DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a NATO katonai fellépését, támogatja azokat a célkitűzéseket, amelyeket a NATO-tagországok egyöntetűen megfogalmaztak az akció kapcsán. Támogatjuk alapvetően a magyar kormány ebben az ügyben tett eddigi politikáját és eddigi lépéseit. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a miniszterelnök úr elismerte, hogy ebben a kérdésben széles körű egyetértés van.

Ugyanakkor örültünk volna annak, ha nem mossa egybe a támogatók indokait, hiszen van olyan párt ebben a parlamentben, amelyik egészen más okokból és más indokokból támogatja az akciót, ha támogatja, és igencsak felelőtlen nyilatkozatokat tett ez ügy kapcsán. Világossá kell tennünk, legalábbis a magunk részéről világossá tesszük, hogy mi nem azon indokokból támogatjuk az akciót, mint ez a szélsőséges párt.

Egyetértünk miniszterelnök úrral abban, hogy Magyarország nincs veszélyben. Nemcsak azért nincs veszélyben, mert a NATO tagállama, nemcsak azért nincs veszélyen, mert ebben a konfliktusban közvetlenül nem érintett, de azért sincs veszélyben, és ezt világossá kell tennünk, mert semmi jele annak, hogy Magyarországot veszélyeztetnék, ilyesfajta szándék nincs, erről tudomásunk nincs, és az elmúlt napok fejleményei azt mutatják, hogy erre vonatkozó eszköz, erő sem áll már rendelkezésre. Tehát Magyarország biztonságban van.

Örülünk annak a tájékoztatásnak, amelyet a konvojjal kapcsolatban adott a miniszterelnök úr. Egyetértettünk azzal, hogy Magyarország szigorúan tartja magát a nemzetközi szerződésekhez, az ENSZ-embargó szabályaihoz. Tehát egyetértettünk azzal, hogy nem engedett át olyan eszközöket, amelyek az embargó alá esnek, de annak is örülünk, hogy ez a konfliktus megoldódott, és hogy ennek a konvojnak az a része, amelyik összhangban van a humanitárius segítségnyújtással, folytathatja az útját.

A vajdasági magyarság kapcsán néhány szót hadd szóljak. Alapvetően egyetértünk abban, hogy a vajdasági magyarságot a parlament pártjainak szolidaritásáról kell biztosítania, biztosítani kell a támogatásáról és arról a fokozott figyelemről, amellyel figyelemmel kísérjük az ő helyzetüket, sorsukat.

Kicsit több megértést várunk az ország vezetésétől és az ország vezetőjétől a vajdasági magyarság politikai vezetőinek nyilatkozataival kapcsolatban. Ezek a nyilatkozatok nem állnak összhangban azzal, amit itt a parlament túlnyomó többségével mi képviselünk. De értsük meg ezeket az indokokat! Nem helyes pusztán úgy beállítani, mintha kényszer hatása alatt cselekednének ezek az emberek, vagy netalántán ellenséges ügynökök lennének. Nagyon is valós és érthető indokaik vannak arra, hogy félelmeiket, aggodalmaikat megfogalmazzák, hiszen ők valóban könnyen válhatnak szélsőségesek céltábláivá, de nekik arról is gondolkodniuk kell, mi lesz a háború után, az ő egzisztenciális érdekeiket hogyan fogják biztosítani, lesznek-e jogaik, és milyenek lesznek a gazdasági lehetőségeik, hiszen ez a háború ezeket a kérdéseket is fölveti.

Éppen ezért én azt hiszem, egyetértek azzal, hogy a magyar külpolitikát nem szabad alárendelni ennek az egyetlen kérdéskörnek, de fontosnak tartom azt, hogy bizonyos megértéssel, empátiával viszonyuljunk a vajdasági magyar vezetők megnyilatkozásai iránt.

Ami a magyar-szerb viszonyt illeti, tisztelt képviselőtársaim, itt erről az elmúlt hetekben sok szó esett. Nekünk megítélésem szerint úgy kell politizálnunk, olyan nyilatkozatokat kell tennünk, amelyek nem rombolják le hosszú távra a magyar-szerb együttélés lélektani feltételeit. Idáig úgy éreztem, nem történt alapvető hiba. Szerintem ehhez kell tartani magunkat a későbbiekben is, hiszen Magyarországon élnek szerb kisebbségek, magyar kisebbség él Szerbiában, és a két nemzet tartósan egymás mellett fog élni Milosevics után még évszázadokig is. Tehát nem szabad, hogy ez az esemény meggátolja ezt.

Ami pedig a válság utáni rendezést illeti, egyetértek azzal, hogy Magyarországnak ebben érdekeltségei vannak és aktív szerepet kell játszania. Föl kell hívnunk szövetségeseink figyelmét, hogy a kérdés egyetlen megnyugtató megoldása a demokrácia megszilárdításához nyújtandó segítség. Demokráciát és gazdasági talpra állási lehetőséget kell biztosítani a balkáni válságban érintett országoknak, nemcsak Jugoszláviának, hanem más érintett országoknak is. Föl kell hívni a magyar politikai vezetésnek, a magyar politikusoknak a figyelmet arra, hogy katonailag meg lehet és meg fogja nyerni a NATO ezt a konfliktust, de politikailag el lehet veszíteni. Politikailag csak akkor nyerhetjük meg, ha mi segítséget tudunk nyújtani a térség átfogó demokratizálódásához, a térség gazdasági talpra állásához.

Ehhez a politikához a Szabad Demokraták Szövetsége minden támogatást meg fog adni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu