DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm, képviselő úr, az interpellációt. Igen tisztelt Ház! Először is néhány adatot helyre kellene tenni ahhoz, hogy ön világosan lássa azokat a kérdéseket, amelyeket most félreért, hiszen az interpellációjában azt állította, hogy a mezőgazdasági erő- és munkagépek vásárlásánál a teljes támogatási összeget kimerítettük, ezért ez már nem áll rendelkezésre.
Ugyanakkor itt van előttem az agrártámogatások részletes kimutatása - ennek értelmében a mezőgazdasági gépvásárlásra összesen 10 milliárd 919 millió forint áll rendelkezésre, ebből 4 milliárd 778 millió 585 ezer forint került felhasználásra, tehát 43,76 százaléka az időarányos összegnek. Úgy gondolom, ebből is érzékelhető, hogy az ön adatai tévesek, téves a kiindulási alap, téves a következtetés, de egyetértek önnel abban, hogy ez az agrártámogatási összeg nem elegendő a magyar agrárgazdaság rendbetételére.
Kérdezte ön, hogy milyen számaim vannak erre vonatkozólag - készséggel el fogom mondani, mert kiszámíttattam, hogy mennyi pénzre lenne szükség, de hadd említsem meg, hogy a tészeknek nevezett szövetkezési forma - amely, hála a Jóistennek, ma már nem tészek, hanem a közelmúltban lezajlott szövetkezeti gyűlés határozata értelmében felvette a történelmi Hangya nevet ez a képződmény -, tehát ez egy igen fontos előrelépés a szövetkezések területén. Valóban felfüggesztésre került a szövetkezések támogatása, de szeretném jelezni, hogy nem véglegesen, hanem csak az új szövetkezeti törvény, illetőleg a módosított szövetkezeti törvény elfogadásáig, illetőleg annak a moratóriumnak a bevezetéséig, amely már kormányközi egyeztetésen átment.
A lényege ennek a rendelkezésnek az, hogy az új típusú szövetkezésekre igen jelentős támogatási összegeket fogunk nyújtani, és nemcsak a költségvetési törvényben szereplő tételeket, mint ahogy a mezőgazdasági gépvásárlásoknál sem csak ezt az összeget fogjuk a támogatásra fordítani, mint ahogy a fiatal gazdák támogatásánál is egy lényeges továbblépés lesz. Nevezetesen az, hogy a takarékszövetkezettel és remélhetőleg az OTP-vel is megállapodunk abban, hogy a mi ígérvényeinket készpénzként fogadják el; a következő évre olyan támogatásokat fogunk biztosítani, amelyek lényeges előrehaladást tesznek lehetővé, hiszen a mezőgazdasági gépvásárlásra háromszor annyi az igény, mint amennyi pénz rendelkezésre áll. Ez azt jelenti, hogy nagyon gyorsan, intenzíven kezd a mezőgazdaság magához térni, de ehhez pénzforrásokat kell teremteni.
Úgy gondolom, azt fontos még elmondanom, hogy a pénzösszegeket tekintetve ebben a költségvetési évben valóban összesen 154 milliárd 805 millió áll rendelkezésre, a mi számításaink szerint a valóságos igények kielégítésére 413 milliárd 134,9 millió forintra lenne szükség. Kérem, támogassanak minket abban, hogy ezt az összeget megkapjuk, és akkor jut támogatás mindenre.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés