MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kollégák! A 405. szám alatt benyújtott javaslatomat szeretném indokolni, mert ez bizony indoklásra szorul, hiszen megkérdezhetnék, hogy én, aki toleranciámról és liberalizmusról vagyok híres, hogyan jutottam el oda, hogy büntetni kívánom és büntetni rendelni szeretném azokat, akik a szerzői jogi törvényt megsértik, és 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal kívánom pönálni azt, hogyha valaki játékprogramokat lemásol vagy kis, egyszerű szoftvereket illegálisan használ.

A dolog pont fordított. Azért voltam kénytelen javasolni ennek az új intézménynek a bevezetését, mert a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv ugyanezen tényállásra mindenféle értékhatár nélkül nagyon súlyos pönálást ír elő. Így szól a büntető törvénykönyv, a '78. évi IV. törvény 329/A. §-a: "Aki irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás szerzőjének művén, előadóművészének előadói teljesítményén, hangfelvétel előállítójának hangfelvételén, rádiónak, televíziónak műsorán fennálló jog megsértésével vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." Itt semmiféle értékhatár nincsen. Tehát ha egy gimnazista vagy egy informatikus hallgató lemásol egy pár ezer forintos szoftvert, akkor ugyanúgy el kell járni, mint hogyha egymillió vagy ötmillió forintos szoftvert használt volna fel, vagy eltulajdonította volna valakinek a szerzői jogát, és azt eladta volna és busás nyereségre tett volna szert.

Miért kell ezt elmondani? Úgy gondoljuk, hogy mint a mesében, lehetnek ilyen példák, tankönyvekben lehetne ilyen példákat hozni, amikor a rendőrség diákoknak, mozgássérülteknek, kisembereknek elmegy a lakására, átkutatja, minden floppyt, CD-lemezt elvisz, a számítógépükből kiszereli a winchestert, a központi agyat, elviszi hatósági tanúk jelenlétében, és büntetőeljárást indít. Úgy gondoljuk, hogy ez egy kitalált példa, ami lehetetlen, hogy ilyen megtörténjék Magyarországon - sajnos nem. Sajnos az a helyzet, hogy Pécs környékén egy magáról megfeledkezett fiatalember illegálisan szoftvereket másolt, és egy újságban meg is hirdette, hogy ezeket eladja.

(12.30)

Ezekből 91 jóhiszemű személy vásárolt 2-3000 forint értékben; az illető hamisítónál - aki megérdemli a büntetését - talált feladóvevények alapján 91 lakásban, az ország legkülönbözőbb részein, a rendőrség házkutatást rendelt el. Hozzá nem értő rendőrtisztek garmada szállta meg ezeket a lakásokat a lépcsőházból előkerített hatósági tanúk jelenlétében - öreg nagymamák, feleségek és anyukák jelenlétében -, hiszen az informatikushallgató éppen a debreceni vagy a szegedi egyetemen tanult, a gimnazisták az iskolában voltak, a kertészek kertészkedtek, egyedül szegény mozgássérült volt otthon. Gondoljuk meg, hogy mikor tartottak egy ügyben 91 házkutatást? Elképesztő a dolog, mondom, orwelli a képlet, nem is akartam elhinni! Az internetről szereztem tudomást róla, az internet tele van ezekkel a házkutatásokkal, föl van bolydulva az egész számítástechnikai szakma - és bagatell ügyekről van szó!

Annyira, hogy az egyik internetes újság - de az internet annyira megváltoztat mindent, hogy még az "újság" kifejezés sem jó, a hagyományos kategóriák, fogalmak megváltoznak - interjút készített azzal a rendőrtiszttel, aki az egészet irányította. Nevezzük őt W. Zs.-nek a neve kezdőbetűiről - őt is megilleti a diszkréció. Ez a tisztességes, jól képzett rendőrtiszt azt mondta, hogy ő a törvények szellemében és a törvények betűje szerint járt el - ugyanis a szerzői jog megsértéséről szóló és az előbb idézett törvényben nincs értékhatár. Nincs semmilyen értékhatár! Hiába bagatell a dolog, hiába egy bagatell kategóriába tartozik - nincsen értékhatár! Meginterjúvolták ezt a hölgyet - egyébként hölgy az illető. Az interjú végén a számítógépes magazin újságírója kérdezi tőle: "Ha továbbgondoljuk a dolgot - ön említette, hogy lakótelepeken is előfordultak házkutatások -, ha esetleg egy ilyen lakótelepi kihallgatás során kiderül, hogy többeknek kölcsönadta az illető a játékot, akkor ad absurdum az egész lakótelepen házat kutatnának?" W. Zs. válasza: "Igen, ez a kötelességünk." Újságíró: "Abban az esetben is, ha az egyik gép winchesterén, mondjuk, az Archicad-programot találnák, amelynek eredete pedig az iskola, ahol a gyermek ezt tanulja?" W. Zs.: "Akkor vizsgálnunk kell, hogy az iskolának volt-e joga a szoftvert kiadni." Újságíró: "Ha nem volt joga, akkor az iskola összes tanulójánál házkutatást tartanak majd?" W. Zs.: "Amíg elvarratlan szálak vannak, addig az ügyet kötelességünk felderíteni."

Hát ez vezetett engem arra, hogy a szabálysértési kódexbe beillesztésre javasoljam azt a törvényi tényállást, amelyet jelenleg a büntető törvénykönyv súlyosan szankcionál, hogy legyen valamilyen értékhatár. Ezt az értékhatárt eléggé önkényesen 50 ezer forintban határoztam meg. Ennek több oka volt. Egyrészt az, hogy általában 50 ezer forintos értékhatárok vannak a szabálysértési törvényben. Másrészt a valamikor 5000 forintos határ, amelyik 10-15-20 évvel ezelőtt volt, szép lassan fölszivárgott 50 ezer forintra, és ugyanezt az 50 ezer forintot a jelenleg folyamatban lévő, a szerzői joggal foglalkozó törvényjavaslatba is betettem azzal, hogy a büntető törvénykönyv ezen paragrafusába kerüljön be ez az értékhatár, és csak ezen értékhatárt meghaladó vagyoni hátrány esetén lépjen életbe a büntetőeljárás, a büntető törvénykönyvvel kapcsolatos összes jogszabály és a rendőrség bűnüldözési apparátusa.

Nagyon örülnék, ha államtitkár úr is egy picit megtisztelne a figyelmével, hiszen elsősorban az önök irányítása alatt álló bűnüldöző szervek munkájáról van szó, és éppen önöket kívánom megsegíteni azzal, hogy teljesen világos értékhatárok legyenek, amely értékhatárok döntik el, hogy mikor szükségesek a büntetőeljárások és a súlyos büntetőapparátus-szankciók, ami sok kárral jár, még akkor is, ha valakit fölmentenek és ártatlansága kiderül, vagy pedig a jól kimunkált és a bagatell tényállásokra létrehozott - a "bagatell" szó nem jó, mert a magyarban pejoratív, nem úgy, mint idegen nyelvekben -, tehát a szabálysértési tényállásoknak megfelelő eljárást használnák.

Egyébként törvényhozás-technikai szempontból is egy furcsa helyzet állt elő, ugyanis párhuzamosan fut a szerzői jogról szóló törvényjavaslat tárgyalása és a szabálysértési kódex újraalkotása. Ha ez nem lenne, akkor egyszerű lenne a dolog, mert akkor a szerzői joggal kapcsolatos megfontolások konzekvenciáját le lehetne vonni. A szerzői jogi törvény módosító javaslatainak a tárgyalásánál dr. Ficsor főosztályvezető úr elmondta, hogy az Igazságügyi Minisztérium is tervezi a büntető jogszabályok szerzői jogra vonatkozó részét felülvizsgálni és hozzáigazítani a megváltozott helyzethez; a fejlődés következtében szükségessé vált módosításokat ők maguk is tervezték. De a sors érdekes fintora következtében a szabálysértési kódexet is most tárgyaljuk, ezért gondoltam, hogy mind a két helyen párhuzamosan, egymástól függően ezt a kérdést meg kell tárgyalni. Tehát ez a magyarázata annak, hogy ezt az új szabálysértési tényállást javaslom betenni a törvénybe.

Ebben az esetben a bűnüldöző szerveknek, jelesül a magyar rendőrségnek lesz világos határa, azt kell megítélniük a jövőben, hogy 50 ezer forintos jogtalan hasznot jelent-e, illetve kárt okoz-e a szerzői jog megsértése; az alatt a szabálysértési eljárásnak kell működnie, afölött pedig a büntetőeljárásnak. Ezzel nagyon sok problémát meg lehetne oldani.

Ezért kérem önöket, a tisztelt Házat és a tisztelt kormánypártiakat, hogy függetlenül attól, hogy ellenzéki oldalról jött ez a javaslat, segítsenek ebben. Hiszen egyrészt a köznyugalom mindnyájunk közös érdeke, és ha jól mennek a dolgok, az a kormány érdeme lesz, a kormány elismertsége is - jelesül a Belügyminisztériumnak kívánunk ezzel segíteni -, másrészt pedig a rossz hír, ami az országot és a számítógépes társadalmat éri, megint nem szükséges.

A másik pedig, hogy nemzeti célunk az, hogy minél több fiatal ismerje meg és használja a modern világ technológiáit, a számítástechnikát. Itt tudjunk disztingválni: ha iskolákban fölbuzdítjuk a gyerekeket, hogy foglalkozzanak számítástechnikával, és ha hazaviszik, lemásolják a programokat, akkor ésszerűen, disztingváltan kezeljük ezt a kérdést. Nem szabad ezeket a gyerekeket megijeszteni, nem szabad elijeszteni attól, hogy továbbra is tanuljanak, kutakodjanak, hiszen a jövőnkről van szó. Nem egyszerű ez a kérdés, de úgy gondolom, jelenleg a szoftver és a szerzői jogokat (Egy mobiltelefon jelez a teremben.) összegyűjtő és birtokoló szervezetek vannak túlsúlyban, és ez az, ami aránytalanságot okoz. Nekünk az a feladatunk, hogy a társadalom érdekeit védjük, és valamennyi konkurens érdeket összeegyeztessünk.

Köszönöm szépen a türelmüket, és kérem a támogatásukat.

Forrás: parlament.hu