DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Halljuk!) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által írásban benyújtott kérdés sokkal komolyabb kérdés annál, minthogy cinikus, kissé humoros vagy bizalmi, talán KISZ-gyűlésekre emlékeztető hangnemben beszéljen erről az Országgyűlésben. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Horn Gábor: Honnan tetszik tudni, milyen egy KISZ-gyűlés hangneme?)
Felszólalásának tárgya az Országgyűlés komolysága és az Országgyűlés méltósága. A komolyság és a méltóság kapcsán öt dolog jutott eszembe.
Az első dolog az, hogy az Országgyűlés komolyságán és tekintélyén való őrködés nem a kormány feladata, bár ma ebben a műfajban csak a kormány van olyan helyzetben, hogy az ön felszólalására reagálni tudjon. Nem is a házelnök úr feladata, hanem a 386 képviselőnek, pártállásra való tekintet nélkül, együttes felelőssége az, hogy milyen az Országgyűlés méltósága.
A második gondolat a felszólalása kapcsán: az Országgyűlés komolyságának alapvető garanciája az, hogy az alkotmányban és a Házszabályban biztosított jogokat jóhiszeműen kell gyakorolni. (Moraj az MSZP padsoraiból.) Hangsúlyozom még egyszer: jóhiszeműen, hiszen a joggal való visszaélés tilalma nem polgárjogi kategória; de a nem joggal való visszaélés számomra az, ha a kormánytöbbség élni kíván azzal a jogával, melyre őt a választáson a választópolgárok többsége felhatalmazta. (Moraj az MSZP padsoraiban. - Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van!)
A harmadik gondolat, mely megfogant bennem az ön felszólalása kapcsán, hogy a rosszhiszemű joggyakorlás bizony bármelyik oldalról láncreakciót von maga után, ami azzal a veszéllyel jár, hogy eljárási civódások, obstrukcióhoz vezető eljárások és indulat általi döntések indulnak meg az Országgyűlésben, legyen az az ülésteremben való bentülés mellett a gomb meg nem nyomása, és sok-sok példát tudnék erre mondani.
Az Országgyűlés méltóságához hozzátartozik a vitakultúra is: a viták hangneme, sőt a plenáris ülések látogatottsági mértéke is. És egy dolgot szeretnék, képviselő úr, kiemelni: az is, hogy mennyire szólnak a felszólalások és a napirendi előtti felszólalások azokról a kérdésekről, amelyek az állampolgárokat valóban a leginkább érintik és a leginkább érdeklik (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.), és mennyire szólnak azokról a kérdésekről, amelyekben az Országgyűlés néhány képviselője vagy képviselőcsoportja a saját ügyét hétről hétre hozza az Országgyűlés elé. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Háromhetente! - Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
A méltóság és a komolyság kapcsán az ötödik gondolatom, hogy minden képviselő, amikor megszólal vagy szavaz az Országgyűlésben, legyen tudatában annak, hogy az Országgyűlés a televízió és a rádió jóvoltából példát ad a nemzet közösségeinek, és nem mindegy, hogy a Magyar Országgyűlés milyen példát szolgáltat, és ebben közös a felelősségünk!
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Vancsik Zoltán: Erről van szó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés