PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A közbeszerzés témaköre tartalmazza a szerződések, a jól működő szerződések megkötésére irányuló tevékenységet. Rendkívül fontos, hogy a szerződések szövege kifejezze a felek érdekviszonyait és a teljesítés részleteit olyan mértékig, hogy kevés lehetőség legyen a jogvitára. Hasonlít ehhez a tevékenységhez a törvényalkotás is, hiszen az a cél, hogy a szabályozni kívánt területen kevés lehetőség maradjon a jog kikerülésére.

Amikor ez a szándék előtérbe kerül, mérlegelni szükséges a módszereket és azt, hogy az eljárást bonyolulttá tevő indítványok az önkényes döntések lehetőségeit szélesítik, vagy éppen a szándék szerinti átláthatóságot és hatékonyságot szolgálják-e. Véleményem szerint a túlságosan sok, korlátlan számú alvállalkozó teljesítőképességének igazolási kényszere lehetőséget nyitna arra, hogy kizárjanak alkalmas ajánlattevőket. Ezzel szemben az összességében legelőnyösebb ajánlat részszempontjainak részletes tisztázása a súlyszámok bevezetésével éppen a döntést tolja az objektivitás irányába. Ezekkel a gondolatokkal utalok vissza a viták korábbi szakaszára.

Azokat a módosító indítványokat, amelyek szűkíteni igyekeznek a törvény hatályát, hatálya alá tartozó szervezetek körét, javaslom, hogy általában kerüljük el. Azt gondolom, hogy ahol közpénzekről van szó nagyrészt, legyen az az államigazgatás része, legyen az az önkormányzati rendszerhez tartozó szervezet vagy annak gazdálkodó szervezetei, helyes, ha kiterjed akár még az alapítványokra is a törvény hatálya. Általában a rendelkezések szigorítása mellett, ugyanakkor a szabályozás világossá tétele mellett szeretném letenni a szavazatomat.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu