DR. FRAJNA IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja kezdeményezte a gyed, a gyermekgondozási díj újbóli bevezetését. Bár nagyon hamar megfogalmazódtak ellenérvek az ellenzék részéről ez ellen, de azt gondolom, legjobb, ha tények alapján próbáljuk ezt a vitát lefolytatni.
Először talán a gyeddel kapcsolatban a legfontosabb tényezőt vizsgáljuk meg! Ez pedig a magyar társadalom gyermekvállaláshoz való viszonya. A felmérések azt igazolják, hogy Magyarországon európai összehasonlításban is nagyon magas az ideálisnak tekintett gyermekszám. S ezen okból, sajnos, az egyik legnagyobb különbség mutatkozik meg az ideálisnak tartott gyermekszám és a tényleges születések között. Elmondható tehát, hogy a társadalomban jelentős az igény több gyermek vállalására, valamint hogy ezek az igények közel sincsenek kielégítve. Ez a helyzet véleményünk szerint mindenképpen megoldásra vár.
A '80-as évektől figyelhető meg az a tendencia, hogy a nők egyre idősebb korukban vállalnak gyermeket, vagyis 3 évet emelkedett az az életkor, amelyben a nők a leggyakrabban vállalnak gyermeket. Az általános termékenység csökkenését jelzi, hogy a 25 évnél idősebb nők alacsonyabb mértékű termékenységnövekedése sem volt képes kompenzálni a fiataloknál jelentkező termékenységcsökkenést.
Most egy dolgot szeretnék kiemelni, amely a gyed demográfiai hatását kétségbe vonók miatt szükséges. A fiatalok termékenységének visszaesése magával vonta azt is, hogy csökkent mind az elsőszülöttek, mind a másodszülöttek aránya. Valóban igaz az, hogy az adatokat a szülőképes korúak korösszetétele és aránya is befolyásolja, azonban ha megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a 25 éves és annál fiatalabb gyermektelen nők valamennyi életkorukban sokkal kisebb mértékben vállalják az első gyermeket, miközben a náluk idősebb nők között nem érzékelhető ez a változás.
Az egy gyermekkel rendelkező nők kapcsán gyakorlatilag ugyanezek a tendenciák figyelhetők meg. Az a tény, hogy a második gyermeket kevesebb nő vállalja, kizárólag azzal magyarázható, hogy a 25 év alatti egygyermekes anyák termékenysége csökken, hiszen a 25 év felettiek között nem változott meg a második gyermeket vállalók aránya. Mindebből azt láthatjuk, hogy a termékenység csökkenése magával hozta az egygyermekes anyák számának csökkenését is, noha ők lennének azok, akik második gyermeket is vállalhatnának.
Sajnálatos módon a termékenységi viszonyokat, már csak az arányaik miatt is, döntően az első és a második gyermek születése határozza meg. Napjainkban ezek a gyerekek nem vagy csak később születnek meg. Egy tavaly publikált kutatás adatait figyelembe véve, ez további tapasztalatokat nyújt számunkra az egykori gyed hatásaival kapcsolatban. A felmérés azt vizsgálta, hogy a 18 és 40 év közötti férfiak és nők kapcsán a tényleges, a kívánt, valamint a gyed hatására várható gyermekszám hogyan alakul.
A kutatás többek között az alábbi eredményeket hozta. Rendkívül magas a gyermektelenek aránya, átlagosan 42 százalék ebben a csoportban, de köztük csak 5 százalék tartja kívánatosnak ezt az állapotot. A gyed hatásával kapcsolatos kérdésre a megkérdezettek úgy reagáltak, hogy a gyermektelenséget csupán már 2,5 százalékuk tartotta ideális állapotnak. A háromgyerekesek, akik ténylegesen a korosztályhoz tartozók 7,5 százalékát jelentik csak, a korosztályon belül 16 százalékuknál kívánt állapot; a gyed hatására már 21,5 százalékuk vállalna harmadik gyermeket. A négygyermekesek, akik ennek a korosztálynak a 1,5 százalékát jelentik ténylegesen, a kívánt gyermek szempontjából 3,4 százalékuk tartja a négy gyermeket ideálisnak. A gyed bevezetésével e kívánt gyermekszám már 4,5 százalékuknál jelenti az ideális családnagyságot.
Ennek a vizsgáltnak van még egy, a témánk szempontjából fontos megállapítása. Eszerint a gyermekszámra vonatkozó tervek már kissé alacsonyabbak, nyomottabbak, tehát nem tükrözik a ténylegesen meglévő természetes vágyakat. E megállapítás fényében még hangsúlyozottabbak az eltérések, amelyeket a gyed kompenzálhat.
A statisztikai adatok arra is felhívják a figyelmet, ha az anyákat abból a szempontból vizsgáljuk, hogy mennyi a már meglévő gyermekeik száma: látható volt, hogy a gyed nagyon komoly hatást gyakorolt a harmadik és a negyedik gyermek születésére. A hatás nemcsak ebben a tekintetben volt azonnali és tartós.
A gyed hatását vitatók gyakran azzal érvelnek, hogy a gyed bevezetését követő termékenységnövekedés csak 6 százalékos volt - bár azt gondolom, hogy ez most is jól jönne az országnak. Amit azonban kihagynak időnként az ellenzők az érveikből, az, hogy ez a hatás tartós volt. Ilyen tartósság nem mutatkozott sem a gyes bevezetését követően, sem a '73-as, úgynevezett népességpolitikai csomag kapcsán. A még körültekintőbb vizsgálat pedig azt is megmutatja a számunkra, hogy a gyed nem kizárólag megnövelte a termékenységet, hanem megállította az addigi csökkenést, és stagnálás következett be.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most áttérnék azoknak a véleményeknek a megválaszolására, amelyek szerint a gyed a gazdagoknak adott pénz, egyfajta népesedéspolitikai luxus. Amennyiben figyelemmel követték az eddig elhangzott szavaimat, már részben választ is kaphattak ezen érvükre.
Azonban úgy gondolom, a további érveinket sem hallgathatom el önök előtt. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a három- és többgyermekesek a társadalom legszegényebb rétegébe tartoznak. A legutóbbi háztartáspanel adatai szerint a jövedelem alapján számított legszegényebb alsó 20 százalékba tartozók között a három- és többgyermekesek aránya 50 százalék, tehát a legszegényebbek fele három és több gyermeket nevelő családok közül kerül ki. Ez az alsó 20 százalék az összes háztartás 14 százalékát jelenti. Nehezen tartható tehát az az állítás, hogy a gyed, amely főként a harmadik és negyedik gyermek vállalására gyakorolt kedvező hatást, a gazdagok számára jelentene plusz támogatást.
Más oldalról megközelítve, amelyet részben már eddig is hangsúlyoztam, a gyedet korosztályi szempontból is leginkább a fiatal nők vették igénybe. Egyrészt ők azok, akik a demográfiai helyzet javulásának legfőbb hordozói, másrészt - és most ezt szeretném hangsúlyozni - erős jóakarattal sem lehet gazdagnak tartani őket, sajnos.
Az a felfogás, amely csak a gyermekvállalást megelőző keresetet veszi alapul, nem nyújt biztos alapot az értékeléshez, hiszen a gyermeknevelés költségei ekkor még nem jelennek meg a családi kiadások között. Az egy főre jutó jövedelem a gyermek megszületését követően jelentősen lecsökken, így azok, akik korábban úgymond magasabb jövedelemmel rendelkeztek, sem őrzik meg magasabb jövedelmi szintjüket. Nemcsak azt kell tehát figyelni, hogy a szülés előtt mekkora volt a jövedelem, hanem azt is, hogy ezt követően hogyan alakul, hiszen nem a szülés előtti jövedelem alapján alakul ki az a helyzet, amit úgy fogalmazunk, hogy a szegénységnek gyermekarca van, hanem éppen a gyermek megszületését követő jövedelmi viszonyok miatt. A gyed pontosan ebben a vonatkozásban jelent könnyítést a családok számára. A célunk az, hogy megkönnyítsük a gyermekvállalást, s akkor a gyed e cél elérésének fontos állomása. E vonatkozásban pedig feltétlenül eltökéltek vagyunk.
Kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ne feledkezzenek el arról a tényről sem, hogy a gyed összege felülről is limitált! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a valóban magas jövedelemmel rendelkezők nem kaphatnak kézhez nagy összeget, pestiesen szólva: milliomosék nem tehetnek szert aránytalan előnyökre.
Az 1994-es társadalmi riport vizsgálatai szintén megerősítik azt a véleményünket, hogy a gyed nem a gazdagok támogatási formája. A riport egyik adatsora azt vizsgálja, hogy a különböző ellátásokat igénybe vevők egyes csoportjai a társadalom melyik jövedelmi rétegébe tartoznak. E számokból az derül ki, hogy a társadalom jövedelmi szempontból legszegényebb 40 százalékába tartozók közé milyen arányban tartoznak a vizsgált csoportok. Az eredmények a következők: a gyest igénylők 67 százaléka tartozik ide. A szociális segélyeket igénylők 68 százaléka, a munkanélküli járadékot igénylők 61 százaléka, míg a gyedet igénylők 66 százaléka tartozik a legszegényebb 40 százalékába a társadalomnak. Ezekből a számokból világossá válik, hogy gyakorlatilag semmi nem utal arra, hogy a gyedet a gazdagabbak vették volna igénybe. A gyestől való eltérés talán belefér a statisztikai szórás értékébe.
Most egy fontos szemléleti eltérésre szeretném felhívni a figyelmet, mely véleményem szerint megvilágítja a kormányzó pártok és az ellenzék szemléleti különbségeit a családokkal kapcsolatos elképzelésekben.
(16.20)
Ha valaki azt mondja, hogy a gyed a gazdagoknak kedvez, az azt is sugallja, hogy a gyed újbóli bevezetése szűkíti az anyák és a leendő anyák lehetőségeit, hisz' az a gazdagoké. A Fidesz ezzel ellentétben azonban azt gondolja, hogy a gyed növeli a nők lehetőségeit, hisz' már nemcsak a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára könnyíti meg a gyermekvállalást, mint a gyes. Tartós demográfiai hatása többek közt ennek a ténynek volt köszönhető.
Tisztelt Képviselőtársaim! A gyed tehát a fiatalok és a nők érdekeit, általánosan pedig a család érdekeit szolgálja, az ő érdekeik pedig mindannyiunké. Gyakran hallani azokat az érveket, melyek szerint az állam, ezen belül pedig a család- és népesedéspolitikai intézkedések nem képesek befolyásolni a népesedési folyamatokat, tehát azokra nincs, vagy csak kis mértékben van szükség. A gyed témájánál maradva vizsgáljuk meg most ezt az állítást!
Ez a szemlélet úgy állítja be a gyermekvállalás kapcsán nyújtott ellátásokat, mintha azokkal tartaná az állam vagy a kormányzat elérhetőnek a népesség gyarapodását, tehát az embereket arra kívánja az állam ösztönözni, hogy ha akarják, ha nem, tessék több gyermeket vállalni, ha már ezért még fizetnek is. Azt gondolom, és a kormány is úgy véli, hogy ez az állítás így nem felel meg a valóságnak, és csak valamiféle félreértésen alapulhat.
Mint már felszólalásom elején arról szót ejtettem, Magyarországon lényegesen magasabb a családok által ideálisnak tartott gyermekszám, mint a tényleges születések száma. Nem arról van tehát szó, hogy bárki is arra akarná kényszeríteni az embereket, hogy több gyermeket vállaljanak, hanem pontosan arról, hogy a kormány hozzá kívánja segíteni az embereket, hogy vállalhassanak annyi gyermeket, amennyit szeretnének.
Az ideális és a tényleges gyermekszám eltérése számunkra azt is jelzi, hogy ténylegesen nem a családpolitikai intézkedések, hanem - mint ahogy ezt az előző években is megtapasztalhattuk és megtapasztalhatták a családok - azok hiánya jelent - méghozzá negatív - beavatkozást a családok életébe. Az emberek több gyermeket szeretnének, mint amennyit az elégtelen állami, kormányzati segítség mellett vállalni mernek. Ezen a méltánytalan helyzeten kíván változtatni a Fidesz.
Most néhány gondolatban, röviden szeretném összefoglalni az eddig elmondott gondolataimat, először a gyed demográfiai hatásával kapcsolatban.
Először: a fiatal házasok hatása a demográfiai folyamatokra meghatározó, és azt kompenzálni a jelentősen megemelkedett nem házas termékenység sem volt képes, ahol jellemzően a gyes és nem a gyed az igényelt támogatás. Tehát a gyed a fiatal házasokra gyakorolt hatása révén pozitívan befolyásolhatja azok demográfiai magatartását.
Másodszor: az előbbiekben elmondottakat támasztja alá az a tény is, hogy 1985-ben, amikor a gyed bevezetésre került, megtört a fiatal házasok termékenységi mutatóinak csökkenése, ezt követően pedig már növekedés is mutatkozott.
Harmadszor: szomorú tapasztalatok bizonyítják, hogy csak a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők ösztönzése révén nem biztosítható a társadalom optimális demográfiai állapota, tehát szükség van egy olyan intézményre, amely több családot is képes ösztönözni az általuk ideálisnak tartott gyermekszám vállalására. Véleményünk szerint ennek a lépésnek a megtétele nem kizárólag a demográfiai helyzet alapján indokolt, hanem a társadalomban jelentkező jogos igények alapján is.
Negyedszer: szintén kutatások igazolják, hogy a gyed a harmadik és további gyermekek vállalására is ösztönzőleg hatott. E tény ismeretében joggal véljük úgy, hogy a népesség növekedésének fontos eleme a gyed.
Most röviden áttérnék azoknak az érveknek, tényeknek az összefoglalására, amelyek cáfolják, hogy a gyed egyfajta népesedéspolitikai luxus lenne:
Először: a számok és a tények ismeretében, amelyek megmutatják, hogy a három és több gyermeket nevelők milyen nagy arányban élnek a társadalom legszegényebb 20 százalékában, és ha nem felejtjük el, hogy a gyed mennyire ösztönzőleg hatott ezen gyermekek vállalására, akkor nem igazán érthető egyrészt őket gazdagnak, másrészt a gyedet a gazdagoknak nyújtott ellátásnak nevezni.
Másodszor: mivel a gyed elsősorban fiatal és szülőképes korú nők számára jelentett támogatást, akik még a családalapítás kezdetén álltak, és egzisztenciájuk távolról sem nevezhető stabilnak, ezért szintén méltánytalan gazdagnak titulálni őket. Ez főként igaz akkor, ha tudjuk, hogy a fiatal nők és asszonyok attól, hogy korosztályuk átlagához képest magasabb jövedelemmel rendelkeznek, még távolról sem milliomosok.
Harmadszor: a valóban magas jövedelemmel és stabil egzisztenciával rendelkezők a gyed összegének maximalizálása révén nem élvezhetik jövedelmi előnyeiket a gyed kapcsán. Ismételten meg kell jegyeznem, hogy a gyed a szemünkben annak az eszköze, hogy a családok - és azok a családok is, akik eddig nem kaptak megfelelő szintű támogatást ahhoz, hogy az általuk ideálisnak tartott számú gyereket vállalják - most megkapják ezt a gesztust és segítséget azért, hogy vállalhassák a gyermek születésével járó anyagi és nem csak anyagi természetű gondokat és terheket. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a gyedtől még nem gazdagodott meg senki.
Kedves Képviselőtársaim! Annak, aki vitatni akarja a gyed demográfiai hatásait, valamint azt állítja, hogy a gyed luxus, a következőket kellene bebizonyítania. Kérem, próbálják meg esetleg ezt is megtenni! A következő állításokat kellene bizonyítani: először is azt kell állítania, hogy a statisztikák és a kutatások tévednek a gyed hatásaira vonatkozóan. Azt kell állítania, hogy a legszegényebbek ösztönzése elég pozitív népesedési folyamatok beindításához. Azt kell állítania, hogy a gyed bevezetése nem növelte a fiatal házasok teljes termékenységi arányszámát. Azt kell állítania, hogy a három- és többgyermekesek többsége nem tartozik a társadalom legszegényebb rétegeihez. Azt kell állítania, hogy egy huszonéves, gyermekeit nevelő fiatalasszony gazdagnak tekinthető. Végül azt kell állítania, hogy nincs igény több gyermek vállalására a magyar családok jelentős részében.
Még egy utolsó gondolatot engedjenek meg! A gyed bevezetésével többek között az a célunk, hogy biztosítottak legyenek a családok eddiginél nagyobb százaléka számára a gyermekvállalás feltételei. Céljaink - a hozzánk érkező telefonok, levelek, személyes megkeresések alapján állíthatjuk - megegyeznek a családok céljaival. Kérem önöket, szavazataikkal támogassák a gyed újbóli bevezetését! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés