DR. SOÓS GYŐZŐ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Ahelyett, hogy korrekt választ adott volna, vádaskodott. (Zaj, moraj a Fidesz soraiban.) Kérnék egy kis csendet! Hogy én miért emelek szót egy magáncég érdekében? Mindössze azért, mert a választókerületemben ez a magáncég több mint 300 beteget nagyon magas színvonalon lát el, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon és két másik városban, Ózdon és Sátoraljaújhelyen magas színvonalú betegellátást valósít meg - ez a magáncég érdeke.
Ami pedig azt illeti, hogy valamelyik céget elmarasztaltam volna, igen, dr. Fazekas Sándor képviselőtársam egy korábbi interpellációban már ezt megtette, meg is kapta rá a választ. Igen, elmarasztaltam, az OEP-nél büntető feljelentés is folyik éppen ebben az ügyben. Azt hiszem, miniszter úr, ha arra válaszolt volna, hogy hogyan lehet olyan levelet írni egy magáncégnek, amely itt van nálam, és ha nem emlékszik rá, szívesen megmutatom az interpelláció után önnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ami arról szól...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés