DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlési Biztosok, Államtitkár Urak, Képviselőtársaim! Egy alkotmánybírósági döntésből is tudhatjuk, hogy mi az, ami a jogállamot jellemzi. Nem lehet a kérdést elintézni azzal, hogy működnek-e egy adott államon belül azok az intézmények, amelyek nélkül nincs jogállam. A jogállamnak van egy másik aspektusa is, és ez tartozik most a tárgyunkhoz. Ahhoz, hogy jogállamról beszéljünk, a jognak, a jog uralmának a mindennapokban érvényesülnie is kell. Hogy ez így van-e és mennyire van így, erre az Országgyűlés, a társadalom számára mindig nagyszerű tükröt tartanak az országgyűlési biztosok beszámolói, így most Kaltenbach úr beszámolója is.

Ha azt nézzük, hogy milyen környezetben született a biztos úr '98. évi tevékenységéről az Országgyűlés számára ez a beszámoló, akkor megemlíthetjük azokat az állításokat és tényeket, amelyek a biztos úr anyaga elején szerepelnek. Jelesül ő úgy fogalmaz, hogy egy integráló Európával van dolgunk, és ez nemcsak az államok szintjén történik meg; nemcsak Közép-Kelet-Európa államai integrálódnak rohamléptekben a fejlett Európába, hanem ez az integrálódás bekövetkezik és zajlik a hétköznapok szintjén, a polgárok szintjén is. Sőt, talán az integrálódásnak ez ad nagyobb jelentőséget.

Ugyanakkor ez az anyag még nem szólhatott - most a biztos úr a kiegészítésében már szólt erről is - Koszovó árnyékáról, ami kétségtelen, hogy ezt a vitát, ezt a beszámolót körbelengi. Azt gondolom - tudva, hogy a közép-kelet-európai államok integrálódnak az Unióhoz, tudva azt, hogy Koszovó itt van a határaink közelében -, nem mindegy számunkra az, hogy a magyar kisebbségek milyen körülmények között élnek ebben az országban, vagy a magyar kisebbségi jog milyen körülményeket teremt a magyarországi kisebbségek számára. Elmondom itt, de más fórumokon is el szoktam mondani, hogy meggyőződésem, a nemzetközi jognak is egy olyan szegmenséről van szó, amely - jól tudjuk - nem átfogóan kodifikált, van még tennivaló, és az is meggyőződésem, hogy Közép-Kelet-Európának, jelesül Magyarországnak is van lehetősége arra, hogy a nemzetközi jogot befolyásoló impulzusokat adjon az Európai Közösség vagy a világ számára ezen a területen.

Célszerű talán a kisebbségi biztos úr beszámolójának tartalomjegyzékét fellapozni, mert idő hiányában nem lesz lehetőségem arra, hogy minden izgalmasnak tekinthető fejezetről szóljak. De ha csak fellapozom ezt a tartalomjegyzéket és megemlítem, hogy milyen tárgykörökbe csomagolja a biztos a mondanivalóját, már ez is jelzés értékű. A '98-as beszámolónak természetesen a választások is aktualitást adnak, erről szólni szeretnék. A biztos úr a II. fejezetben helyezi el a jellemző panaszok témakörét.

(20.20)

Jellemző panaszosok vagy bepanaszoltak a rendőrség és a rendvédelmi szervek, ezen belül külön foglalkozik a büntetés-végrehajtással, a vám- és pénzügyőrséggel a biztos jelentése. A másik nagy két témakört mindig jelentik az önkormányzatok. Ez érthető, hisz ők azok, akik a kisebbségi polgárok életviszonyait a döntéseikkel vagy a hallgatásukkal, a nem-döntéseikkel nap mint nap befolyásolják. Itt is tanulságos az önkormányzati témakörnek az a kibontása, ahogy ez történik. Jelesül vizsgálja a biztos azt a hatáskörmegosztást, ami település és kisebbségi önkormányzat között van, és az ebből adódó panaszos vagy vitás ügyek a polgármester hatáskörgyakorlásából adódó visszásságok, a jegyző hatósági tevékenységéből adódó visszás ügyek és végül az önkormányzat közszolgáltatási hatáskörében jelentkező diszkrimináció.

A biztos úr a szóbeli expozéjában kitért arra, és én magam a Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében nagy jelentőséget tulajdonítok azoknak a vizsgálódásoknak, amelyeket a '98. évben a kisebbségi biztos tett a közszolgáltatás, a kereskedelmi és vendéglátás területén és a foglalkoztatás területén. Ezekre is szabadjon majd visszatérnem.

Két biztosnak - a kisebbségi biztosnak és az adatvédelmi biztosnak - együttes és összehangolt tevékenységét jelzi az a jelentés, az az állítássor, ami a származási igazolások kapcsán kettőjük együttes munkájának eredménye. Mindig aktuálisak a médiával kapcsolatos panaszügyek. A kisebbségi oktatás helyzetéről úgy szól a kisebbségi biztos úr, hogy ezek részben már hatályosultak, sőt, a jelenleg tárgyalás alatt lévő közoktatási törvény módosításával a biztos több megállapítása már törvényi erővel fog rendelkezni a mindennapokból. Ez egy nagyon fontos terület a kisebbségi autonómia gyakorlása szempontjából. Erről mégsem szólnék, mert a frakcióban lévő társaim, a vezérszónokok az oktatási törvény módosítása kapcsán szólhattak erről a kérdésről.

Végezetül van egy utolsó fejezete ennek a jelentéssornak. Erről is szólni szeretnék röviden. Ez a témakör a kisebbségeket érintő joganyag felülvizsgálatával foglalható össze. Érdekesek azok a statisztikai adatok, amelyekkel Kaltenbach úr a beszámolóját gyakorlatilag indítja. Azt mondja, hogy '98-ban 15 százalékkal növekedett a panaszos ügyek száma. Ha azt mondjuk, hogy '98 a választások éve is volt, és a választások jócskán termeltek panaszos ügyeket, akkor talán valamelyest magyarázatot is találhatunk erre a növekedésre.

Legalább ilyen érdekes, vagy még érdekesebb, vagy esetleg megdöbbentő az az adatsor, amely azt mondja, hogy Budapesten a panaszos ügyek 14 százaléka jelentkezett korábban, most 32 százalék. Tehát ez egy rendkívül nagy ugrás. Borsod megye tartja az előkelő helyét a maga 13 százalékával, ugyanez vonatkozik Pest megyére is a 7 százalékkal. Baranya viszont ellenkezőleg szolgáltat példát a maga 2 százalékával jelentkező panaszos ügyeivel. Az a Baranya, ahol minden negyedik vagy ötödik polgár valamelyik kisebbséghez sorolja magát, az a Baranya, amely a kisebbségek által leginkább lakott megye, produkálja ezt a nagyon szerény számot.

A cigányügyek száma 70 százalék, ahogy ezt Hende államtitkár úr is kiemelte. Azt gondolom, és remélem, hogy a kormánynak az a törekvése, amit cigányügyekben tenni tud és tenni fog, az fontos. Sőt, ha nem tudunk itt érdemi elmozdulást tenni, akkor azt gondolom, hogy az európai uniós csatlakozásainknak megnehezítője lesz mindaz, ami cigányügyek kapcsán Magyarországon, de általában Közép-Kelet-Európa csatlakozni kívánó országaiban is jelentkezik. A statisztikák továbbra is kimutatják azt, hogy az önkormányzati és rendőrségi ügyek uralják a panaszos ügyeket még akkor is, ha ezek összességében valamelyest visszaszorulóban vannak.

A választások éve alapján a választási rendszer problémáiról legyen szabad néhány mondatot mondanom. Igen szomorúan kell konstatálnunk azt, hogy a kisebbségi biztos előre jelezte azt, hogy a választások során problémák jelentkeznek, sőt, ez az anyag azt is jelzi, hogy az adminisztráció, elsősorban a belügyminiszter adminisztrációja, talán késve reagált ezekre a felvetésekre. Azóta talán meglódult a világ, legalábbis hiszem azt, hogy meglódult a világ, még ha események után is vagyunk, hisz előttünk van a törvénynek szinte egy azonnali módosítása, ami a legsürgetőbb dolgokat orvosolni fogja. Ilyeneknek sorolom én is a pótválasztás idejétmúlt intézményének az eltörlését, a hiányzó időközi választás meghonosítását a kisebbségi jogban, és legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb vagy mindenképpen fontos a román önkormányzat megalakításának lehetősége. Remélem, ezt a törvénymódosítást a Ház holnap egy pozitív szavazással nyugtázza, és ezek a kérdések utána törvényi erővel bírva rendeződnek.

Egy hosszabb távú módosításon is gondolkodunk. Egyöntetű volt a pártok állásfoglalása a tekintetben az emberi jogi bizottságon belül, hogy a kisebbségi joganyagot átfogóan kell módosítani, és ezért hozta létre azt az ad hoc bizottságot, amelynek tevékenységét az Igazságügyi Minisztérium apparátusa és a kisebbségi hivatal apparátusa, valamint a kisebbségi biztos adminisztrációja érdemben és tevékenyen segíti. Itt talán csak egy problémát emelnék ki a hosszabb távú módosítás kapcsán, amelyre egyébként az ad hoc bizottság reményei szerint már jövőre lehetőség lenne. Mi szeretnénk ezt a munkát úgy elvégezni, hogy a jövő év elején az Országgyűlés, ha politikai, szakmai akarata van e téren, akkor a kisebbségi törvényt és a vele összefüggő joganyagot átfogóan módosíthassa.

Az egyik vitatott kérdés a választójog kapcsán bontakozik ki. A jogi irodalomban és a sajtóban is tudott dolog, hogy a magyar kisebbségi rendszer a szabad identitásválasztás elvére épül. Azt gondolom, hogy ezt az elvet az elkövetkezendő időszakban sem indokolt, sőt, nehéz is lenne megkérdőjelezni. Ennyit talán az aktív választójogról.

A passzív választójog gyakorlásánál jelentkeztek azok a problémák, amelyekről Hende államtitkár úr és a kisebbségi biztos úr is szólt. Azt gondolom, hogy ha a bizottságban talán kikristályosodik már az az álláspont, amit követnünk kell, én egy más megközelítésben ugyanezeket az érveket elmondva hadd hivatkozzam az Európa Tanács kisebbségi keretegyezményének 3. cikkelyére, és ezt igyekszem többé-kevésbé pontosan visszaadni. Ez a cikk azt mondja, hogy minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van szabadon megválasztani, hogy kisebbségiként kezeljék, vagy sem, és az ebből való döntéséből nyilvánvalóan semmiféle hátrány nem érheti - mondtam már kissé szabadabban.

Ez a keretegyezmény megjegyzéseket is tartalmaz, és ehhez a bekezdéshez a következő megjegyzést tartalmazza - és itt jön a dolog lényege. Azt mondja, hogy az (1) bekezdésben foglaltak nem foglalja magában az egyén tetszés szerinti választási jogát valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozás vonatkozásában. Utána jön egy magyarázó mondat, hogy az egyén szubjektív választása elválaszthatatlanul kötődik a személyazonosság tudatát meghatározó lényeges, objektív kritériumokhoz. Európa boldogabbik felén valószínűleg nem jelent gondot az egyén döntésénél ezeknek az objektív kritériumoknak a mérlegelése, de itt a mi esetünkben volt erre jócskán példa, hogy ezek az objektív kritériumok, ehhez nem volt kötve az egyén, amikor a szubjektív döntését meghozta.

Azt gondolom, hogy a megoldást a körül kell keresnünk, és ebben többé-kevésbé egyetértés is van köztünk, hogy a szabad identitás választását nem feladva és nem megkérdőjelezve választástechnikai eljárásokkal kell elérnünk azt, hogy a magyar polgár, a magyar egyén, a magyar szubjektum, amikor ezt a döntését meghozza, akkor ezekhez az objektív kritériumokhoz valamelyest kötve legyen. Lehet erre, mondjuk, a jelölőgyűlés valamilyen módon szabályozott intézménye is egy megoldás.

Izgalmas kérdéseket vetett fel a kisebbségi biztos a kereskedelmi és a vendéglátóipari egységek vizsgálódása kapcsán. Izgalmas az az eszmefuttatása is, ahogy a vizsgálódást indítja, és azt mondja, hogy az ombudsmantörvény 29. §-a hatáskört állapít meg a biztosoknak. Nincs vita abban, hogy állami szervek tevékenységét, egyes hatóságokat vagy speciális közfeladatokat ellátók tevékenységét a biztos vizsgálhatja, de a vendéglátás már magánszféra, hogy kerül akkor a biztos ennek a tevékenységnek, a magánszférának a közelébe. Itt a biztos úr azt a megoldást találta és alkalmazta - álláspontom szerint helyesen -, hogy ez is egy olyan tevékenység, amely hatósági engedélyezéshez kötött, ezért nem lehet idegen, és nem lehet eltanácsolni a biztosok vizsgálódását ilyen területről.

(20.30)

Az már egy kicsit meglepőbb, illetve nem éppen örvendetes, hogy a települési jegyzők - amikor a biztos megkeresi őket egy ilyen vizsgálódás kapcsán - általában tartózkodók, míg a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vizsgálódása érdemi eredményeket hozott. Ma már nemcsak az elhíresült Góman-ügyről tudunk beszámolni, amit szintén a kisebbségi biztos jelentése tartalmaz, hanem a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek is, remélem, vannak olyan, jövőbe mutató vizsgálódásai, amelyek, remélem, elgondolásra késztetik a vendéglátóipari egységek tulajdonosait, vezetőit, hogy alkalmaznak-e valamifajta diszkriminációt az elkövetkezendő időszakban ezen a területen.

A foglalkoztatás talán egy még átfogóbb vizsgálódás volt, vagy a foglalkoztatás területén megnyilvánuló diszkrimináció. Érdemlegesek a biztos úrnak azok a megjegyzései, amikor a munkaügyi központoknak vagy azok kirendeltségeinek jelzését, szignalizálását várja arra vonatkozóan, ha diszkriminációt éreznek, hisz a napi gyakorlatban nyilvánvalóan mindannyian tudtuk azt, hogy létezik ilyen diszkrimináció, és ezért igaza van a biztosnak abban, amikor azt mondja, hogy mégse jelentkeztek ilyen ügyek vagy ilyen vizsgálódások, vagy nem születtek-e erre vonatkozó ítéletek. Nem csak az ügyféltől jöhet jelzés, és akkor is be kell indulnia ennek az eljárásnak, amire eddig nem volt példa. A bizonyítási teher megfordítása, hogy a munkaadó és a munkavállaló viszonyában ne a gyengébb fél, a munkavállaló bizonyítson, hanem a munkaadó terhe legyen annak bizonyítása, hogy ő nem volt diszkriminatív az eljárásban.

Hende államtitkár úr szintén kitért arra, hogy ezeknek a megállapításoknak, illetve a megállapításokból következő törvénymódosításnak vagy törvénymódosítási kezdeményezésnek már részben van hatálya - ezt én is megerősítem. A biztos úr kezdeményezte a polgári perrendtartás bizonyos szakaszainak újrafogalmazását január 1-jétől, ez részben idejét múlt, mert a diszkriminatív jogellenes magatartásból fakadó igény munkaügyi per keretében is érvényesíthető, nemcsak a polgári perben. Lényegesnek lehet tartani, és a biztos úr ezt szintén kiemeli, hogy a Pp. 349. §-ának (2) bekezdése kitágítja a munkaügyi per fogalmát, hisz az is nyilvánvaló volt számunkra, hogy nem a munkaviszony létrejötte után jelentkezik a diszkriminatív magatartás, ami kritika tárgyát képezheti, hanem a munkaszerződés létrejötte előtt. Tehát a munkaszerződés még létre se jött, és máris sérültek alkotmányos alapjogok, így egy kitágított munkaügyi per fogalma alá már az ilyenfajta diszkriminatív cselekmények megítélésére is lehetőség van.

Engedjék meg, hogy utolsó eszmefuttatásomban még a kisebbségi joganyag felülvizsgálatának fejezetéről szóljak röviden. Igen, a biztos úr jelentésében ez egy visszatérő téma, hogy szükség van-e valamilyen diszkriminációt megtiltó, átfogó törvényre, vagy ezek ellen a jelenségek ellen úgy kell védekezni, eredményesen fellépni, hogy egy-egy törvényben megfelelően szankcionáljuk az ilyen jelenségeket. Én azt érzékelem, hogy itt, nálunk, Magyarországon talán erre az utóbbira van késztetés, és talán kevésbé érett meg a helyzet arra, hogy egy ilyen átfogó törvényszabályozással éljünk.

A legizgalmasabb területe ennek az én nézőpontomban maga a kisebbségi joganyag, a kisebbségi törvény átfogó módosítása; az ad hoc bizottság, a mellénk rendelt szakértő adminisztrációval - itt hivatkozhatom a kisebbségi biztos hivatalára, az Igazságügyi Minisztériumra és a kisebbségi hivatal szakértőjére is az ott lévő politikusokkal - egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy egy átfogó, kódexszerű szabályozásra van igény és szükség, és mi szeretnénk ennek az elvárásnak megfelelni, amikor ad hoc bizottságként - még egyszer mondom - a jövő év elejére szeretnénk az Országgyűlés asztalára egy ilyen átfogó szabályozási javaslatot letenni.

Azt gondolom, szólni kell a '93-as ombudsmantörvény módosításának igényéről is. Ha másért nem, azért, amiért vita alakult ki elsősorban az alkotmányügyi bizottságban, de más bizottságok is érintették ezeket a problémákat. Ha egy törvény olyan, hogy annak kétféle értelmezése is lehet - az egyik jelesül esetleg az éppen hivatalban lévő kisebbségi, adatvédelmi vagy állampolgári jogi biztosé, és egy másik értelmezés, néhány politikai szereplő értelmezése -, akkor ebből egy következtetést mindenesetre már leszűrhetünk, nevezetesen, hogy talán a törvény fogalmazása nem egyértelmű.

Ezzel én nem akarok igazságot osztani itt a hátralévő fél percben a pulpituson, mert ez nem tisztségem, de azt gondolom, hogy az Országgyűlés szakbizottságai - alkotmányügyi bizottság, emberi jogi bizottság - ennek a problémának az átbeszélésére kell hogy fordítsanak időt, mert a biztosok jelentése kapcsán, még a kisebbségi biztosi jelentések kapcsán is, ez a vita kiéleződött. Azt gondolom, hogy lesz módunk arra, hogy alkalmat kerítsünk ennek a vitának a lefolytatására.

Végezetül, tisztelt Országgyűlés, elnézést a késői órákban ezért az udvariatlanságért, hogy viszonylag hosszúra nyúlott az eszmefuttatásom.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt a kisebbségi biztos beszámolóját nagyra értékeli, és az Országgyűlésnek elfogadásra javasolja. (Taps.)

Forrás: parlament.hu