DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Megmondom őszintén, Bauer képviselő úr azért tud meglepetéseket okozni mindazok mellett, hogy az ember megköszöni a dicséretet. Azzal teljesen egyetértünk, hogy a világháború előtti magyar szociális ellátórendszer az akkori európai rendszerhez képest valóban élvonalba tartozónak volt nevezhető - ebben egyetértünk. (Bauer Tamás: Ezt nem mondtam, de azért egyetértünk!)

Úgy gondolom azonban, hogy akár a Rákosi-, akár a Kádár-rendszer munkajogi környezetét, munkajogi feltételeit koherensnek vélni, vagy úgy gondolni, hogy az ha csak bizonyos fokig is, de megfelelt az európai normáknak, enyhén szólva túlzás. Nem hiszem, hogy Bauer Tamás képviselő úrnak kellene mondjuk példákat sorolni: az igazságos munkafeltételhez, a biztonságos és egészséges munkafeltételhez való jog esetében a szervezetalakítási jog nem ebbe a körbe tartozik; a kollektív alkuhoz való jog esetében nagyon jól tudjuk, hogy ez hogyan érvényesült.

Úgy gondolom, a pályaválasztáshoz szükséges szabadságjogok esetében ez enyhén túlzás, és tulajdonképpen az egész charta szellemiségétől teljesen idegen, úgyhogy szerintem ebben nincs igaza Bauer képviselő úrnak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu