DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Csak röviden, nem akarom húzni az időt. Mi úgy érezzük a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről, függetlenül attól, hol lettünk megválasztva - jómagam a fővárosban lettem megválasztva országgyűlési képviselőnek -, hogy könnyíteni kell a magyar mezőgazdaságból megélő emberek megélhetését. Ez a törvényjavaslat azt szorgalmazza. Nemcsak szőlőtermesztő tájakon termelnek szőlőbort, hanem az ország tulajdonképpen mindegyik részén folyik ez a tevékenység.
Az adó vonatkozásában, amire utaltam, és Font Sándor képviselő úr reflektált, csak röviden annyit, hogy én itt alapvetően az adók típusának a közvetett jellegére utaltam, tehát a forgalom utáni adózásra. A mostani áfatörvény, amit idéztem, az 55. § tulajdonképpen nagyon helyesen kiveszi az áfatörvény hatálya alól a mezőgazdasági termelőt, hiszen különleges jogállást biztosít a részére. Tehát itt teljesen egyetértünk Font Sándorral.
Mindössze ezt a két rövid megjegyzést szerettem volna elmondani. Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés