DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az ajánlás 43. pontjában szereplő módosító indítványunkhoz szeretnék néhány kiegészítő megjegyzést fűzni, kérve a tisztelt Házat, hogy fontolja meg a módosító indítvány támogatását.

Számunkra és a Magyar Szocialista Párt frakciója számára rendkívül fontos módosító indítványról van szó, mert ez az, ami az egyetemi autonómiát, az egyetemi főiskolai demokratizmus egész intézményrendszerét érintő kérdés.

A kormány által benyújtott törvényjavaslat az átmeneti rendelkezésekben szabályozza azt is, hogy az új, integrált egyetemeknek és főiskoláknak hogyan kell a gazdasági vezetőit, gazdasági igazgatóit, illetve főigazgatóit megválasztani. A törvényjavaslat, amelyet a kormány elénk terjesztett, expressis verbis kimondja, hogy az ideiglenes intézményi tanács, amelyik meghirdeti a gazdasági igazgatói pályázatot, miután értékelte ezeket, javaslatot tesz az oktatási miniszternek, hogy ő nevezze ki az új integrált egyetemek és főiskolák gazdasági vezetőit.

Ez teljesen új elem a felsőoktatási törvényben, amely átírja az eddigi gyakorlatot, az eddigi szabályozási alapelveket. A jelenleg is hatályos felsőoktatási törvény 124/b pontja világosan kimondja, hogy az intézmény vezetéséért, beleértve a gazdasági feladatok ellátását is, egy személyben az intézmény vezetője, a rektor, illetve a főigazgató a felelős. Ha melléje egy miniszter által kinevezett gazdasági vezető kerül, olyan konfliktusok épülhetnek be a rendszerekbe, amelyek megbéníthatják az egyetemek, főiskolák működését.

Szeretném előrebocsátani, hogy senkit nem kívánok bántani, de a kormányok jönnek-mennek, s a törvények általában maradnak.

(23.00)

Tényleg nem kívánok senkiről rosszat feltételezni, nem is a jelenlegi helyzetről beszélek. De tételezzük fel, hogy egyszer, sokára, valamikor jön majd egy gonosz kormány, amelyik alapvető célnak tekinti, hogy próbálja politikailag elfoglalni mindazt, amit elfoglalható, próbálja irányítása alá vonni mindazt, ami irányítása alá vonható, egy diktatórikus struktúrát próbál újraéleszteni ebben az országban.

Egy ilyen kormány kezében rendkívül kívánatos eszköz az a javaslat, amit most a kormány elénk terjesztett. Mert egy ilyen kormány kapva kap azon, hogy ő nevezze ki a rektorok, főigazgatók mellé a gazdasági főigazgatókat, aztán ha konfliktus támad, fölerősítse a gazdasági főigazgatót, aki adott esetben az ő jelöltje, az ő támogatottja, és mivel a minisztérium biztosítja a költségvetési falatokat az intézménynek, ebben a konfliktusban teljesen világos, hogy ki fog nyerni, és ki az, aki a másik fél fölébe kerekedik. Egy ilyen helyzetben sajnos elérhető az, hogy a gazdasági főigazgató maga alá gyűrje a rektort, a főigazgatót, ellehetetlenítse a működését, és döntésre késztesse az intézményi tanácsot.

Érdemes megfontolni, hogy ezt akarjuk-e, azt akarjuk-e, hogy ilyen kétfejű vezetés lehetősége épüljön be a törvénybe, ami visszaélésre ad lehetőséget. Én azt gondolom, demokráciában kínosan kell ügyelnünk minden jogszabályra, hogy olyan elem ne kerüljön be, amivel vissza lehet élni, és amivel antidemokratikus törekvéseket lehet megvalósítani.

Ezért tartom borzasztó fontosnak, hogy fontoljuk meg azt a módosító indítványt, amit e hiba korrigálására nyújtottunk be. Én azt gondolom, jól működő gyakorlat volt az, és jól működő gyakorlat lehet a továbbiakban is, ha az egyszemélyi felelős vezető az intézményi tanács döntése alapján maga nevezi ki a gazdasági igazgatót, illetve főigazgatót, aki aztán neki tartozik felelősséggel, és akivel szemben, ha kell, érvényesítheti a szankcióban rejlő jogokat és lehetőségeket is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Bauer Tamás tapsol.)

Forrás: parlament.hu