DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szerzői jogi szabályozás egyik alapvető célja a szellemi alkotások ösztönzése. Ennek jegyében ismer el személyhez fűződő és vagyoni jogokat a szerző javára. Ezáltal járul hozzá a nemzeti, az európai és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásához. Ugyanakkor meg kell teremtenie az összhangot a jogosultak, a felhasználók és a széles közönség érdekei között. Ki kell elégítenie az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás igényeit is. Az új szerzői jogi törvényjavaslat messzemenően megfelel ezeknek a követelményeknek, és a tervezett szabályozás lépést tart a rohamos technikai fejlődéssel is. Különösen a digitális technika fejlődése jelentett kihívást a törvényjavaslat előkészítése során.
A hatályos szerzői jog felülvizsgálata és az új szabályozás kialakítása során tekintettel kellett lenni az egyetemes nemzetközi szerződésekre, az Európai Unióval szemben fennálló jogharmonizációs kötelezettségünkre és a kétoldalú nemzetközi szerződéseinkre is. Az Európai Bizottság véleményében elismeréssel szólt a szellemi tulajdon területén megvalósított magyar jogharmonizációról. Az új szerzői jogi törvényjavaslat biztosítja a további jogharmonizáció megvalósulását.
A törvényjavaslat több évig tartó előkészítő munkán alapul, amelynek során kodifikációs bizottság is működött. A tervezetre több mint ötven érdekképviseleti szervezet tehetett észrevételt és fejthette ki a véleményét.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslathoz nagy számú módosító javaslat érkezett, amelyek egy részét elfogadtuk. Ezúton is megköszönöm a tisztelt képviselők aktív közreműködését a törvényjavaslat alakításában és pontosabbá tételében.
A legtöbb vitát egy új jogintézmény, az úgynevezett reprográfiai jogdíj bevezetése váltotta ki. E szabály kialakítását az teszi szükségessé, hogy a nyomtatott formában tervezett művek fénymásolása olyan nagy méreteket öltött és olyan mértékben elterjedt, hogy az már hátráltatja a művek rendes felhasználását, visszaveti a műpéldányok forgalmát, és így indokolatlanul sérti a szerzők és a kiadók jogos érdekeit.
Nemzetközi kötelezettségeink is indokolttá teszik a reprográfiai jogdíj bevezetését. Az Európai Közösségben irányelvtervezet készült, amely elfogadása esetén a tagállamoktól kifejezetten meg fogja követelni a reprográfiai jogdíj bevezetését. Ugyanakkor indokoltnak láttuk az egyeztetések eredményeként a reprográfiai szabályoknak kizárólag 2000. szeptember 1-jével való alkalmazását, mert az intézkedés piaci hatásaira tekintettel az érintettek széles köre számára hosszabb felkészülési, alkalmazkodási idő szükséges.
Mindezekre figyelemmel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés