PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Rigler Zoltán javaslata a kezdő vállalkozások referenciáival kapcsolatban meglehetősen ellentmondásos. Állítom ezt azért, mert néhány modellt igyekeztem felállítani, hogy hogyan lehet ezzel visszaélni, és nagyon könnyen sikerült találnom ilyen lehetőségeket.

Például egy ajánlattevő egy ajánlatot adhat be, és a kiírás időpontjában alakul egy új vállalkozás a saját dolgozóiból, amelynek a személyi referenciái - teszem azt - stimmelnek, vagyis egyeznek azokkal, amelyeket elgondolnak azok, akik úgy gondolják, hogy személyi referenciákkal is jól lehet ajánlatot tenni. Ez esetben tulajdonképpen két változatú árajánlattal vagy ajánlattal állunk szemben.

A másik lehetőség az, hogy éppen az ajánlattevő céggel szemben születik a visszaélés, és azok a dolgozók, akik például egy híd tervezésében részt vettek, alapítanak egy betéti társaságot vagy egy kft.-t, és elviszik a munkát az elől a cég elől, ahol megtanultak például hidat tervezni, és máris megtámogattuk a kis- és középvállalkozásokat, azt gondoljuk. Én azonban azt gondolom az ajánlatkérő oldaláról, hogy az ajánlatkérő nem lehet meggyőződve arról, ha a személyi referenciái ugyan jók is egy kisvállalkozásnak, de egész tervezetében abban a szervezetben, amely lebonyolítja a szerződés teljesítését, nem feltétlenül képes arra, hogy a közbeszerzés értékhatárai felett tudjon teljesíteni.

Feltehető az a kérdés is, hogy milyen közreműködés az, amely személyi referenciát ad. Ha ennek kijelölnénk a határait, akkor sem tudnánk olyan pontosan meghatározni, mint ahogyan kell. Valóban külföldön van arra példa, hogy számba veszik azt, hogy például egy tervezőintézet egy autópálya-tervezésnél olyan projektvezetőt alkalmaz-e, akinek az autópálya-tervezésben van gyakorlata. Mint ahogy az ISO-9000 is sok minden szempontot tisztáz akkor, amikor a bizonyítványt kiállítja egy-egy cégről, ugyanígy sok mindenről számot kell adni. De ez nem azt jelenti, hogy ha ez az úriember - a példa szerinti autópálya-tervező - távozik a cégtől, és holnap egy kisvállalkozást alapít, akkor a teljes tervezést tökéletesen le tudja bonyolítani. Tehát én azt gondolom, hogy ez kissé homályos.

Nemcsak ez a probléma ezzel a javaslattal, hanem az is, hogy az EU-ajánlások nem teszik lehetővé az ilyen preferenciákat, és kizárják a direkt előnyben részesítést. Ezek a preferenciális szabályok az európai megállapodás 66. cikke alapján 2004. február 1-jéig lehetnének érvényesek, de ilyenfajta előnyben részesítést, kérem, hogy ne támogassanak. Kérem, gondolják végig, hogy milyen tisztázatlan körülmények mellett születnének akkor érvényes ajánlatok, ha ezt a törvény lehetővé tenné.

Tisztelem Csiha Judit képviselő asszony véleményét, de nem osztom. Nem osztom azt, hogy a kamarai tagdíj is igazolandó legyen akkor, amikor egyébként az adótartozást és még sok mindent kell igazolni. Tartok tőle minden ilyen esetben - az első hozzászólásomban jeleztem -, hogy ahol olyan új szempontokat igyekszünk bevezetni, amelyek szükséges, ámde nem elégséges feltételei az érvényes ajánlattételnek, és ugyanakkor jelentőségében nem túl nagyok, azokban az esetekben félő, hogy ez alapján szűkítik előre az egyébként jól teljesítő cégek lehetőségeit, vagyis önkényeskedésre adnak módot.

Egyébként azzal a szellemmel sem találkozik ez, hogy a kamarai tagság önkéntes legyen, és ha nem tag, akkor ezáltal a tagdíjfizetésre nem kötelezett, és ha nem kötelező, akkor kötelező lenne az igazolása, hogy a tagdíjat befizette.

A helyi adókkal kapcsolatban érdekes az, ahogyan érvel a képviselő asszony, hogy egyszer az adóbefizetéssel együtt megszerzi az igazolást, azt felhasználja egy évig, és akkor így ez helyes. Én azt gondolom, az mégiscsak furcsa lenne, hogy ha az az önkormányzat, amelyik ajánlatot kér, elfogadná az ajánlatot olyan ajánlattevőtől, aki pont ennek az önkormányzatnak tartozik. Azonban attól, hogy azt feltételezzük, hogy országosan kiterjedt hálózattal kevés cég rendelkezik, és emiatt valamennyi telephely szerinti vagy valamennyi korábbi teljesítés helye szerint a helyi adóról igazolást szerezzünk, ezt úgy gondolom, hogy azok közé a javaslatok közé sorolhatjuk, amelyeknek nem akkora a jelentősége, mint amennyire megbonyolítják az eljárásunkat.

T. Asztalos Ildikó javaslata az, hogy az igazolásokat a kamara útján is be lehessen szerezni. Valóban vannak sikerek azon a területen, hogy egy ablaknál sok mindent el tudjanak intézni a kis- és középvállalkozások, de ez, hogy a kamara szerezze be az igazolásokat vagy mintegy jótálljon az igazolásokért és azok határidőiért, úgy érzem, olyan javaslat, amely a gyakorlati életben nagyon nehezen vagy nem kivitelezhető. Illetve ha mégis az volna a szándék, akkor még számos indítvány volna szükséges ahhoz, hogy működőképessé tegyük.

Koppánné dr. Kertész Margit és Gyimóthy Géza javaslata vitatja a súlyozás meghatározottságát és szükségességét. Ez az a problémakör, amely miatt azt mondtam az elején, hogy vannak olyan részletek, amelyek haszna lényegesen nagyobb, mint amennyivel bonyolítják az eljárást.

Szeretném, ha egyet tudnának érteni abban, hogy mennyire hasznos az, ha mind a Közbeszerzési Értesítő olvasója, mind a döntőbizottság, mind a Közbeszerzések Tanácsa, az ajánlattevők és az ajánlatkérő is meglehetősen biztos lehet abban, hogy a döntési eljárásban helyesen értékelte a szempontokat és helyesen értékelte az ajánlatok szempontok szerinti értékét. Jelzem, hogy a Phare-pályázatoknál ez az eljárás működik, és nem véletlen, hogy eddig és nem tovább mentek el abban, hogy szabályozzák a döntési eljárást.

A Közbeszerzések Tanácsának beszámolóiban is gyakran említésre kerül az értékelemzés témaköre, és a törvény ezt ma lehetővé is teszi. Ugyanakkor szinte egyáltalán nem alkalmazzák az ajánlatkérők az értékelemzést. Magam mérlegeltem azt, hogy adjak-e olyan módosító indítványt, amely ezt mégis bevonná, de olyan sok újabb kérdés vetődött fel, hogy végül is úgy érzem, az a vonal, ameddig a bonyolultság és a hatásosság egyensúlyban van, itt van ennél a táblázatnál, amelyet az 5. számú melléklet 2. pontjában javasoltunk Latorcai János képviselőtársammal.

(20.00)

Pál Béla és Zongor Gábor javaslata az értékelésnél a helyi foglalkoztatás előnyben részesítéséről szól. Ilyen fajta preferenciákat ugyancsak nem támogat az EU-ajánlás. Két érvrendszer áll egymással szemben. Az egyik az, hogy mondjuk, egy önkormányzatban mennyi kiadás van akkor, ha helyi vállalkozók jutnak munkához, és mennyi a kiadás, ha kevesebb a foglalkoztatott. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy a munkanélküliek alkalmazásának közvetlen támogatása direkt eredményt hoz. Itt a szándék és az eszköz nem biztos, hogy találkozik, nem biztos, hogy azt éri el vele az önkormányzat, hogy több személyt fognak foglalkoztatni. Lehet, hogy népszerűbb vagy jó érzést kell a lakosságban az, ha tényleg az adott város cége nyeri el. Budapesten elég nehezen értelmezhető ez a kérdés, mert óriási mennyiségű ajánlattevő van, és ha ezt, mondjuk, egy Pest környékivel szemben, amelyik olcsóbb, előnyben részesítenék, akkor nagyon furcsa ellentmondások keletkeznek.

Ezzel szemben létezik egy olyan módosító indítvány, amely igyekszik kezelni azt, hogy előnyben részesítsen az összességében legelőnyösebb ajánlat esetén egy szempontot - három szempontot sorolunk fel: a környezetvédelmet, a foglalkoztatáspolitikát és a kis- és középvállalkozások segítését -, és ugyanakkor ennek a mértékét korlátozni javasoltuk, mégpedig 10 százalékos árelőnyben.

Amit eddig elmondtam, hogy az EU-ajánlások ezeket a preferenciákat nem javasolják, sajnos erre is igaz. Tudomásul kell vennünk, hogy néhány év múlva módosításra fog szorulni ez a törvény, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy különböző körülmények miatt a kis- és középvállalkozásokat általában valamilyen módon segíteni kell. Megjegyzem, hogy az EU - majd olvashatják a kedves képviselők a Közbeszerzések Tanácsának 1998. évi beszámolójában - leginkább azzal igyekszik a kis- és középvállalkozásokat támogatni, hogy könnyebb hozzáférést tesz lehetővé az információkhoz, segíti a részvételüket a pályázatokon.

Azt gondolom, különösen veszélyes lett volna az, ha nem korlátozzuk az összességében legelőnyösebb ajánlat szempontja esetén azt, hogy milyen előnyöket lehet adni a súlyozásban ezeknek a fajta szempontoknak, hiszen akkor az a lehetetlen helyzet is előállhatott volna - vagy előállhatna, ha nem szavazná meg az Országgyűlés -, hogy mondjuk, kétszer akkora ár mellett is a helyi vagy a kicsiny vállalkozást részesítené előnyben az értékelésnél az ajánlatkérő.

Kérem tehát, hogy azokat a módosító indítványokat támogassák, amelyek a részszempontok árnyalt értékelését teszik lehetővé, és minél kevesebb preferenciát kínálnak. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu