T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szabaddemokrata képviselőtársaim által benyújtott javaslat tulajdonképpen az 1992. évi LXXIX. törvény 2. §-ának (3) bekezdésében rögzítettek továbbgondolása, és megfogalmazása annak, hogy felelősek vagyunk mind a tinédzserek életének alakulásáért, mind a nehéz élethelyzetben lévő nők segítéséért. "Az állam elősegíti a fogamzásszabályozást ismertető kiadványok közzétételét és a tömegkommunikáció fórumain való ismertetését" szövegezésű mondat az említett törvényhelyen található, és az a célja, hogy a fogamzásgátló eszközökről, gyógyszerekről minden érintett magyar állampolgár megfelelő ismereteket szerezzen. Ez azonban csak a kezdete annak a cselekvési sornak, amelyet el kell végeznünk.

Amennyiben komolyan gondoljuk, hogy fontos számunkra az életminőség javítása, úgy fontos kell legyen a fogamzásgátló eszközök és a gyógyszerek eljuttatása azokhoz, akik enélkül súlyos élethelyzetbe kerülhetnének. Mire gondolok? Ma például a tinédzser lányok nagy többsége akkor kerül először nőgyógyászhoz, amikor terhességmegszakításra készül. Ekkor egy olyan döntést kell hozzon, amely mindenképpen kényszerhelyzetben születik, és az egész életére meghatározó lehet.

A statisztikából megállapítható, hogy a Frajna Imre képviselőtársam által elmondottakkal szemben a 19 évesek abortuszának száma nem csökken, hanem egyre nő, évről évre. Éppen ezért tudhatjuk, hogy ez az az élethelyzet, amikor a fiatal lányok nagyon súlyos helyzetbe kerülhetnek, amikor támogatást ebben a helyzetben nem kapnak, ismeretek és megfelelő eszközök nem állnak rendelkezésükre, amelyet el is érhetnének.

A huszadik század végén esélyt kell adnunk mind a fiataloknak, mind az idősebbeknek arra, hogy a fogamzásgátló eszközökhöz, gyógyszerekhez hozzájuthassanak, elérhetők legyenek azok számukra. Ez természetesen összevethető pénzügyileg is az abortuszok költségeivel, de ezt nem érdemes megtenni, hiszen a megelőzés ebben az esetben is sokkal jobb, és sokkal kevesebbe kerül, mint az a kritikus élethelyzet, amelybe kerülhetnek ennek hiányában a nők. A képmutatás itt sem használ.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu