DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 7. pontjához szándékozom hozzászólni. Tudom, hogy a szükséges bizottsági támogatásokat nem kapta meg, ugyanakkor talán az a reményünk megvan Orosházi György kollégámmal, hogy ami tőlünk tellett, azt megtettük az Állatorvos-tudományi Egyetem önállóságának megtartása érdekében. Sajnos, a mi eszközünk ennyi.

Egy 212 éves önálló intézményről van szó, Magyarország első egyetemei közé tartozik, megalakulása és a működése óta valóban nemzetközi jó hírre tett szert. Az onnan kibocsátott szakemberek Európában, sőt a világ egész területén ismertek és keresettek. Az intézmény önállóságának fenntartása, véleményem szerint, nem sértette volna az egyébként esetenként másutt megvalósuló integrációt.

Miután úgy lehet jól vitatkozni, ha adatokat és konkrétumokat is felsorolunk, kollégáim kigyűjtötték Európában, Indiában, Kínában, Japánban, hogy mely állatorvos-tudományi egyetemek önállóak, és elnézést kérek, de a jegyzőkönyv kedvéért ezeket fel fogom olvasni:

Ausztriában a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem; a Cseh Köztársaságban a Brnói Állatorvosi és Gyógyszerész-tudományi Egyetem; Dániában a Királyi Állatorvosi és Agrártudományi egyetem Koppenhágában; Franciaországban összesen öt önálló állatorvos-tudományi iskola van, az alforti, a lyoni, a nantes-i, a toulouse-i; a németeknél a Hannoveri Állatorvos-tudományi Egyetem, Litvániában a Kaunasi Állatorvos-tudományi Egyetem; Norvégiában az Oslói Állatorvos-tudományi Egyetem; Romániában, Kolozsváron a Kolozsvári Állatorvosi és Agrártudományi Egyetem, a másik román egyetem Ias
iban, szintén állatorvosi és agrártudományi egyetem; Szlovákiában a Kassai Állatorvos-tudományi Egyetem; az Egyesült Királyságban a Királyi Állatorvosi Egyetem, londoni székhellyel.

Ázsiából Indiában a bombay-i állatorvosi egyetem, a Mannuthy állatorvos-tudományi egyetem, a Madhya Pradesh-i, Mhowból állatorvos-tudományi egyetem, a jabalpuri, szintén Madhya Pradeshben, állatorvos-tudományi egyetem, a nagpuri Maharashtra államból, a ranchi állatorvos-tudományi egyetem, a Tamil Nadu állatorvos-tudományi egyetem, a mhow-i állatorvos-tudományi egyetem, és Kínából a changchuni állatorvos-tudományi és agrártudományi egyetem.

Japánban összesen három önálló állatorvos-tudományi egyetemet gyűjtöttek ki kollégáim: Hokkaido, Nippon és Obihiro székhellyel, illetve Koreában a pyongsongi állatorvos-tudományi egyetemet.

Valószínű, hogy még a világban másutt szintén működnek önálló állatorvos-tudományi egyetemek, tehát az egyetemi integrációról mindig lehet gondolkozni, vitatkozni pro és kontra. Az évek érveire az évtizedek érvei jönnek, és hitemben és állatorvosként nem adom fel azt a reményt, hogy valaha még ezeknek az egyetemeknek, intézeteknek, illetve a magyar Állatorvos-tudományi Egyetemnek is eljön az önállósága.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu