KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az előterjesztett önálló indítvány az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság indítványa, amely javaslatot tesz a Háznak a költségvetési törvényben foglaltak alapján 86,1 millió forint szétosztására a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek között.

A pénz szétosztására a javaslat egy pályázati eljárás végén, a pályázati eljárás elbírálása után történt meg. A pályázat benyújtásának határideje ez év február 15. volt, a pályázatra 328 pályázat érkezett be. Ebből az előterjesztés mellékletében támogatásra javasolunk 158 pályázatot. A pályázaton részt vehettek a nemzeti és etnikai kisebbségi egyesületek, tehát mindazok a szervezetek, amelyek az egyesülési törvény alapján vannak bejegyezve; alapítványok, önkormányzatok és a párttörvény alapján bejegyzett szervezetek nem. A pályázati kiírás szerint az 1997. december 31. előtt bejegyzett szervezetek indulhattak, azokat a szervezeteket, amelyek nagyon rövid múlttal rendelkeztek, a pályázati kiírás kizárt a pályázók köréből. Törekedett a pályázati kiírás arra, hogy a tényleges működést ellenőrizze, és csupán érvényes bírósági bejegyzéssel, bankszámlaszámmal, illetve érdemi programmal rendelkező szervezetek pályázatát bírálta el.

Tisztelt Ház! Mint ahogy erről a sajtó is hírt adott, a bizottság rendkívül szigorúan bírálta el, hogy a pályázathoz csatolt nyilatkozatok alapján van-e biztosíték arra, hogy a pénzt a pályázatban megjelölt célokra használják fel a kedvezményezett szervezetek. A pályázati kiírás szerint ugyanis azok részesültek támogatásban, akik a pályázat benyújtásakor semmilyen köztartozással nem rendelkeztek, nem tartoztak sem a minisztériumoknak, sem közalapítványnak, nem volt adótartozásuk, illetve társadalombiztosítási járuléktartozásuk.

Szeretném tájékoztatásul elmondani, hogy a 158 támogatott szervezetből 64 roma szervezet kapott támogatást. A bizottság arra törekedett, hogy ha köztartozás miatt szervezeteket ki kellett zárni a támogatásra esélyesek köréből, akkor a fennmaradó pénzösszeget az adott kisebbség szervezetei között osztotta szét, ezzel az előre meghatározott arányokat tartani kívánta, és megpróbálta megakadályozni, hogy egyes kisebbségek szervezetei hátrányos helyzetbe kerüljenek.

Tisztelt Ház! Az országgyűlési határozati javaslathoz természetesen a képviselőknek joguk van módosító indítványt benyújtani. A bizottság nevében arra szeretném kérni a képviselőtársaimat, hogy módosító indítványaikban mindig jelöljék meg, hogy milyen szervezettől kívánnak elvenni pénzt ahhoz, hogy egy másik szervezetet támogassanak, mert csak a támogatás forrásának megjelölésével tudjuk előterjesztőként mérlegelni a módosító javaslat támogatását.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu