DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tulajdonképpen két kérdést érintett a hozzászólásában. Először is egyet kell értenem azzal, hogy a jelenlegi visszatérítési rendszer túlzottan lassú, bürokratikus, nagy terhet ró mind az államapparátusra, az államigazgatásra, mind pedig a termelőkre. Tehát úgy gondolom, hogy ez nem egy jó rendszer.

A második kérdés az, hogy át lehet-e alakítani a jelenlegi rendszert utalványosra. Én egyetértenék egy, a jelenleginél sokkal egyszerűbb és rugalmasabb rendszer kialakításával. Attól félek azonban, hogy az utalványok erre nem minden szempontból alkalmasak. Meg kellene nézni, hogy kinek lehet adni az utalványokat, mert nem a földtulajdonosnak jár az utalvány, hanem a termelőnek, számos esetben - bérbe adásnál vagy más eseteknél - nem ugyanaz a föld tulajdonosa, mint aki a termelő. Voltak már ilyen háztartási tüzelőolajjal kapcsolatos utalványproblémák, hamisították az utalványokat, nagyon sok visszaélés történt vele.

Tehát úgy gondolom, nem biztos, hogy az utalvány a legjobb megoldás, de megígérem a képviselő úrnak, hogy a jelenleginél sokkal egyszerűbb, rugalmasabb, kisebb bürokráciával és gyorsabban elintézhető rendszert fogunk kialakítani, és ebbe önt is szívesen bevonjuk.

Kérem, hogy válaszomat fogadja el. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu