ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat a szocialista frakció szerint általános vitára alkalmas, és azt gondolom, hogy a bizottságok is helyesen döntöttek az általános vitára bocsátáskor. Ez nem jelenti azt, hogy a törvényjavaslatot a frakció elfogadhatónak tartja. Arra azonban már nem látunk esélyt, hogy igazán jó, a címzett támogatással érintett területek jogos elvárásainak megfelelő törvényt alkossunk.
Azonban meggyőződésem, hogy kormánypárti képviselőtársaim is érdekeltek abban, hogy módosító indítványainkkal, mentve, ami menthető, javítsunk ezen a törvényjavaslaton. Ebben az évben az új címzett támogatásra minden idők legkevesebb összege, kétmilliárd forint jut. Remélem, támogatni fogják az ellenzék által is benyújtott módosító indítványokat, hogy ez a törvény legalább a megfelelő minősítést megkapja, és ne gyarapítsa a rossz törvények számát. A benyújtott javaslatnak ugyanis egyetlen erénye, hogy végre elkészült. Igaz, ez azt is jelenti egyben, hogy most a kormánynak színt kellett vallania, hogy a hangzatos ígéreteivel szemben mi a valóság. Sokáig tartott a háttérben folytatott harc, hogy mely önkormányzatok azok, amelyek úgymond méltóak a polgári kormány támogatására.
A szocialista képviselőcsoport már novemberben jelezte egy napirend előtti felszólalásában az aggodalmát az 1999. évi címzett támogatásokról szóló döntés előkészítésével, illetve a kormányzati magatartással kapcsolatban. Akkor jelent meg a kormány közleménye a támogatandó, illetve az elutasításra javasolt önkormányzati beruházásokról. Szóvá tettük egyrészt az elutasítottak magas számát, ez 121 elutasítást jelentett, másrészt, hogy az előző kormány által szakmailag jól előkészített javaslatot kizárólag az önkormányzati választásokon szocialista színekben nyertes települések hátrányára módosították. A jelen javaslat elfedi a valóságot. A címzett támogatásokra nemcsak 43 valóságos igény érkezett, hanem 152.
A számunkra nem átlátható döntés-előkészítés miatt csappanhatott meg ilyen jelentősen ez a szám. Az önkormányzati bizottság többsége osztotta a törvény-előkészítéssel kapcsolatos aggályainkat, ezért döntött úgy, hogy az ellenőrzési albizottsága megvizsgálja a törvényjavaslat előéletét, elsősorban a később hasznosítható tapasztalatszerzés érdekében. A javaslatból látszik, hogy a polgári jólét kormánya elsősorban önmaga jólétéről gondoskodik, ezt az 1999. évi költségvetés számai bizonyítják. Az önkormányzatok gazdasági ellehetetlenítése tovább folytatódik. Folytatódik az 1999-es költségvetésben elkezdett, amely arról szól, hogy az önkormányzatok támogatása egyre csökken, amelynek következményeként a kormánypárti ígéretek elmaradásáért a lakosság a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket kárhoztatja.
(15.40)
Így főleg a kormányzathoz viszonyítva ellenzékinek számító önkormányzatok nem lesznek képesek helyben teljesíteni a lakosság elvárásait, ugyanakkor tartunk attól, hogy a kormányhű önkormányzatokat más, nyilvánosságot kerülő döntések alapján - mint legutóbb a Központi Környezetvédelmi Alapból és más alapokból - suba alatt fogják támogatni. Így az adózó állampolgárok által befizetett adóforintokról, százmilliárdokról politikai szimpátia és kollégiumi barátság alapján döntenek. Ezért megkülönböztetett figyelemmel várjuk a kormány döntését a céltámogatásokra szánt 3 milliárdról, vajon tovább építi-e a klientúráját, és a polgári jelszavak hangoztatásával a nagy kinyilatkoztatások mellett tovább alkalmazza-e paternalista állam gyakorlatát. Mint említettem, az idei évre szánt 2 milliárd forint a címzett támogatások történetében a legalacsonyabb összeg.
Így érthető, ha el nem is fogadható, hogy az első körben a kormány csak 43 önkormányzat pályázatát engedte tovább. Az sokkal nehezebben magyarázható, hogy ebből mindössze 29 pályázatot javasolnak támogatásra. Az elutasítás során az ellenzékinek számító önkormányzatok szenvedtek nagyobb veszteségeket. Úgy tűnik, az önkormányzatok - az egyre romló anyagi helyzetük és a mindig változó és szigorodó feltételek miatt - egyre kevesebb pályázaton tudnak részt venni. Költségvetésük szűkössége miatt kénytelenek a működés biztosítására koncentrálni. A javaslat még a kevés igénylő egyharmadát is kénytelen elutasítani, a támogatásra javasolt kétharmad viszont az összes támogatási igénynek alig több mint egyharmadát kapja csak.
Mindezek alapján mi úgy gondoljuk, a most tárgyalt törvény eddigi működése során felszínre került ellentmondások alapján megérett egy átfogó elemzésre és a megfelelő következtetések levonására. Az áttekintést és felülvizsgálatot indokolja a törvény és a most benyújtott tervezet nehézkes szövegezése. A többszöri módosítás miatt a szövegezés bonyolult, nehezen áttekinthető. A mostani javaslat is tartalmaz olyan paragrafust, amely 28 sorból áll, amely két bővített mondat, teletűzdelve jogszabályi hivatkozásokkal. Úgy gondolom, hogy ez jelentősen megnehezíti a jogalkalmazók helyzetét. Tartalmi kifogásaink mellett már nüansznak számít, hogy jogtechnikai szempontból kifogásolható már a javaslat címe és felvezető mondata is. Arról a szakmai észrevételről van szó, amit az Országgyűlés jogi osztálya tett, és sajnálatos, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem észrevételezte ezt a szembetűnő jogalkotási hibát.
Elfogadjuk, hogy egyes beruházások támogatásán az ellátandó feladatok jelentős változása miatt változtatni kell. Ugyanakkor elfogadhatatlan számunkra, hogy a lemondott támogatásokból megmaradt pénzt, amelyet a most hatályos szabályozás szerint a szennyvízelhelyezés és -tisztítás céltámogatására kell fordítani, a törvényjavaslat szerint elsősorban a fenti célra kell felhasználni. Ellenezzük, hogy az itt megmaradt pénzről nem tudjuk, hogy - a nyilvánosságot kizárva - kinek és milyen feltételrendszer alapján rangsorolva ítélik majd oda. Ez a szabályozás tovább ösztönzi a mindenkori kormányt, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben az önkormányzatok minél nagyobb arányban kényszerüljenek arra, hogy lemondjanak a támogatásról. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az el nem költött közpénzt a kormány ne osztogathassa ellenőrizhetetlenül, azaz nem akarunk teret adni a közpénzek elszivárgásának vagy politikai szimpátia alapján való osztogatásának.
Végül a személyes érintettség okán mint Fejér megyei országgyűlési képviselőnek engedtessék meg még egy megjegyzés. Az önkormányzati bizottság ülésén a kormány képviselője elmondta, hogy az eredeti közleményhez képest két, akkor támogatottnak tartott beruházást most nem javasol a kormány a címzett támogatásra. Az egyik a Fejér megyei kórházberuházás. A törvényjavaslat mellékletét képező táblázatból különösebb részletezés nélkül az olvasható ki, hogy a pályázat nem felelt meg a jogszabályi feltételeknek - ősszel még megfelelt. Azt gondolom, hogy egy majd' másfél milliárdos beruházás sorsáról szóló döntéshez ez az információ enyhén szólva kevés. Az elutasítással, amely számunkra csak egy gombnyomásnak tűnik, nagy kár éri a megvalósulásban, a támogatásban joggal és anyagi áldozatokat vállalva bízó önkormányzatot. Nem vitatom a Tolna megyei egészségügyi beruházás fontosságát és szükségességét. De ők most a javaslat szerint úgy részesülnek a többlet címzett támogatásban, hogy hitelfeltétellel vállalták annak a kockázatát, hogy ezt esetleg nem kapják meg. Azt gondolom, hogy az Országgyűlésnek módjában áll egyedi mérlegelés alapján mindkét beruházás támogatásáról kompromisszumos döntést hozni.
Még egyszer szeretném megerősíteni, hogy a szocialista frakció kizárólag az önkormányzatok érdekeit szem előtt tartva dönt majd a törvényjavaslat megszavazásánál, mert a támogatott önkormányzatok beruházásait is fontosnak és megvalósítandónak tartjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés