vezető vagy a feljebb vezető hidakat -, mint az albánoké. Ezt nem hagyhatjuk!
Így tehát - ezekkel a kisebb fenntartásokkal - örülünk, hogy ezt a kérdést újra napirendre hozta ide, a Ház elé a kormány, és segítjük minden épkézláb, magyar érdekű intézkedését.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés