DR. PEPÓ PÁL környezetvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Bevezetésképpen engedje meg, hogy az üggyel kapcsolatosan elmondjak egy-két dolgot.

Természetesen a rendeletnek szigorú korlátozó előírásai vannak, amelyek elsősorban környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szempontok alapján kerültek megalkotásra. A hulladékgazdálkodás jelenlegi áldatlan helyzetében nagyon fontos, hogy a kiöregedett, használaton kívül került járművek hulladékként való jelentkezése minél kisebb részarányban történjen meg, hiszen az ártalmatlanítás igen jelentős tételeket foglal magába. Éppen ez vezetett bennünket annak a szempontnak az érvényesítéséhez, hogy a 12 évesnél idősebb haszongépjárművek behozatalát még kivételes esetekben sem javasoltuk engedélyezni. Bármilyen megkímélt állapotban vannak is ezek a járművek, előbb-utóbb - a kifutási és a használati idejüket figyelembe véve - hulladékként jelentkeznek majd.

De: a kialakult gazdasági helyzetre való tekintettel és figyelembe véve, hogy a magyarországi önkéntes tűzoltóságnak komolyabb fejlesztésre nincsen lehetősége az elkövetkezendő időben, kezdeményeztük azt, hogy a korábbi rendeletet - amelyet három miniszter jegyez: a pénzügyminiszter, a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter és a környezetvédelmi miniszter - módosítsuk. Tehát egyedi vizsgálat és egyedi engedélyezés alapján lehetőség lesz arra, hogy az elkövetkezendő időszakban ilyen haszongépjárművek behozatalára sor kerüljön - természetesen, ahogy a képviselő úr mondta, abban az esetben, ha ezek alacsony futásteljesítménnyel rendelkeznek, és az alapvető környezetvédelmi és egyéb szempontoknak megfelelnek.

Tisztelettel kérem a képviselő urat válaszom elfogadására. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu