KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdés, amelyről most napirend előtt szólni kívánok, szerepelt ma már a Házban napirend előtti felszólalások kapcsán, de én fontosnak tartom még egyszer rögzíteni a Szabad Demokraták Szövetsége álláspontját a kérdésben.

A NATO Jugoszláviában történt légicsapásairól van szó. Beszéltünk ma már a Házban arról, hogy itt, Magyarországon az emberekben félelmek, bizonytalanság van ennek a helyzetnek a következményeként, és érdemes arról beszélnünk, tisztelt képviselőtársaim, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy ezek a félelmek és görcsök oldódjanak, amelyek ma jellemzőek.

Három dolgot emelnék ki ezek közül. Az egyik az, hogy fontos annak hangsúlyozása, hogy a NATO-csatlakozás nem nagyobb bizonytalanságot, hanem ellenkezőleg, nagyobb biztonságot teremtett az ország számára. Hiszen a légicsapások akkor is bekövetkeztek volna, ha Magyarország nem tagja a NATO-nak, de a NATO-tagság ezzel szemben viszont éppen az 5. cikkely életbe lépése miatt valóban megteremti a kellő biztonsági garanciákat az ország számára.

Természetesen a NATO-csatlakozás hosszú távú garanciákat, tehát lehetőségeket jelent számunkra, de következnek ezekből a lehetőségekből természetesen kötelezettségek is, és ezeknek a kötelezettségeknek felelünk meg akkor, amikor az akcióban az adott keretek között részt veszünk. Ugyanakkor másrészt fontos az - erről is volt már szó a Házban -, hogy az emberek tudják, hogy melyek a mozgatórugók, amelyek kapcsán a döntéseinket meghozzuk, mi ezeknek a döntéseknek a tartalma, mi Magyarország részvételének a tartalma jelen esetben.

Én itt a miniszterelnök úr viszontválaszával nem értek egyet. Ő beszélt arról, hogy a politikusok megkapják a napi jelentéseket, rendelkezésükre állnak az információk - de nem ezekről az információkról beszélek, tisztelt képviselőtársaim! Ezek is fontosak, de nekünk a közvéleményt kell mindig őszintén informálnunk az adott helyzetről azért, hogy az az eset ne forduljon elő, amelyről a korábbi felszólalásomban már beszéltem. Nevezetesen, hogy miközben új döntési helyzetek nincsenek, ők mégis úgy érzik, hogy fokozatosan, egyre inkább belemegyünk ebbe a konfliktusba.

Végül nagyon fontos a magyar részvétel határainak a kijelölése, hiszen részben ez is okozza az emberek bizonytalanságát és félelmeit. E tekintetben a tegnapi napon egyetértés jött létre a pártok között abban, hogy Magyarország törekvése az, hogy Magyarországról ne induljon szárazföldi támadó hadművelet, illetve magyar katona szárazföldi támadó hadműveletben Jugoszlávia területén ne vegyen részt.

Mindez következik abból, tisztelt képviselőtársaim, hogy szomszédos ország vagyunk, évtizedek múlva is szomszédos ország leszünk, és ennek a kapcsolatnak a két ország között rendeződnie kell majd. Másrészt következik abból a felelősségünkből, amelyet a Vajdaságban élő magyarokkal szemben kell viselnünk, és egyébként amely felelősséggel játszanak a különböző határrevíziós törekvések, és éppen ezért kell, tisztelt képviselőtársaim, ezeket visszautasítanunk.

Ahogy említettem tegnap a hatpárti tárgyaláson, e tekintetben valóban létrejött az egység, és ez a politikai egység fenntartható abban az esetben, ha folyamatosan megfelelő információkkal rendelkeznek a parlamenti pártok, illetve ha folyamatos egyeztetések vannak. A folyamatos egyeztetésről és a folyamatos informálásról is megszületett tegnap a megállapodás. Azért fontos a politika egysége ezekben a kérdésekben, mert csak ez a kifelé megnyilvánuló egység képes arra, hogy Magyarország a NATO szervezeti keretein belül, de Magyarország helyzetéből fakadó sajátosságok figyelembevételével legyen képes képviselni a legteljesebb mértékben hazánk érdekeit.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ részéről.)

Forrás: parlament.hu