DR. AVARKESZI DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos törvényjavaslatok tárgyalását kezdi meg ezen a héten az Országgyűlés: a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló jelen javaslat mellett a közúti közlekedési nyilvántartásról, a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról, valamint a polgárok személyi adatainak kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokét.

Közös a javaslatokban, hogy fontos célt, fontos állami feladatok végrehajtását kívánják szolgálni. Ugyanakkor érzékeny területeket érintenek, alapvető állampolgári jogok érvényesülését, illetve korlátait. Ilyen például az alkotmány 59. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elv, mely szerint a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a személyes adatok védelméhez való jog. Jelen törvény megalkotása azért is fontos és sürgető - és ez elmondható a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényjavaslatról is -, mert jelenleg e területeket nem törvény szabályozza. A törvényjavaslat indokolása is utal erre a problémára, idézve az alkotmány, a jogalkotási törvény, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseit.

A jogalkotási törvény szerint ugyanis törvényben kell megállapítani az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint az érvényre juttatásuk eljárási szabályait. A személyes adatok védelme az alkotmány már idézett rendelkezése alapján nem vitásan ilyen alapvető jog. Az adatvédelmi törvény a büntetett előéletre vonatkozó személyes adatokat a különleges adatok közé sorolja, és kimondja, hogy az e körbe tartozó adat csak akkor kezelhető, ha azt törvény elrendeli. Az e körbe tartozó szabályokat általában miniszteri rendeletek szabályozták. Sőt, van olyan terület, az ujjnyomatok központi nyilvántartása és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatás, amely államtitkári parancs, a Magyar Népköztársaság belügyminisztériumi államtitkárának 9/1986. számú parancsa alapján történt.

A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja egyetért a törvényjavaslat szükségességével, céljaival és az alkalmazni javasolt megoldások többségével. A bűnügyi nyilvántartás, azaz a bűntettesek, a kényszerintézkedés alatt állók, a gyanúsítottak nyilvántartásának, a daktiloszkópiai és fénykép-nyilvántartásnak, valamint a DNS-profilok nyilvántartásának egységes törvényi szabályozása, kiegészítve a hatósági erkölcsi bizonyítványra vonatkozó szabályokkal, biztosítja a megfelelő törvényi szintet. Segíti a büntetőeljárások és más hatósági eljárások törvényes lefolytatását, hozzájárul az igazságszolgáltatás megfelelő működéséhez.

Jelentőségét jelzi az indokolásban szereplő statisztika is, mely szerint - a jelenlegi szabályozás szerint - évente mintegy 600 ezer személy adatainak kezelése történik. Egyetértek a Fidesz vezérszónokával, a mennyiség tekintetében nem várható csökkenés a jövőben sem. A törvényjavaslat tartalmazza az egyes nyilvántartások célját, külön és együttes szabályait, a hatósági erkölcsi bizonyítványra vonatkozó szabályokat, valamint néhány kapcsolódó jogszabály módosítására vonatkozó rendelkezéseket.

(14.30)

A bűntettesek nyilvántartásának célja a törvényjavaslat szerint a büntetett, illetve a büntetlen előélet tényének megállapítása bűnüldözési, igazságszolgáltatási és nemzetbiztonsági érdekből, valamint az érintett jogai gyakorlásának biztosítása, illetőleg mások jogainak és biztonságának védelme érdekében. E nyilvántartás azoknak a nyilvántartottaknak az adatait tartalmazza, akikkel szemben a bíróság jogerősen a Btk.-ban meghatározott büntetést szabott ki vagy intézkedést alkalmazott, illetve akikre vonatkozóan az ügyész a vádemelést elhalasztotta vagy megrovást alkalmazott, továbbá bizonyos feltételekkel azokét, akikkel szemben a külföldi bíróság bűnösséget megállapító határozatot hozott, végül, akik kegyelemben részesültek.

E területen egyetértünk a célmeghatározással, a nyilvántartottak körének meghatározásával és a nyilvántartás részletes szabályaival. Garanciális jelentősége van annak, hogy a javaslat pontosan meghatározza a nyilvántartottak körét, a nyilvántartások önállóságának követelményét és az adattárolás időtartamát.

Hasonlóan egyetértünk a kényszerintézkedés alatt állók nyilvántartásával kapcsolatos szabályozással. E nyilvántartásban azon személyek adatai szerepelnek, akikkel szemben előzetes letartóztatást, lakhelyelhagyási tilalmat, illetve ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el. A nyilvántartás célja az érintettek és mások jogainak és biztonságának védelme, a büntetőeljárások gyors és hatékony lefolytatásának elősegítése.

Helyesnek tartjuk, hogy a különböző nyilvántartások céljainak és az érintettek különböző körének megfelelően más-más adattartalmat határoz meg a javaslat.

A törvényjavaslatban meghatározott harmadik nyilvántartás a gyanúsítottak nyilvántartása, tehát azon személyek adatainak nyilvántartása, akiket gyanúsítottként büntetőeljárás alá vontak. E nyilvántartás célját az előterjesztés a büntetőeljárások, illetőleg más hatósági eljárások gyors és hatékony lefolytatásának elősegítésében jelöli meg.

E pontnál szeretném megjegyezni, hogy az adatvédelmi biztos úr folyamatosan figyelemmel kísérte a jogszabálytervezet előkészítését, s ennek során több alkalommal kifejtette véleményét, munkatársai szakértői szintű megbeszéléseken vettek részt. Az együttműködés eredményeként a legfontosabb adatvédelmi követelmények a szabályozási törekvéseket nem gyengítve érvényesülnek a javaslatban. Ugyanakkor dr. Majtényi László több fontos kifogása nem talált megfelelő fogadtatására.

Az adatvédelmi biztos úr alkotmányossági aggályairól tájékoztatta az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságát. Az egyik ilyen észrevétele a gyanúsítottak nyilvántartásának célját érinti. E szerint a büntetőeljárások, illetőleg más hatósági eljárások gyors és hatékony lefolytatásának elősegítése nem tekinthető olyan érdeknek, amely a személyes adatok védelmét korlátozó nyilvántartás létrehozásának alapjául szolgálhatna. Egyetértve az adatvédelmi biztos úrral, természetesen nem a gyanúsítottak nyilvántartásának létrehozását kifogásoljuk, hanem a cél pontatlan meghatározását.

A büntetőeljárásokban a gyanúsítottak és más személyek azonosítása, illetve kizárása, a rendkívüli haláleset miatt folyó államigazgatási eljárásokban az ismeretlen személyazonosságú elhunyt azonosítása, valamint más hatósági eljárásokban, illetőleg igazoltatás esetén az érintett személyazonosságának megállapítása céljából hozta létre a javaslat a daktiloszkópiai és fényképnyilvántartást. Végül létrehozni javasolja az előterjesztés a DNS-profil nyilvántartását. Ennek célja kizárólag meghatározott bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak azonosítása, illetőleg kizárása büntetőeljárás során.

A törvényjavaslat a már említetteken kívül számos garanciális szabályt tartalmaz valamennyi bűnügyi nyilvántartással kapcsolatban. Így többek között a Legfőbb Ügyészség törvényességi felügyeleti jogkörét, a nyilvántartásokba való betekintés szabályozását, a nyilvántartás megszüntetésének kötelezettségét, az adatszolgáltatás precíz szabályozását.

A törvényjavaslat VIII. fejezete a "Hatósági erkölcsi bizonyítvány" címet viseli. A közszféra, valamint a társadalmi-gazdasági élet számos területén szükség van a büntetlenség közhitelű bizonyítására. E célt szolgálja az érintett személy büntetlen vagy büntetett voltát igazoló hatósági erkölcsi bizonyítvány. Magától értetődik, hogy e kérdést is törvényben kell szabályozni, s miután a hatósági erkölcsi bizonyítványt a bűntettesek nyilvántartása alapján állítják ki, az erre vonatkozó szabályokat is e törvénynek kell tartalmaznia.

A törvényjavaslat módosítani kíván több kapcsolódó törvényt. Az adatvédelmi biztos talán legfontosabb kifogása a határőrizetről és a határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény módosítására vonatkozik. E módosítás szerint a határőrség bűnüldözési és bűnmegelőzési célból a kiutazásig, de legfeljebb 90 napig kezelhetné a határon átlépő külföldiek személyazonosító adatait, illetőleg ha a határátlépés gépjárművel történik, annak forgalmi rendszámát is.

A tervezett szabályozás nem teljesítené az alapjogi korlátozás mellőzhetetlen követelményeit, nevezetesen a szükségességet és az arányosságot, ugyanis a vízumkötelezettség, a határkörözés és a határfigyelőzés a tervezett készletező adatgyűjtés nélkül is megfelelő eszköz az idegenrendészeti, a bűnmegelőzési, a bűnüldözési, illetve nemzetbiztonsági érdekek érvényesítésére.

Vitatható az a szabályozási logika, amely szerint minden határátlépő külföldi potenciális bűnelkövető, ezért regisztrálásuk bűnmegelőzési, bűnüldözési érdeket szolgál. Ez a bűnmegelőzés értelmezésének elfogadhatatlan kiterjesztése, a külföldi állampolgárok totális határellenőrzésének nehezen indokolható bevezetése lenne.

Ugyanakkor, az adatvédelmi biztos úr is kifejezi, hogy nem lenne kifogásolható egy olyan szabályozás, amely felhatalmazná a határőrséget arra, hogy a határon belépő külföldi gépjárművek kötelező regisztrálása mellett a gépjárművel belépő külföldi hozzájárulása esetén az országból való kilépéséig nyilvántartásba vegyék a külföldi személyazonosító adatait, és kilépéskor ellenőrizzék, hogy a gépjárművel ugyanaz a személy hagyja el az országot, akit korábban regisztráltak. Ez bűnmegelőzési érdekkel alátámasztható rendészeti szolgáltatás lenne, amely a személyes adatok védelmének követelményeivel is összeegyeztethető.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Összességében elmondható, hogy a törvényjavaslat szükséges, céljai helyesek, szabályozási megoldásai általában megfelelőek. Az adatvédelmi biztos úr által felvetett aggályokra megoldást lehet találni megfelelő módosító indítványokkal. Ezeket természetesen be kívánjuk nyújtani. Módosító indítványaink elfogadása esetén a törvényjavaslatot támogatjuk és azt meg fogjuk szavazni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu