ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 29., 60., 118. és 120. pontjaiban lévő javaslatok, valamint a kiegészítő ajánlás 10. pontjában lévő javaslat elfogadását.
Az előterjesztő előzetesen jelezte, hogy a törvényjavaslat a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 109. § a) és b) pontjának, valamint a 110. § (3) és (4) bekezdése módosítására is irányul. Ezek elfogadása az alkotmány 61. § (4) bekezdésére figyelemmel a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatát feltételezi.
Ebből következően az előterjesztő által is támogatott módosító javaslatok közül a 122. és a 123. pontokról külön határoz az Országgyűlés a minősített többség szabályai szerint.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő és a bizottságok által egyaránt támogatott, az ajánlás 122. és 123. pontjaiban lévő módosító javaslatokat a minősített többség szabályai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 289 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a további támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés a jegyző által ismertetett felsorolásnak megfelelően. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 298 igen szavazattal, 2 nem ellenében, tartózkodó szavazat nélkül elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az 1. pontban Bazsa György a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésének kiegészítését javasolja. Lényege: ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat és a szerzők jogait is. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 172 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 2. és 3. pontjában Bazsa György a törvényjavaslat 1. § (2) bekezdésének a) pontját kívánja módosítani, és a bekezdést egy új ponttal kívánja kiegészíteni. Lényege: jogvédelem alá tartozzon a tudományos mű, könyv, folyóirat, cikk, közlemény, doktori disszertáció, értekezés és szakdolgozat is. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 119 igen szavazattal, 179 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Mécs Imre a törvényjavaslat 1. § (2) bekezdése c) pontjának kiegészítését kezdeményezi, a forráskódra vonatkozó hozzáférhetőségi, illetőleg letéti szabállyal. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
(19.30)
A 7. pontban Hack Péter a törvényjavaslat 3. § kiegészítésével azt kezdeményezi, hogy a normaszöveg a Ptk. mellett egyéb jogszabályokra is hivatkozzon. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 176 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 8. pontjában Hack Péter a törvényjavaslat 5. § (1) és (2) bekezdése módosítását kezdeményezi. Lényege: a javaslat több szerző közös művére vonatkozó szabály megváltoztatását indítványozza. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 10. pontban Hack Péter a törvényjavaslat 6. § (2) bekezdése kiegészítését javasolja. Lényege: a szerző alkotói hozzájárulása nem választható szét. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 11. és 12. pontokban Hack Péter és Szabó Zoltán alternatív tartalmú javaslatokat terjesztenek elő a törvényjavaslat 7. § szövegének és címének megváltoztatására. Mindkét javaslat az adattárra és a gyűjteményes műre vonatkozó szabályokat tartalmazza.
Először Hack Péter javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 11. pontja szerint. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 116 igen szavazattal, 185 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Szabó Zoltán javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 12. pontja szerint. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a kulturális bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 13. pontban Szabó Zoltán és más képviselők a törvényjavaslat 7. § (3) bekezdése módosításával a gyűjteményes műre vonatkozó szabályt kívánják megváltoztatni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
14. pontban Hack Péter és Hankó Faragó Miklós a törvényjavaslat 9. § (3) bekezdése módosításával a szerzői jogok vagyoni forgalmát szabályozó rendelkezés megváltoztatását kezdeményezik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 251 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 17. pontban Hack Péter és Hankó Faragó Miklós a törvényjavaslat 13. §-ának módosítását indítványozza, amely a mű egységének védelmét tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Egy fél perc technikai szünet következik, amíg átadom az elnöklést Szili Katalin alelnök asszonynak. (Taps.)
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés