KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten rendkívüli ülésre gyűlt össze a parlament, majd nem fogadta el napirendjét. Itt nem számított, hogy az előző ciklusban a 72 százalékos többség egy akkori ellenzéki kezdeményezésre összehívta és megtartotta a rendkívüli ülést, és nem számított az sem, hogy a kormánypárti többség egyszer már döntést hozott arról, hogy ha a parlament ülésezik, azon a héten kérdésre, interpellációra is időpontot kell biztosítani.
Felmerül persze a kérdés, hogy ha nem üléseztünk a múlt héten, akkor mit csináltunk itt a teremben 250-en - mert azt sajnos már nem feltételezik rólunk, hogy hiányoztunk egymásnak, és ezért gyűltünk itt össze.
Tisztelt Képviselőtársaim! A fő kérdések természetesen nem ezek. A kormány 21 milliárd forintról döntött az árvízkárok kapcsán. Emlékeztetem önöket, hogy itt a parlamentben a költségvetési vitában 10 millió forintokról szoktunk késhegyig menő vitát folytatni; hadd utaljak például a kiskunhalasi Csipkemúzeum 7 millió forintos támogatásának leszavazására vagy az '56-os kutatóintézet 50 millió forintos támogatásának megvonására.
Most, tisztelt képviselőtársaim, a kormánytöbbséget nem érdekelte több mint 21 milliárd forint sorsa. Vagy önök tudták, hogy a minisztériumok által átcsoportosított 4,3 milliárd forintot mely feladatoktól vonták el? Hogy az útfejlesztésre fordítandó összeget több mint 2 milliárd forinttal csökkentették? Tudják, hogy mely településeket érintettek az elmaradt fejlesztések? Tudják, hogy a vasúthálózat fejlesztésétől 1,8 milliárd forintot vontak el? Tisztában vannak azzal, hogy mely vasútvonalak kiépítése marad el a döntés következményeként?
Tudták önök, hogy a döntésben benne van, hogy a Balaton vízminőség-védelmétől 300 millió forintot vontak el? Vajon ilyen jó a Balaton vizének minősége? Tudják, hogy döntésével a kormány mintegy 5 milliárd forintot elköltött az egyébként saját maga által zárolt tartalékból, aminek jelentős része egyébként az önkormányzatok pénze? Tisztában vannak azzal, hogy az ár- és belvízkárokat a lakossággal és az érintett önkormányzatokkal fizetteti meg a kormány, miközben saját maga semmit sem vállal a károkból?
Nem! Önök, tisztelt képviselőtársaim, mindezzel nincsenek tisztában - de sajnos nem is érdekli önöket. Az önök által bevezetett reklámdemokráciában önöket csak egy dolog érdekli: hogyan lehet a Fidesz kicsinyes pártpolitikai érdekeit a parlament fölé helyezni, szétverve ezzel annak működését? Erről szólt a múlt heti rendkívüli ülés napirendjének leszavazása.
A reklámdemokratát nem érdekli a parlamenti demokrácia, nem érdeklik a rendszerváltás óta kialakult parlamenti hagyományaink, nem számít az alkotmány, nem számít a Házszabály, már nem számítanak a saját maguk által meghozott döntések sem. Nem számítanak az önkormányzatok, nem érdekesek az ott élő emberek. Ez a másik üzenete a parlament múlt heti rendkívüli ülése napirendje leszavazásának.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végiggondolták önök, hogy hová vezet ez? Végiggondolták önök, hogy mi következik abból, ha a parlamentet zárójelbe tesszük? Tudják önök, hogy milyen fontos volt 1990-ben a valódi parlamentáris demokrácia megteremtése? Tisztában vannak azzal, hogy ennek következményeként hogyan alakult, nagy vitákon keresztül, végül is nagyon jól az ország sorsa? Hogy ennek köszönhető az, hogy az átalakuló országok között elsőként emlegetik Magyarországot? Nem kellene ezeket az érdekeket védeni? Nem kellene a kormányzati nyomulással és a kicsinyes pártpolitikai érdekekkel szemben a valódi parlamentáris demokráciát védeni?
Kérem önöket, gondolkodjanak el ezen, gondolják ezt végig! Gondolják végig: vajon nem az-e a parlament egyik legfőbb feladata, hogy ellenőrizze a kormány tevékenységét? Vajon nem ezért küldték-e önöket a választópolgárok a parlamentbe? Vajon nem őket kellene-e képviselni ahelyett, hogy a kormányzatot képviselik?
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés