DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A most a Ház által tárgyalt, T/1176. szám alatt benyújtott és az 1997. évi XXI. törvény módosítását megcélzó javaslat kis terjedelmű, és első olvasatra talán nem is tűnik nagyon fontos előterjesztésnek. A javaslat azonban nemcsak jónak tekinthető az én nézetem szerint, hanem néhány kérdésben, elsősorban szerkezeti kérdésekben akár példaértékűnek is. A javaslat ugyanis szerkezetileg jól áttekinthető, az eredeti törvényhez illeszthető, és a kellő összehasonlítási lehetőséget, az előterjesztő céljait világosan fel lehet ismerni. Ezt a javaslat tartalma és szerkezete nagyban segíti.

Az általános indokolás egyértelműsíti, hogy a módosításra miért került sor. S ezt is fontosnak tartom, hogy aki a törvényjavaslatot olvassa, tudja azt, hogy ezt miért terjesztették elő. Összhangban kell legyen a közben meghozott törvényekkel a módosítás folytán, a polgári szolgálat teljesítése során a társadalom számára hasznos munkavégzésre kell sor kerüljön, s a törvény alkalmazása során szerzett gyakorlati tapasztalatok érvényesüljenek.

Külön ki szeretném emelni a javaslatnak azon részét, amely témakörönként, tíz témakörben sorolja fel, milyen körben kíván a javaslattevő módosításokat. A javaslat olvasója megállapíthatja, mily mértékben sikerült vagy nem sikerült a kitűzött célokat elérni. A javaslat a törvényhez képest elsősorban pontosít, ahol szükséges, egyszerűsít, és néhány helyen kiegészít.

A teljesség igénye nélkül a fontosabb módosításokra szeretnék kitérni.

A javaslat 2. §-a a törvény 5. §-a (1) bekezdésének helyébe a foglalkoztatókat taxatíve felsorolja. Nem törli a foglalkoztatás tilalma alá eső szervezeteket, de a pozitív meghatározással a törvény alkalmazhatóságát nagyban segíti.

A javaslat 3. §-a a törvény 6. §-ának helyébe új rendelkezést állít, és a korábbi lehetséges tevékenységi köröket az informatikai ügyvitel lehetőségével bővíti.

A 6. § (2) bekezdésének helyébe lépő szabályozásról a későbbiek során külön kívánok szólni.

Fontos pontosításokat tartalmaz a javaslat a polgári szolgálat időtartamának meghatározására, azt 15 hónapban jelöli meg. Ugyancsak fontos, hogy egy évről 18 hónapra emeli fel annak a leghosszabb időtartamnak a mértékét, mely a polgári szolgálat engedélyezése és megkezdése között eltelhet. Ezeket mi helyes módosulásoknak tekintjük.

Fontos, de mindeddig nem teljesült rendelkezést igyekszik a javaslattevő megszilárdítani, amikor a munkavégzésre irányuló jogviszony kizárását teszi határozottabbá. Ennek során azonban mindeddig súlyos anomáliák voltak, és attól tartok, ez a jövőben is így lesz. Arról van ugyanis szó, hogy bizony azok, akik lelkiismeretükre hivatkozással maradnak távol a fegyveres szolgálattól - vagy akár a fegyvertelen katonai szolgálattól -, rendszeres munkavégzéssel igyekeznek jövedelmüket megteremteni, mindeközben pedig állítólag eleget tesznek a polgári szolgálat követelményeinek. Tartok tőle, hogy ez a módosítás ezt nem fogja megakadályozni. A lakhatási hozzájárulás, a díjtalan elhelyezés szabályozása ma is enged kibúvókat, és az ügy természetéből eredően félő, hogy ezzel kapcsolatosan, de ugyanígy az étkezéssel kapcsolatos szabályozás esetében is, biztos és teljes körű megoldást aligha lehet találni.

Amiről külön kívánok szólni, az a javaslat 3. § (2) bekezdése, és ezzel kapcsolatosan a javaslattevő általam feltételezett viszonylagos bátorsága. Mert mindeddig dicsértem, és úgy gondolom, méltán tettem a módosító javaslatot, most azonban szólni kell arról is, ami hiányzik a javaslatból, és amit ilyen kis terjedelmű módosítással, úgy gondolom, nem is lehet elérni.

Mert miről is szól az 1997. évi XXI. törvény, amelynek 1. §-a a következőt mondja: "A polgári szolgálati viszony az állam és a polgári szolgálatra engedélyt kapott állampolgár (továbbiakban: polgári szolgálatra jogosult) között létrejött olyan jogviszony - jogviszony! -, amely a polgári jogviszony engedélyezéséről szóló államigazgatási határozat jogerőre emelkedésének napjától a polgári szolgálati viszonyból történő elbocsátás napjáig tart." Tehát nem másról van szó, mint hogy egy államigazgatási határozat azt engedélyezi az állampolgár részére, hogy ne teljesítse az alkotmány 70/H. § (1) bekezdésében foglaltakat. Mert mit mond az alkotmány idézett bekezdése? "A haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége." Igaz, hogy ugyanekkor a (2) bekezdés azt mondja: "Az állampolgárok az általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetőleg törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek."

Arról van tehát nézetem szerint szó, hogy valaki vagy valakik - lelkiismeretükre hivatkozva - a haza védelmére vonatkozó állampolgári kötelességüknek nem tesznek, nem kívánnak eleget tenni, és a törvényhozó ezt az alkotmány 2. §-ába beemelte.

Tisztában kell lenni tehát azzal, hogy valamelyiket meg kellene változtatni. Vagy az alkotmány hivatkozott (1) bekezdését kell megváltoztatni, és azt kell mondani, hogy a haza védelme az állampolgároknak nem kötelessége. Mert ezzel merőben ellentétes az a 2. §, amely ezt mondja ki ugyanezen alkotmányon belül, csak éppenséggel úgy fogalmaz, hogy ezt majd egy törvény lehetővé teszi. Lehetővé is tette.

Azt mondtam, hogy a javaslattevő igen nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, vagy legalábbis mérsékelt bátorságról, amikor a törvény 6. §-a (2) bekezdésének helyébe a következőket rendeli: "A polgári szolgálat az (1) bekezdésben felsorolt tevékenységeken kívül tűzoltósági, valamint katasztrófavédelmi tevékenységgel is teljesíthető." Ugyanezt a szabályozást, a szent és sérthetetlen lelkiismeret figyelembevételével a törvény jelenleg akkor teszi lehetővé, ha ahhoz a polgári szolgálatot teljesítő méltóztatik hozzájárulni, mégpedig írásban.

1997-ben a törvényhozók nyilván tudták, hogy aki az alkotmányban előírt és a haza védelmére irányuló kötelezettségének nem kíván eleget tenni, annak a lelkiismerete olyan, hogy nemcsak a fegyveres szolgálatot, de az egyenruhát, a laktanyát, főleg a parancsolgatást el nem viseli, legyen az katonai, tűzoltói vagy bármilyen más jellegű. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor tüzet kellene oltani vagy földrengésnél életeket kellene menteni, netán a saját becses életét is kockáztatni, milyen erős lelkiismereti ellenállásba ütközne ez az illető részéről! Meggyőződésem szerint olyan határozott lelkiismereti problémája lenne, hogy semmi ilyenben nem venne részt.

Úgy tűnik, a javaslattevő felismerte, hogy a lelkiismeretre történő hivatkozás ha megáll a tűzoltóknál, megáll ez bármilyen munkavégzésnél. Mert az illetőnek tilthatja a lelkiismerete az egészségügyi munkavégzést - hát ott, kérem szépen, a sebészeten vér folyik! Esetleg, én csak feltételezem, netán utálja a gyerekeket - ha ez tényleg így van, akkor a lelkiismerete megtiltja, hogy azokkal foglalkozzon.

Alapvetően kell elgondolkodni azon, lehet-e az állampolgárok között - és ez az egyik legfontosabb az én nézetem szerint - olyan különbséget tenni, hogy az egyiknek a haza védelme kötelessége, míg a másiknak csak a lelkiismeretét kell védenie. Felmerül a kérdés, hogy a haza védelmére köteles magyar állampolgár vajon kötelességszerűen, adott esetben meg kell-e hogy védje azt, aki a haza védelmében nem kíván részt venni.

(10.50)

Vajon az ő lelkiismerete meddig terjed? Mit kell neki megvédeni? Hol? Meddig terjed a hazának az a határa? Kiterjed-e azokra is, akik mindezekben nem kívánnak tudatosan részt venni? Ez egy alapkérdés, és meggyőződésem szerint most már mélységesen el kellene gondolkodni azon, hogy az individuum határai hol vannak. Lehetséges-e közösségben élni, közösségbe beilleszkedni, annak minden előnyét élvezni, mindeközben pedig másokra hárítani az összes olyan terhet, amely az ő lelkiismeretével már nem egyeztethető össze?

Tisztában vagyok azzal, hogy kitűnő nyugat-európai példákat lehet felhozni. Például Németországban éveken keresztül hosszú vita folyt, éspedig ellentmondásos vita az alkotmánybíróság előtt is a német alkotmány 4. cikkely (3) bekezdésének 1. pontja értelmezése körül. Hasonló kérdésről van szó, mint amiről beszélünk. Kezdetben vala ott is csak odáig mentek el, hogy a lelkiismereti kérdés olyan kérdés, amelyet nehéz ugyan eldönteni, de bizonyos feltételeket mégiscsak szabni és vizsgálni kell, hogy vajon az illető valóban lelkiismereti okból teszi-e, amit tesz, illetve nem teszi, amit nem tesz, avagy pedig kifejezetten arról van szó, hogy valami alól ki akar bújni. Ehhez tehát valamilyen feltételrendszer kell. De nem állt itt meg az ügy, és ez a veszélyes az egész dologban. Nem állt meg, hanem ezt követően elkezdődött egy olyan akció, amely úgy tűnik, hogy hosszabb idő után még eredményes is volt Németországban, amely azt mondja, hogy az is a lelkiismeret ellen van, ha vizsgálják, hogy tényleg lelkiismereti kérdés-e az illetőnél. Nem tudom, hogy ez érthető-e... Ha én azt mondom, hogy ez az én lelkiismereti problémám, és ezt valaki vitatni merészeli, akkor belegázol az én lelkiismereti ügyembe, az én szabadságomba.

Hát ha idáig történik az individuum kiterjesztése, akkor, tisztelettel, tudomásul kell venni, hogy a közösség, a közösség érdekei nemcsak másodrangúvá, nemcsak harmadrangúvá válnak, hanem elsüllyednek, és azt kell mondanom, hogy aztán már kereshetjük azt, hogy a törvényesség határai hol vannak - hiszen az is csak lelkiismereti kérdés!

Nos, tisztelt Ház, azt gondolom, hogy a módosító javaslaton mindazt, amit elmondtam, nem lehet számon kérni. Ez egy sokkal nagyobb lélegzetű, és azt gondolom, komoly társadalmi vitát is okozó, mégis reményeim szerint az ország túlnyomó többségének egyetértésével meghozható módosítást igényel. Világossá kell tenni azokat a határokat, amely határokat lelkiismeretre hivatkozással nem lehet átlépni.

A Független Kisgazdapártnak nem az a véleménye, hogy mindenkit fegyveres szolgálatra lehet kötelezni. Lehetnek alapos indokok arra, hogy valaki fegyveres szolgálatot nem teljesít. Ez elfogadható lehet, mert lehet, hogy valaki évtizedek óta olyan valláshoz kötődik, amely vallási kötődése számára nagyon súlyos, valódi lelkiismereti problémát jelent. De egészen más az, amikor már oda kezdünk elmenni, hogy hogyan lesz az egyetemistákkal, meg hogy hogyan lesz azoknak, akik különböző, általuk lelkiismeretinek mondott okokra hivatkozással egészen egyszerűen nem kívánják teljesíteni azt a kötelezettséget, amelyet az alkotmány pedig mindenki számára előír!

Fel kell tehát oldani azt a létező ellentétet, amely a hivatkozott alkotmány (1) és (2) bekezdése között van. Azt gondolom, hogy ez a Háznak kötelessége. Egyebekben a Független Kisgazdapárt elfogadásra javasolja a módosító indítványt.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu