DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Ahhoz, hogy a választ megadjam az ön interpellációjára, először egy tágabb összefüggésbe helyezem be a területfejlesztési programok ügyét. Az Európai Unió a magyar kormánynak 1995-től kezdve biztosít eszközöket a területfejlesztésre, és ezen keresztül a vidékfejlesztésre. Ebben az évben 5 millió, a következő évben, 1996-ban 10 millió eurónyi, 1997-ben pedig 34 millió eurónyi támogatást biztosított a programokban.

Feltételezte az Unió, hogy ezek a programok, miután a magyar kormány egyetértésével és ellenjegyzésével is találkoztak, teljesedésbe mennek. Ez azonban nem így történt az elmúlt évek alatt, jelentős időbeli csúszás következett be, és a programok igénybevételének végleges határideje rendkívüli mértékben közeledett.

(14.10)

Ennek következtében, hogy a programok nem mozdultak, '98-ban és '99-ben az Uniótól Magyarország egyetlen fillér támogatási eszközre sem tudott szert tenni. Valóban, 1999 márciusában szinte rohamléptekben kellett nekiállni az újonnan megválasztott önkormányzatoknál a pályázatok kiíratásának, így a hatmegyés északkelet-magyarországi régióban is ezt történt. Kicsit talán még később íródtak ki a programok, mint a Dél-Dunántúl esetében. A pályázati feltételek meghatározásánál a programok a pályázati feltételek kiírásakor valóban kiegészültek az akkor aktuálissá vált belvízvédelmi - és ötletként felmerült, de később a programba be nem került - árvízvédelmi programokkal is. Egyébként a belvízvédelmi programok kiírásban való megjelentetését az Unió támogatta.

Az ön tájékoztatására el kell mondanom, hogy a belvízvédelmi programok - bár elég jelentős összegben és tételszámban és jelentős nagyságban kerültek leadásra a pályázatok között - végül is a regionális fejlesztési tanács döntésének megfelelően nem kerültek az értékelt pályázatok közé. A regionális fejlesztési tanács végül is úgy döntött, hogy az eredeti és a március 23. előtti állapotnak megfelelően értékeli a pályázatokat. Egyébként ez a pályázati program - az úgynevezett 97/05. - az FVM hatáskörébe tartozó pályázat, ahol is az érintett tárca miniszterének mindig is van jogköre arra, hogy bizonyos pályázatokat előtérbe helyezzen.

Ami a belvízvédelmi ügyeket illeti. A belvízvédelmi programoknál egy külön erre a célra létesített szakértői munkacsoport választotta ki azokat a belvízvédelmi projekteket, melyeket esetleg a minisztérium támogat. A kifogásolt és az ön által megemlített tervezési projektet - bár valóban nem tartozik a kiírt pályázatoknak megfelelő pályázatok közé - nem is e szerint kívánjuk értékelni, bár reménykedünk abban - miután ez egy hosszabb időszakra vonatkozó, belvízvédelmi munkálatokat megalapozó projekt, úgynevezett szoftprojekt -, hogy az Unió támogatását még így is elnyeri.

Egyébként a végső értékeléskor az illetékes magyar tárcának, valamint az Európai Unió Bizottságának egyenrangú félként, egyenlő súllyal esik latba a szava. Remélem, hogy a két év kihagyás után, ilyen erőfeszítések után (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 2000-től ismét sikerül jelentős támogatási összegeket szerezni a területfejlesztésre.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu