KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ahogyan az oktatási bizottságban, az emberi jogi bizottságban is volt nem támogató szavazat, ezeknek az okát szeretném elmondani.
A törvény szellemével kapcsolatos aggodalmakat fogalmaztuk meg, amikor ellenszavazatunkat adtuk. Mi érezzük, talán az én korosztályom meg is szenvedte a centralizált oktatás előnyeit és hátrányait, és ezt felfedezni véljük a jelenlegi törvénymódosítási javaslatban.
Egyetértve a miniszter úr szavaival, hogy a pályaválasztást minél későbbre kell tolni, és ezt a 8+4-es rendszer visszaállítása segítené, de az ettől való eltérés lehetősége adott és nem visszavont, és nem is lehet visszavonni; ugyanakkor felsejlik emögött az a kérdés, hogy ki térhet el, ki kap engedélyt, ki kap lehetőséget az eltérésre. Vajon ez az esélyegyenlőségre való törekvést fogja tükrözni, vagy pedig éppen növelni fogja az esélykülönbségeket? Hiszen a miniszter úr is megfogalmazta, hogy egész más eséllyel indulnak a kistelepülések tanulói, mint a nagyvárosok, megyeszékhelyek tanulói.
Ugyanakkor az eltérés biztosítását kérjük a fogyatékos tanulók számára, akiknek feltétlenül szükséges a jelenlegi kidolgozott plusz két év ahhoz, hogy feladataiknak eleget tudjanak tenni.
Néhány szót szeretnék mondani a kerettantervről, amely számomra szintén egy kicsit a centralizáló törekvéseket jelképezi. Ha megmarad a NAT és megmaradnak a helyi pedagógiai programok, akkor tulajdonképpen felülről egy kicsit a nemzeti alaptervet, alulról egy kicsit a helyi pedagógia programot kell belegyömöszölni egy olyan keretbe, amellyel kapcsolatban számomra még nem világos, hogy mi jön ki belőle. Ugyanakkor a törvény szövegében az van, hogy többféle kerettantervből is választhatnak az intézmények. Ez akkor mit fog tükrözni?
A kisebbségi oktatás területén - ahogy Láyer képviselő úr már mondta - pozitív irányban változott a törvény a különböző variációk benyújtása során. Nem sérült a kisebbségi önkormányzatok jogköre, ami a korábbiakban megvolt; a kisebbségi oktatás területén kedvezőbbé váltak a feltételek. Viszont kedvezőtlenné vált a kisebbségi oktatási intézménnyé válás feltétele a módosítás szerint - ehhez majd módosító javaslatokat kívánunk benyújtani.
Még egy gondolatot szeretnék kiemelni. A hitoktatás területén az iskola alkalmazkodását fogalmazza meg a módosító javaslat az egyházak és a hitoktatók alkalmazkodása helyett az iskolai oktatásban. Ez a hangsúlybeli eltolódás, úgy gondolom, megint meg fogja bolygatni a hitoktatás és az oktatási intézmények között eddig kialakult, már nagyrészt nyugvópontra jutott helyzetet.
A miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a lehető legkevesebb ponton akarta változtatni az oktatási törvényt, hiszen a szülők, a gyerekek és a pedagógusok joga is, hogy biztonsággal, kiszámíthatósággal lépjenek be egy-egy intézménybe, tudják, hogy ott mit fognak kapni, mit érnek el, ha elvégzik az ott rájuk rótt feladatokat.
Befejezésül annyit szeretnék mondani, hogy minden terv, minden koncepció, minden törvény - ez nem új bölcsesség - annyit ér, amennyi megvalósul belőle, és egy pedagógiai reform akkor valósul meg, ha a becsukott osztályteremben ennek érvényt tudunk szerezni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés