ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 1999. április 7-én megtárgyalta a kormány által T/998. számon, igen bonyolult címen benyújtott, a helyi önkormányzatok 1999. évi új címzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A bizottság álláspontja abban egységes volt, hogy az említett törvénytervezetet minél előbb meg kell vitatni és törvényerőre emelni, hogy az önkormányzatok végre kapják meg az igényelt pénzt. A vitában elhangzott, hogy mindössze 2 milliárd forint jut az idén az új címzett támogatásra. A törvényjavaslat előélete az előző évekhez képest elég zaklatott és változatos volt, ami jelzi a beterjesztő igyekezetét a politikai hatalmi igények kielégítésére, kiszolgálására. A javaslatot a kormány többször átdolgozta, ellenzéki képviselők szerint követve az önkormányzati választás politikai eredményét, ezzel az önkormányzatok között elbizonytalanodást és kilátástalanságot okozva.
Éppen ezért döntött úgy a bizottság, hogy az ellenőrzési albizottság vizsgálja meg a törvénytervezet előéletét, hogy levonhassuk a szükséges tanulságokat, ne fordulhasson elő még egyszer az a helyzet, hogy a beterjesztés késedelme miatt azok az önkormányzatok, amelyek pályázata elutasítást nyert, még a jövő évi pályázat lehetőségéből is kimaradhatnak; illetve az, hogy még a nyertes önkormányzatok is csak az év második felében kezdhetik el a beruházást, ezzel veszélyeztetve a sikeres befejezést.
A többszöri módosítás miatt a törvénytervezet szövegezése bonyolult, nehezen követhető és nehezen értelmezhető egyértelműen. Végül is a bizottság nem a tervezet erényei miatt, hanem a késedelmes beterjesztés miatt, azért, hogy az önkormányzatok minél előbb pénzhez jussanak, a törvényjavaslatot egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés