KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten csütörtökön elkerültük egymást. Arra gondolok, hogy miközben mi csütörtökön a parlament rendkívüli ülésnapján itt, az ülésteremben - ahol az országgyűlési képviselők szoktak ülésezni - tartózkodtunk, addig önök feltehetően valamilyen tévedés következményeként a szenátusba mentek, és emiatt nem találkoztunk egymással. (Derültség és taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) Már azért gondolom, merthogy itt van ez a bizonyos Lockheed-ügy és az ebben az ügyben született levél, amelyet önök mint szenátorok írtak alá.
Ez az a levél, képviselőtársaim, amelyik egyébként piszkozatban született csak - jellemző a kormánypártok precizitására, hogy már a piszkozatot is harmincegyen aláírják. Képzeljék el, hogy mi lett volna, ha ez már a végleges változat - akkor hányan keverednek bele ebbe az ügybe! (Derültség az SZDSZ és a MSZP padsoraiban.) Valószínűleg az volt feltüntetve, hogy egyetért-e ön azzal, hogy ez egy piszkozat; ezzel nagyon sokan egyetértettek, aláírták.
Ezután következett a váratlan fordulat! Ezt a piszkozatban elkészült, harmincegy képviselő által piszkozati minőségében megerősített levelet megsemmisítették. Ez az a levél ugyanis, amit egyébként megsemmisítettek, így aztán nem is járhatott Amerikában ez a piszkozatban létező, harmincegy képviselő által aláírt és megsemmisített levél, ami egyébként mindenféle Lockheed-faxszámokon keresztül mozgott Amerikában - mint az azóta már bebizonyosodott. Ez volt tehát az a levél, ami piszkozatban létezett, harmincegyen aláírták, amelyet egyébként megsemmisítettek, és nem járván Amerikában, a Lockheed amerikai faxszámáról mozgatták.
Ez az a levél, tisztelt képviselőtársaim, ami nem is az a levél, amit önök aláírtak, mert ez egy másik levél, amiről nem tudjuk, hogy hogyan keletkezett és hogyan vannak rajta ezek a bizonyos aláírások. Két kisgazda képviselő is belekeveredett a dologba, de ők mondták, hogy nem is tudták, mit írtak alá, mert ez angolul készült - az más, mi ezt akkor elfogadjuk (Derültség az SZDSZ, az MSZP és az MDF padsoraiban.), ez így rendben van. A többiek nyilván tudták, hogy miről van szó.
Ez az a levél egyébként, tisztelt képviselőtársaim, ami egy bonyolult levél, mert annyira bonyolult, hogy Kosztolányi képviselőtársunk például, aki egy fekete dossziéra pusztán rápillantva - bevallottan nem olvasva el annak tartalmát - meg tudja állapítani, hogy az az ügy rendkívül súlyos (Folyamatos derültség az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.), erről az egyoldalas levélről úgy ránézésre meg tudta állapítani, hogy ez nyugodtan aláírható, mert ez nem az a levél, ami majd aztán Amerikába fog menni megsemmisítése után piszkozat formájában. (Derültség.) Ez persze fölveti bennem a kérdést, hogy akkor hogy is van ez azokkal a bizonyos súlyos dokumentumokkal abban az ominózus fekete dossziéban, ha a képviselő úr ítélőképessége helyes. Ha nem helyes, az persze más.
Ez az a levél, amellyel kapcsolatban egy hiba létezik csak: hogy nem egyeztettek vele kapcsolatban. Mert ha egyeztettek volna, az más, tisztelt képviselőtársaim! Rendben van, ha egyeztettek róla, akkor ez mehet! Ez az a levél egyébként, ami külpolitikailag teljesen súlytalan, tisztelt képviselőtársaim, mint azt a miniszterelnök úr mondta; csak a CNN foglalkozott vele, csak Clinton elnök úr hívta fel személyesen az itt lévő amerikai nagykövetet - egyébként a levél politikailag, külpolitikailag súlytalan. (Derültség az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) Torgyán miniszter úr is csak azért szólalt meg, mert általában súlytalan ügyekben igyekszik állást foglalni. (Derültség és taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Mint mondta volt (Gyimóthy Géza: Súlytalan az egész!), az amerikai nagykövetet meg kell védeni, hiszen ő az elmúlt tíz év legjobb amerikai nagykövete. Nyilván Torgyán úr kiegyensúlyozni próbálta, hogy itt törekvések mindenfelé vannak, mert az nem lehet, hogy csak a jelenlegi amerikai nagykövetet sértjük meg, hát sértsük meg mindjárt az elmúlt tíz év összes nagykövetét! (Derültség az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Elkerültük tehát egymást, ennek volt a következménye, hogy az a példátlan eset fordulhatott elő - ha nem kerültük el egymást, akkor tudatosan -, hogy önök nem jöttek be a Parlamentbe, végképp megkérdőjelezve az ellenzék ilyen jogosítványait.
Önöknek nincs érzékük a parlamenthez, tisztelt képviselőtársaim, akinek pedig a parlamenthez nincs érzéke, az nem tudja, mi a parlamentáris demokrácia. Aki pedig ezt nem tudja, tisztelt képviselőtársaim, az nem demokrata.
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés