POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Urak és Hölgyek! A közoktatási törvény módosítására benyújtott törvényjavaslathoz közel 200 módosító javaslat érkezett a képviselőktől, illetve az Országgyűlés különböző bizottságaitól. Szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a lehető legjobb megoldásokat sikerüljön megtalálni. Minden módosító indítvány, függetlenül attól, hogy végül is beépült-e a tervezetbe vagy sem, hozzájárult a törvénymódosítás jobbításához, hiszen az indítvány vitája hozzásegített a legmegfelelőbb döntés kialakításához. A módosító javaslatok alapján kialakított közel 230 módosító javaslat közül 71-et támogatott a kormány, amely ily módon beépült az eredetileg benyújtott törvényjavaslatba.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat olyan feladatokat fogalmaz meg, amelyek átnyúlnak a kormányzati ciklusokon, és amelyek elvégzéséhez szükség van a stabil, széles körű egyeztetésen nyugvó jogszabályi háttérre. A folyamatosság biztosítéka az a párbeszéd, amely a parlamenti vita során létrejött, és amely hozzájárult ahhoz, hogy az adott koncepció mentén a legoptimálisabb szabályozási lehetőséget megtaláljuk. Ezért kívánok köszönetet mondani a parlament valamennyi pártjának, beleértve mind az ellenzéki, mind a kormánypártokat.
Az elfogadott és beépített módosító javaslatok számos helyen pontosították a kormány által benyújtott törvényjavaslatot. Néhány elfogadott és beépített törvényjavaslat a kormány eredeti elképzeléséhez képest is jelentős előrelépést tartalmaz. Néhány példát kívánok kiemelni, és az önök figyelmébe ajánlani ezek közül.
Az első: lényegesen nőtt az országos kisebbségi önkormányzatok jogosítványa a módosító javaslatok alapján. Minden olyan kérdésben biztosítja az elfogadásra kerülő törvényjavaslat az egyetértési jogot, amelyik érinti a nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelését, iskolai oktatását. Ez az egyetértési jog összhangban áll a Magyar Köztársaság alkotmányával, továbbá a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénnyel.
A második: a közoktatás intézményeinek, illetve a közoktatás rendszerének biztonságosabb működését szolgálják azok a támogatott, elfogadott, és így beépített módosító javaslatok, amelyek a benyújtott törvényjavaslathoz képest kiegészítették a megyei fejlesztési tervre vonatkozó elképzeléseket, megkövetelve, hogy azok tartalmazzanak rendelkezéseket a középfokú beiskolázásra, illetőleg az átjárhatóság biztosítékaira és feltételeire. Hasonló garanciális rendelkezésnek tekinthető az az elfogadott javaslat, melynek alapján minden intézményfenntartónak ütemtervet kell készítenie a kötelező eszköz- és felszerelési jegyzékben foglaltak végrehajtásához.
Harmadik: sikerült a hatályos törvényi szöveghez képest egyértelműbben, pontosabban megfogalmazni az egyházi jogi személy által szervezett, nem kötelező, fakultatív hit- és vallásoktatás megszervezésének egyes kérdéseit, az érdekelt felek együttműködési kötelezettségét. Világossá vált ugyanakkor az egyházi jogi személyek által fenntartott nevelési, oktatási intézmények finanszírozásának szabálya is.
Negyedik: az iskolarendszer stabilizálása mellett, stabilitása mellett fontos követelmény, hogy megmaradjon, megteremtődjön a feltétel a továbbtanuláshoz azok részére is, akik fogyatékosak. Az értelmi fogyatékos tanulók oktatását elősegítő előkészítő szakiskola ugyancsak elfogadott módosító javaslat alapján épül be a közoktatás intézményrendszerébe.
Ötödik: a közoktatásban egyre nagyobb szerepet kap a munka, a gazdaság világa. Fontos módosító javaslatnak tekinthető ezért az az elfogadott és támogatott javaslat, amelyik az Országos Köznevelési Tanács létszámát kibővítette, lehetővé tette, hogy munkájában a jövőben közreműködjenek az országos munkaadói szövetségek és a munkaadók, kamarák által jelölt tagjai.
Hatodik: a törvénymódosítás fontos eleme az a bizottsági javaslat, amely a közoktatási intézményekben végezhető reklámtevékenységet korlátozza, szigorú szabályokban rögzíti. Ez a javaslat az óvodákban, az általános iskolákban, valamint az általános iskolai tanulókat ellátó kollégiumokban korlátozza a reklámtevékenységet oly módon, hogy ezen intézményekben az csak az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel, a társadalmi, közéleti tevékenységgel, illetve kulturális tevékenységgel függhet össze. A többi intézményben folytatott gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó jogszabályok az általános gazdasági jogszabályok, valamint az intézményvezetők mérlegelésének függvényei.
Ellenzéki módosító javaslat eredményeként kerülhetett a törvénybe az a passzus, amely az óvoda, iskola, kollégium feladatait a tanulók családi életre, családtervezésre való felkészítésének kötelezettségével egészíti ki.
(18.00)
Még egyszer köszönöm az értékes vitát, és örülök, hogy ez a vita itt, az ülések során a parlamentben, elsősorban a bizottságokban, ahol számos javaslat konszenzussal került elfogadásra és került önök elé, a felmerülő kérdések lehető legjobb megoldásának megkeresésére törekedett, és ebben egyetértettek az ellenzéki és kormánypárti képviselők. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat koncepcionális vitáját övező hírlapi zsivaj idővel elül, és megmarad az, ami érték, ami fontos, az oktatással szembeni felelősségtudat, ami e területen mindenkit kötelez, üljön a Parlament egyik vagy másik oldalán.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés