DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a külügyi bizottság alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, a vita önmagában túlságosan sok hozzászólást és záróbeszédet nem kíván, hiszen valójában nem vitáztunk, hanem véleményeket cseréltünk, és ez az előzetes várakozásnak megfelelően egybecsengő vélemény volt.

Legyen szabad talán megindokolnom azt, hogy amikor a külügyi bizottság elé terjesztettem ezt a szöveget, az a cél vezetett, hogy ne egy-egy képviselő, akár hatpárti alapon is aláíró képviselő hozza ide a tisztelt Ház elé ezt a politikai nyilatkozatot, hanem már előre mérjük meg egy bizottságon belül azt, bírjuk-e, bírja-e ez a szöveg a pártok támogatását külön-külön. Ez megtörtént, és így került a tisztelt Ház elé a külügyi bizottság ajánlása, illetve kérése, javaslata formájában ez a politikai nyilatkozat.

Arról is volt eszmefuttatás, hogy kell-e ezt politikai nyilatkozat formájában tenni, hiszen ez sokkal magasabb százalékú támogatást igényel, mint, mondjuk, egy határozattervezet. Fontosnak látszott azonban az, hogy ne hozzunk itt most határozatot, amelyben előírunk valakinek valamit, hanem mondjuk ki, hogy mit gondolunk az Európa Tanácsról, és bízni lehetett abban, ami itt a mostani napirendi pontnál is nyilvánvalóvá vált, hogy így lesz, hogy itt nem frakciók, nem pártok fognak tusakodni egymással, hanem az 50. évfordulóját Magyarországon, Budapesten ünneplő Európa Tanácsot köszönti a Magyar Országgyűlés parlamentje.

Én nagyon köszönöm ezeket a pozitív hozzáállásokat. Köszönöm mindazokat a fölvetéseket is, amelyeket külön-külön tettek, egyik frakció ide, a másik frakció oda helyezte a hangsúlyt. Akik ismerik a szöveget, nyilván nem fogom most fölolvasni, mindegyik elem megtalálja a maga fogódzópontját abban a szövegben, amit el akarunk fogadni.

Végül legyen szabad azt mondanom, hogy tudatos önmérséklés volt, hogy a Fidesz nevében nem kértem szót, hiszen nyilvánvaló, hogy mindaz, amit elmondottam a bizottság előadójaként és amit most is mondok, az egyben a Fidesz-frakció véleményét is jelenti, és ezért ne maradjon senkiben valamifajta olyan meggondolás, hogy a Fidesz ki akart maradni. Nem akart kimaradni, együtt dolgozik, az együttműködés szellemében, és valóban Strasbourgban azt a véleményt képviseljük, hogy külföldön csak egy Magyarország van, és ezt több színben képviseljük a parlamentben, itt tusakodó pártok.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és remélem, hogy egy nagyon egyhangú, vagy majdnem egyhangú szavazással holnap pontot teszünk ennek a napirendi pontnak a végére. (Taps.)

Forrás: parlament.hu