DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Elnök Úr! Talán önök előtt is ismert, hogy Magyarország népességi helyzete és annak szerkezeti összetétele európai összehasonlításban mérve is rendkívül rossz. Ezt a helyzetet tovább rontja, hogy az utóbbi években az egyedülállók és a gyermekeiket egyedül nevelő szülők száma megnövekedett. Ha megnézzük a statisztikát, akkor láthatjuk, hogy statisztikai adatfeldolgozás erre a két rétegre vonatkozóan sajnálatosan alig készült. A szociológiai elemzések száma nagyon kevés, és igen sekélyes ezeknek a tartalma. A háztartás-statisztika azt mutatja, hogy 1998-ban több mint 1 milliót tesz ki az egyfős háztartások száma, és a gyermeküket egyedül nevelő szülők száma a 300 ezerhez közeledik.

Ha megnézzük e két nagyon fontos réteg jövedelmi viszonyait, akkor azt lehet mondani, hogy mintegy kétharmaduk él a létminimum szintjén, és ennek több mint a fele él a létminimum alatt. Tehát rendkívül rossz életkörülmények között tengetik az életüket, szinte kilátástalan helyzetben vannak. Velük gyakorlatilag senki sem foglalkozik. Ha a jövedelmüket nézzük, akkor az egyedülállók egy nagyon sajátos helyzetet foglalnak el. Azon egyedülállók, akik nem özvegyi nyugdíjból élnek, hanem vagy kisnyugdíjasok, házastársuk már nincs, vagy nem is volt, vagy rokkantnyugdíjasok, vagy munkanélküliek, vagy olyan fiatal emberek, akik nem tudtak elhelyezkedni, és bizony az egy főre jutó jövedelem nagysága, ami 25 és 30 ezer forint között van, alkalmatlan arra, hogy a magas lakásfenntartási költséget egyedül finanszírozni tudják, vagy ha akár a gyermeküket nevelik, akkor az eltartási költségeiket finanszírozni tudják, hiszen nemegyszer még a gyermektartási pénzeket sem kapják meg.

Kérdezem, hogy ilyen esetben hogyan képzelik el ennek a rétegnek, az egyedülállók és a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek a kilátástalan helyzetének javítását, és milyen megélhetést szánnak nekik.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu