BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem a javaslat érdeméhez szeretnék hozzászólni, hanem egy kérdéshez, ami többször szóba került, és azt gondolom, hogy rettentően fontos. Ez a köztartozásokhoz való viszony kérdése. Engem ez a feltétel emlékeztet arra, ahogyan például a lakástámogatást a bérlők számára abban az esetben engedi a szociális törvény, ha nincsen tartozása, lakbér- vagy közműtartozása. De könnyű belegondolni, hogy az az ember, aki igazán bajban van, az már bizony a tartozást begyűjtötte. Tehát akin igazán segíteni kellene, az nagy valószínűséggel ennek a feltételnek nem tud megfelelni.

(18.40)

A köztartozásokkal kapcsolatban a társadalmi szervezetek, illetve az etnikumhoz tartozó szervezetek vonatkozásában ugyanez a helyzet, hogy ha egy szervezet pénzügyileg már nem tudja jól fenntartani magát, nem tudja minden kötelezettségét fizetni, akkor nagy valószínűséggel a társadalombiztosítást elkezdi nem fizetni, és mindjárt egy olyan pályára lép, ahonnan aztán már nincs is kiút.

Azért kértem csak szót, mert azt gondolom, hogy az 1 százalékos törvény vonatkozásában mi ezt a kérdést már megnyugtató módon kezeltük. Ott ugyanis az emlékeim szerint annak idején elértük, hogy ne úgy legyen szabályozva a dolog, hogy az 1 százalékos támogatást nem veheti fel, ha nem tudja igazolni, hogy köztartozása nincs, hanem úgy legyen szabályozva a dolog, hogy legyen egy kötelezettségvállalás arra vonatkozóan, hogy a támogatásból elsősorban a tartozását kell rendeznie. Ha a támogatás mértéke nagyobb, mint amekkora a tartozás, akkor a tartozást le kell nullázni, ha a támogatás mértéke kisebb, akkor legalább szerződést kell kötni a részletfizetésre, ígéretet kell vállalni arra vonatkozóan, hogy a tartozást kifizeti.

Következésképp megmondom őszintén, én csüggedten hallom, hogy van olyan szervezet, amelyik e miatt a szabály miatt nem kap támogatást, mert ezzel egyre jobban ellehetetlenítik a további működését. El tudom fogadni - úgy emlékszem, hogy Kósáné érintette ezt a beszédében -, hogy ha ez az államháztartási törvényhez kötött elem, akkor ez egy államháztartási törvényben elkészített módosítást is igényelhet. Hitem szerint lehet kezelni ezen az oldalon a kérdést ugyanúgy, ahogy az emlékeim szerint az 1 százalékos törvényben ezt már egyszer sikerült.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu