RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném felhívni a figyelmet, hogy Füle István javaslata egyetlen bizottságban sem kapta meg a szükséges egyharmadnyi szavazatot, úgyhogy erről elbeszélgethetünk, de valószínűleg a parlament nincs is abban a helyzetben, hogy erről szavazzon.
A másik eddig elhangzott javaslat azt a problémát veti fel, amiről mindig is beszéltünk, hogy mik az integráció alapelvei. Itt olyan érvek hangzanak el, ami nagyon fontos alapelv, mármint a szakmai közelség. Ugyanakkor többen azt kérték számon több integráció esetében az előterjesztőkön, hogy a regionalitás szempontjait miért nem tartották szem előtt. Ezekben a kérdésekben mindig mérlegelni kell, és valamilyen módon döntéseket kell hozni, de ezek a döntések ezekben az esetekben sosem tudnak tökéletesek lenni. Azt hiszem, megfontolandó érv, ha Kecskeméten három főiskola működik, akkor helyes, ha ez a három főiskola integrálódik.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés