DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jeles évfordulók sajátsága, hogy amikor az ünnepeltek és az ünneplők egybesereglenek, visszatekintenek a megtett útra. Ígéretet tesznek vagy az addigiak továbbvitelére, vagy arra, hogy javítani fognak teljesítményükön.

Tisztelt Ház! Itt és most az Európa Tanács megalakulásának 50. évfordulójára emlékezünk. Európa legjelesebb kormányközi politikai szervezete készült az évforduló megünneplésére. Ennek külső jelei hazánkban is és Strasbourgban is sok helyen láthatóak. Abban a szerencsés helyzetben voltam a múlt héten, hogy részt vehettem a parlamenti közgyűlés idei második ülésszakán Strasbourgban. A politikai vitában a hét folyamán szót kapott Milos Zeman úr, a Cseh Köztársaság miniszterelnöke, Eduard Sevardnadze, Grúzia elnöke, Rexhet Mediani, az Albán Köztársaság elnöke.

Az ülésszak napirendjén szerepelt többek között a bosznia-hercegovinai helyzet, a koszovói krízis és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság helyzete, valamint Horvátország vállalt tagállami kötelezettségeinek teljesítése több egyéb napirend mellett. Meggyőződésem, hogy ez az ülésszak volt az Európa Tanács igazi ünnepe. Bizonyította a parlamenti közgyűlés, hogy az ünnepelt nagykorú, Európáért tenni kész testület. Kiáll - és ezt következetesen teszi - az általános emberi értékekért, a nemzeti kisebbségek jogaiért, szót emel az üldözöttekért, fellép az etnikai tisztogatás ellen; teszi ezt akkor is, amikor mindenki tudja, hogy e jogok érvényesítéséért olyan súlyos árat kell fizetni, amely ártatlan emberek halálával, javak értelmetlen pusztulását is okozhatja.

Lépni kellett. Lépni kellett az elmúlt nyolc évben elüldözött, lakóhelye megváltoztatására kényszerített 3 millió, az életét vesztett 200 ezer és a brutális módon meggyilkolt 5 ezer emberért, akik mind a délszláv válság áldozatai. Lépni kellett, hogy mindenki megtudja: a kisebbségi konfliktusok kezelésének nem a milosevicsi változata az európai út. A parlamenti közgyűlés által elfogadott határozatok magas támogatottsága mutatja, hogy az általános emberi értékekért való tenni akarás felül tud emelkedni egyéb más szempontokon.

Tisztelt Ház! Erről a fórumról is sokan szóltak és szólnak még az Európa Tanács helyéről és szerepéről napjaink Európájában. Egypár gondolat erejéig tevékenysége olyan területét szeretném méltatni, ahol először volt módom az Európa Tanács munkájába bekapcsolódni, és ez a Helyi és Regionális Közhatóságok Európai Kongresszusa.

Robert Schuman mondta egy napon, hogy a regionális visszhatások alapján tesztelhetjük majd a Közös Piacot. Nem növekedhetnek az egyenlőtlenségek egy olyan közösségen belül, amelynek meghatározásánál fogva szolidárisnak kell lennie. Európát a helyi és regionális önkormányzatok részvétele nélkül valóban csak elszigetelt és technokratikus módon építhetnénk fel, amely nélkülözne minden, a régiók sokféleségéből és gazdagságából származó alapot. Ezt felismerve tette közzé 6. számú véleményét az Európa Tanács 1957-ben: "A helyi autonómiák erősítése és védelme" címmel jelentette meg véleményét.

Hosszú volt az út 1957-től az Európa Tanácson belül létrejött Helyi Közhatóságok Konferenciájától a Helyi és Regionális Közhatóságok Konferenciáján át az 1994. évi 506. miniszteri bizottsági határozatig, amely létrehozta a Helyi és Regionális Közhatóságok Európai Kongresszusát. A kongresszus az Európa Tanács tanácsadó szerve, melyben a helyi és regionális önkormányzatok - Magyarországon a megyék - képviseltetik magukat. A helyi és regionális kamarában hazánkat hét állandó és hét helyettes választott önkormányzati képviselő reprezentálja.

A Helyi és Regionális Közhatóságok Európai Kongresszusa elsődleges célja, hogy biztosítsa az önkormányzatok részvételét az európai egységesítés folyamatában és az Európa Tanács munkájában. Kiemelt feladata, hogy támogassa a helyi és regionális szintű demokratikus struktúrák működését, és erősítse a szomszédos államok és régiók közötti együttműködést Európa-szerte. Feladata továbbá minden, az önkormányzatokat érintő elvi kérdés, és mindenekelőtt az önkormányzatok autonómiája, a vidék- és városfejlesztés, a környezetvédelem, a kultúra, az oktatás, a szociális ellátás és az egészségügy.

Az 50. évforduló jeles alkalmat kínált a Helyi és Regionális Közhatóságok Európai Kongresszusa munkájának korszerűsítésére is. A miniszteri bizottság élt a lehetőséggel: közvetlenül döntés előtt áll a kongresszus alapszabályának felülvizsgálata. A tervezet tovább szélesíti a kongresszus feladatait, partneri szerepet kínál és erősíti a kamarák működésének munkabizottsági jellegét.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés FKGP-frakciója az Európa Tanács megalakulása 50. évfordulója alkalmából előterjesztett politikai nyilatkozattal egyetért, azt szavazataival támogatja. Köszönöm képviselőtársaim megtisztelő figyelmét. (Taps.)

Forrás: parlament.hu