DR. BALOGH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A közúti közlekedés nyilvántartásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos hozzászólást alapvetően kétféle módon lehet kezdeni.

Lehet azt mondani, hogy a javaslat megfelel annak a követelménynek, hogy a tulajdon védelmét, a közúti közlekedés biztonságának elősegítését szolgáló új nyilvántartási rendszer szabályait - különös tekintettel az adatok védelméhez fűződő érdekre - törvényi szinten szabályozzuk. A törvényi szabályozás indokoltsága tehát nem vitatható. De lehet azt is mondani, hogy a jelenlegi rendszer - különösen az utóbbi években bekövetkezett változások okán - a rendőrségnél egyébként is meglévő technikával, az ott dolgozók szakmai felkészültsége következtében jól működik. Akkor meg minek módosítani a mostani szisztémát? Talán az okmányok egységes kezelésére vonatkozó érdek lehet az, ami indokolja a mostani változásokat.

Az előbbi kérdésfeltevéssel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a törvényalkotási munkánknak nem a legfontosabb tárgykörével állunk szemben. A tervezet politikasemleges viszonyokat szabályoz. A szabályozás szövegszerű megjelenítéséhez igazán nem sok mindent lehet hozzátenni. Mégis, tisztelt képviselőtársaim, vannak olyan kérdések a tervezettel összefüggésben, amelyekről mindenképpen szólnunk kell.

Az első és legfontosabb probléma annak eldöntése, hogy a törvény arról szól-e, ami a címe, vagy valami másról. Nevezetesen a közigazgatás eddig meg nem szavazott, de sokunk előtt ismert átszervezésének egyik irányáról: a városok szerepének növekedéséről. Miről is van itt szó? Arról, hogy a körzetközponti feladatokat ellátó város jegyzőjének hatásköre - a gyám- és az építési igazgatáson túl - a törvény elfogadása után gazdagodik az okmányirodákkal is. Nem az a kérdés, hogy ez jó-e vagy rossz. A kérdés az, hogy miért nem vitatják, vitatjuk meg ezt az ügyet - nevezetesen a hatáskörök fölfelé csúsztatását - az érintettekkel, a települési önkormányzatokkal. Miért gondoljuk, hogy jobb módszer a közigazgatás átszervezését részleteiben egyik vagy másik törvényben elhelyezni, ahelyett, hogy először magáról a koncepcióról születne döntés, alapvetően az érintettekkel folytatott vita után? Merthogy ez a vita semmiképpen sem spórolható meg.

A másik probléma a törvény és az önkormányzatok viszonya, ami a kormány viszonyulását mutatja az önkormányzatokhoz. Az elmúlt időszak törvényhozása egyre több hatáskört telepít az önkormányzatokhoz anélkül, hogy a feladat anyagi kihatásait az állam a költségvetéséből fedezné. Most is az a probléma, hogy fogalmunk sincs, mennyibe fog kerülni a törvény végrehajtása - különösen az önkormányzatoknak. Az pedig sajnos nem szerepel a törvényben, hogy az új szervezet kialakításának és későbbi működésének teljes költségét az állam viseli. A mostani helyzetben az előterjesztő végtelen nagy könnyedséggel meg tudná mondani, hogy mennyibe kerül a jelenlegi rendszer, milyen eszközökkel, infrastruktúrával és hány fővel működik, mekkora ügymennyiséget kezel, s a többi, hiszen a rendszer ma az államé, tehát megmondhatná. Az előterjesztő azonban ezzel adós marad. Az önkormányzatok pedig tarthatnak attól, hogy majd valamennyi pénzt kapnak a feladat megoldására, de az teljes egészében nem fogja fedezni a kiadásaikat.

A harmadik probléma az, hogy a törvény néhány, nem is lényegtelen részletet homályban hagy. Mire gondolok? A javaslat szerint a nyilvántartást országos illetékességgel a belügyminiszter irányítása alatt álló központi hivatal működteti. Ilyen hivatal ma is működik: ez a BM Adatfeldolgozó Hivatala. Kérdés, hogy a törvény elfogadása után új hivatal létrehozásáról lesz-e szó vagy a jelenlegi átszervezéséről. Erre mindenképpen választ kell adni. Mint ahogy arra is, hogy milyen hatóság fogja értesíteni a nyilvántartót a közlekedési előéleti pontrendszer adatairól. Ez is új hatóság lesz vagy valamelyik meglevő?

A közelmúlt helytelen gyakorlatát követve e tervezet is könnyen bánik a külön jogszabályi felhatalmazásokra való hivatkozásokkal. A 8. § h) pontja a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről beszél, amelyet az indoklás szerint külön norma fog meghatározni. A közúti közlekedésben résztvevőket alapvetően érinti, ha a priuszuk valamiféle negatív következményt von maga után. Ennek van akkora jelentősége, hogy ne adjunk biankó felhatalmazást a norma megalkotására. Különben is: milyen jogszabály-alkotási technika az, hogy egy még meg sem született jogszabály negatív következményeit építjük be a tervezetbe ahelyett, hogy akkor módosítanánk a törvényt, amikor már tudjuk, hogy miről van pontosan szó?

A 11. § meghatározza, hogy mit tartalmazzon a járművezetői engedély. A 11. § f) pontja külön jogszabályban meghatározott egyéb adatra utal. Tudjuk, mi ez? Nem. Csak annyit tudunk, hogy alkotunk egy törvényt, amit a fenti technikával felpuhítunk. Legalább az indoklás megmondhatta volna, hogy mit kell az f) pont alatt érteni.

A 33. § (3) bekezdése azt tartalmazza, hogy ha az új tulajdonos elmulasztja a változás bejelentését, akkor a járművet a rendőrség külön jogszabályban meghatározott időtartamra kivonja a forgalomból. Meddig? Nincs rá válasz, mert majd a külön jogszabály megmondja.

A fenti példák azt mutatják, hogy mostanában túlságosan sokszor él a Ház az ilyen homályos felhatalmazásokkal. Pedig ezekben az esetekben is az állampolgárokat alapvetően érintő korlátozásokról van szó, amelyekről vagy a parlamentnek törvényben, vagy a már meglévő jogszabályok pontos ismeretében kivételesen megadott felhatalmazással kellene dönteni.

A negyedik problémakör, amiről beszélnünk kell, az a törvény demokratikus jellege, vagyis az, hogy a tervezet mennyiben segíti az állampolgári jogok érvényesülését, vagy éppen korlátozza azokat. A 17-18. §-ok többek között arról rendelkeznek, hogy az érintett személy megtilthatja vagy korlátozhatja személyes adatainak szolgáltatását. Lényeges szemléletbeli módosulás lenne, ha a szabályozás eleve abból indulna ki, hogy a személyes adatok szolgáltatása tilos az érintett engedélye nélkül. Természetesen a fő szabály alól - állami és egyéb más érdekből - kivételeket lehetne tenni, de ez a felfogás védené igazán a polgár személyes adataihoz való jogát.

A 19-27. §-ok rendelkeznek arról, hogy a nyilvántartásból kik milyen esetekben kérhetnek adatokat. Az állami szervek az adatokat ingyen igényelhetik, míg például a polgároknak fizetniük kell értük. A szabályozásból az tűnik ki, hogy ha valaki a saját magával kapcsolatos adatokat kéri a nyilvántartásból, ezért is fizetnie kell. Szabályozni kellene, hogy ne fizessen - legyen annyi jogosultsága a saját adatait illetően, mint az állami szerveknek, hiszen a 19. § szerint azok sem fizetnek.

(15.40)

A 32. § (3) bekezdése szerint az érintett jogosult megismerni, hogy mely adatszolgáltatások alanya volt, vagyis milyen adatát adták ki másnak. Itt a szabályozás úgy módosulhatna, hogy fő szabály szerint a hivatal kötelessége legyen az érintett értesítése a rá vonatkozó adatok más részére történő kiadásáról. A most említett három példa azt mutatja, hogy a szabályozás lehet polgárközpontúbb is, mint a mostani, amely úgy tűnik, inkább hatóságközpontú.

Engedjenek meg még egy utolsó észrevételt, amely a tervezet közérthetőségével kapcsolatos. Ez a "mikor ki a másodfok?" ügye. Az elsőfokon eljáró jegyző eljárását, döntését adatszolgáltatási ügyben másodfokon a BM hivatala bírálja el, míg az okmányok, engedélyek kiadásával kapcsolatos döntését pedig a közigazgatási hivatal. Ezt a jegyzők érteni fogják. De hogy a fellebbezni kívánó állampolgárok eligazodásával baj lesz, az előre prognosztizálható.

Tisztelt Ház! Reményeink szerint a tervezethez benyújtandó módosító indítványok javítanak majd az itt felsorolt hiányosságokon. Az MSZP-frakció a javító szándékú módosító indítványok elfogadásától teszi függővé a tervezet támogatását. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu