SZABÓ SÁNDORNÉ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormány időszámítása óta most már sokadszor van napirenden a gyed e Ház falai között: Országgyűlési határozati javaslatként, költségvetési módosító indítványként több variációban, és most önálló törvényjavaslatként került tárgyalásra. A Fidesz vezette koalíció talán csak a tandíjeltörlésre hivatkozott többet, illetve beszélt többször, mint az újra bevezetendő gyedről. Véleményem szerint irreális és indokolatlan várakozást keltettek és keltenek a lakosságban, azokban, akik még mindig nem tudják elhinni, micsoda különbség van két szó, a "polgár" és az "állampolgár" között. A várakozást felkeltették a társadalomban, de azt csend övezte eddig is, más körülmények között mást jelent ez ma, a '90-es évek végén, mint amit a '80-as évek közepén jelentett.
Tizenöt évvel ezelőtt Magyarország olyan ország volt, ahol egyrészt teljes foglalkoztatás volt, másrészt a kereső lakosság jövedelmeinek differenciáltsága kicsi volt. Az aktív lakosság munkajövedelmekből élt, és a munkajövedelmek differenciáltsága alacsony volt, körülbelül 1:3, 1:4 volt a legalacsonyabb és a legmagasabb fizetések közötti különbség. Akkor a jövedelemdifferenciálódást a gyermekszám alakította. A gyermektelen családok életszínvonalát 100 százaléknak véve azonos jövedelem mellett 10-30-50 százalékos életszínvonal-csökkentést jelentett egy-két-három gyermek. Akkor, abban a társadalompolitikai helyzetben az összes adófizető pénzéből a gyermeket vállalóknak differenciálás nélküli többletpénzt juttatni méltányos és igazságos volt '85-től kezdődően.
A '90-es évek Magyarországa más Magyarország már, mint a '80-as éveké. A Fidesz által szívesen hivatkozott Tárki vizsgálatai alapján elmondható, hogy a mai Magyarország olyan Magyarország, ahol a jövedelemkülönbségek első számú meghatározója a gazdasági aktivitás. A jövedelemkülönbségek 45 százalékát, tehát közel felét az határozza meg, hogy munkanélküli-e valaki a családban vagy nem. A második fontos tényező, jövedelemkülönbség a gazdaságilag aktívak között - és itt már sokkal magasabb a szórás, mint a '80-as években volt - 1:8 és 1:9. Csak a harmadik a gyermekszám a mai Magyarországon, tehát a '90-es évek Magyarországán.
(16.30)
Ma már külön kell vizsgálni, hogy az egyes családtámogatási formák hogyan hatnak az egyes társadalmi csoportokra, rétegekre. Az eltelt egy év minden, családpolitikát érintő, családtámogatási módosítása jövedelemátcsoportosítást jelentett az alacsony jövedelműektől a magas jövedelműek javára. A munkanélkülivel élő családok nem részesülhetnek belőle, és az alacsony jövedelmű családok sem, mert ott a gyed nem vagy alig haladja meg a gyest. Legfeljebb a közepes jövedelmű családok járnak jól a maximált összegű, 45 ezer forintban meghatározott gyeddel.
Számoljunk egy kicsit! 2,4 millió gyermek él közel másfél millió családban, a gyed pedig százezer családod érint a kormány előterjesztése szerint. A törvényjavaslat általános indoklásában feketén fehéren olvasható a mondat: "A családtámogatás e formája a születésszám növelését azoknál a családoknál kívánja ösztönözni, ahol a gyermekvállalás miatt jelentősebb jövedelemkieséssel kell számolni." A terhességi gyermekvállalási segélyhez hasonlóan 70 százalékban keresetarányos lesz ez a támogatás. Valójában tehát gyermek és gyermek között az anya vagy apa keresete alapján tesz különbséget.
Azok tehát, akik 2000. január 1-je után igénybe tudják venni, mert gyermekük akkor még nem lesz kétéves, mire számíthatnak a gyermek második életévének betöltése után? Elértéktelenedett gyesre, mert a tavaly bevezetett szociális minimum mint viszonyítási alap, kisebb százalékkal emelkedett, mint a törvény szerint járt volna, és ezenkívül számíthatnak még elértéktelenedett családi pótlékra is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A gyermekvállalás legfőbb motiválója nem az, hogy az állam mennyi és milyen juttatásokat ad a családoknak. Az első és legfontosabb motiváló az, hogy az ország nyugodt, kiegyensúlyozott gazdasági helyzetben legyen, a második az, hogy a gyermekes családok hosszú távra szóló jövedelmi helyzete biztosítva legyen, és a harmadik, csak a harmadik a rövid távra szóló támogatási forma, mint például a gyed.
Másik komoly gondunk ezzel az ellátással a finanszírozása. Mivel az egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényben szabályozza az előterjesztés, az Egészségbiztosítási Alap folyósítja, de az Alap számára a központi költségvetés megtéríti a gyed összegét. Ha biztosítási logikát visz az ellátásba, akkor az Alapból is kellene finanszírozni, és erről már kisebbségi véleményt megfogalmazó Vojnik Mária képviselőtársnőm elmondta, hogy tulajdonképpen a minimálbéren élők és a gyedet igénybe nem vevők adóforintjaiból is finanszírozzák azokat, akik ezt igénybe tudják venni.
A következő nagy gondunk az ellátásra jogosultak körének meghatározása, és ez is aggályos számunkra. Az ellátás nem terjed ki az élettársi életformában élők esetében az élettársra. Úgy tűnik, nem olvasták a Központi Statisztikai Hivatal statisztikáit azok, akik a törvényjavaslatot kidolgozták, miszerint:
"A fiatalok jóval gyakrabban választják az élettársi kapcsolatot, mint együttélési formát. A házasságkötés és gyermekvállalás közötti kapcsolat gyengült. A házasságon kívül született gyermekek aránya az 1990-es 13 százalékról '97-ben 23 százalékra nőtt. Ez az arány megegyezik az Európai Unió átlagával. Házasságon kívüli kapcsolatból születik 100 csecsemő közül Svédországban, Dániában, Norvégiában 47-54 gyermek, Franciaországban 37, Finnországban, Nagy-Britanniában 34-35 gyermek, Olaszországban 25 gyermek." Ezt a KSH-tól idéztem.
Van egy másik tervezet is, kivonat formájában, amit a Szociális és Családügyi Minisztérium jegyez, a nemzeti családpolitikai koncepció, amely szó szerint azt tartalmazza: "A házasságon kívüli születések számának radikális emelkedése a jellemzője a népesedési folyamatnak. A szüléseken belül háromszorosára nőtt a házasságon kívüli születések száma, arányuk az össz-születéseken belül pedig megközelítette a 26 százalékot."
Ugyanez az anyag tartalmazza azt is: "Az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata szerint az államnak ugyan a szociológiai értelemben vett családot is védelmeznie kell, a nemzeti családpolitikai koncepció alapján azonban mindenekelőtt pozitív diszkriminációval a házasság intézményében vállalt gyermekeket, illetve szüleiket kell támogatni."
A gyedről szóló törvényjavaslat és a nemzeti családpolitikai koncepció tehát, megállapíthatjuk szomorúan, összhangban van. Mit jelent ez minden negyedik megszületett gyermek esetében? Hogy az anya élettársa, a gyermek apja nem veheti igénybe a gyedet. Ha ez az arány 1-2 százalék lenne, akkor is szólnunk kellene az érdekükben, de képviselőtársaim, 26 százalékról van szó! Nem tehet úgy a jogalkotó, ha felelősen gondolkodik, hogy nem vesz tudomást róluk!
Farizeusi magatartás rajzolódik ki egyértelműen ebből a tervezetből. Egy konzekvensnek tartott, de a realitásokkal, a magyarországi most működő, számon kérhető és megtapasztalható folyamatokkal nem számol, és nem számol ez az értékrend azzal a jelenséggel, hogy nő az élettársi kapcsolatból a születések száma, és nem adja meg a támogatást, jelen esetben a gyedet azoknak, akik nem házassági dokumentum birtokában, csak úgy vállalnak gyermeket, és azt mondja, hogy ők ne vehessék igénybe mindkét szülő jogán.
Az európai tendenciát is ezért idéztem a KSH adataiból. Lehet ezt nem szeretni, lehet ezt elítélni, de nem tudomásul venni és kirekeszteni az élettársi kapcsolatban élőket ezen ellátásból: felelőtlenség. Minden negyedik gyermek egyik szülője rekesztődik ki ezáltal, és különösen akkor, amikor zokogunk azért, hogy milyen kevés gyermek születik, akkor minden negyedik gyermeket ebből kizárni, úgy gondolom, elgondolkodtató és szomorú dolog.
Tisztelt Képviselőtársaim! A családbarát kormány, beszéljünk nyíltan, nem minden család barátja. Vannak számára értékesebb és kevésbé értékes családok. Ezzel a Szocialista Párt nem érthet egyet. A tavalyi választási kampányban 140 832 forintot ígértek az átlagos magyar családnak, pluszban az idei évre. Azt azonban elfelejtették megmondani, kit sorolnak ebbe a csoportba. Az átlag alattiak számára a szociális háló lassan hálócsapdává alakul. A belegabalyodottak helyzete tovább romlik.
A gyedről szóló előterjesztés tárgyalásánál sem lehet szó nélkül hagyni: nem segít ez a családbarát politika a 800 ezer gyermeken és családján, akik a gyermekvédelmi törvény elfogadása nyomán bejelentették igényüket a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra, ami akkor az öregségi nyugdíjminimumhoz kötődött. Azóta ezt a támogatást a szociális minimumhoz kötötték. És tudjuk, hogy a nyugdíjminimum és a szociális minimum eltérő módon emelkedett.
A gyermekes családok 30 százaléka a családi pótlék, a gyes alanyi jogúvá tételével, a gyed bevezetésével, az adóalapból leírható gyermekkedvezményekkel, a felsőoktatási tandíj eltörlésével nemhogy 140 ezer forintot, de egy fillért sem nyert. A gazdaság teljesítményével ugyanis ilyen arányú gyarapodás, mint amit itt a Fidesz meghirdetett, ez a 140 832 forint, nincs összhangban. Libikókára ültették az országot: az egyik fele csak akkor tud felemelkedni, ha a másik fele lefelé megy. Ha a szegénység a baj, ezt csak tetézik, és csodálkoznak a magas halálozási mutatókon. Bebizonyított tény ugyanis, hogy nagyon nagy részben a túlzott szociális különbségek lelki sokkhatása okozza a ránk, magyarokra oly jellemző túl korai halálozást. Ebben vannak sajnos a veszélyeztetett, 35-50 év közötti férfitársaink.
Ideje lenne már a népességfogyás valódi okait nagyító alá venni, és az európai tendenciához lassan hasonuló gyermekvállalási kedv csökkenése mellett a még sokkal súlyosabb gondot, az európai átlagnál jóval magasabb halálozási mutatókat megváltoztatni, illetve arra kísérletet tenni, hogy ezeket megváltoztassuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném a félreértések elkerülése végett határozottan leszögezni azt, hogy a Szocialista Párt csak egy komplex családtámogatási rendszert tud elfogadni. Nemcsak a polgárok, hanem az állampolgárok családjai számára szeretnénk a támogatási rendszert biztosítani. A gazdaság teherbíró képességének növekedésével összhangban a családi pótlékot és a gyest értékőrzőként, illetve értéknövelőként szeretnénk a gyermekes családok számára biztosítani. Ugyanis ez a két ellátás esett áldozatul a kormány családtámogatási rendszerén belül a gyermekkedvezmény és a gyed bevezetésének.
A családi pótlék és a gyes alanyi jogon járó ellátásként értékvesztést élt meg. A családok harmada pedig a gyermekkedvezményt nem vagy alig tudja igénybe venni. A Szocialista Párt határozott álláspontja: örülünk minden, családoknak jutó forintnak, különösen akkor, ha az esélyegyenlőséget, a szolidaritást erősíti. Ha nem, akkor minden alkalmat megragadunk aggályaink megfogalmazására.
(16.40)
Ezért tehát nem tudjuk nyílt szívvel támogatni a gyed bevezetéséről szóló ezen előterjesztést. Frakciónk többsége tartózkodásával fogja jelezni fenntartásait, ha minden változatlanul marad, és azt vállaljuk, hogy hiányérzetünket módosítókkal próbáljuk kifejezésre juttatni. Úgy gondolom, a legfőbb gondunk kiderült ebből az anyagból, az, hogy a kormánykoalíció nem egyformán kezeli a magyar családokat. A konzervatív és a szociáldemokrata beállítódás eltérése jól tetten érhető a családtámogatási elképzelésekben - mi azért nem adjuk fel a reményt, és módosítókkal igyekszünk a magunk számára is támogathatóvá tenni ezt az elképzelést, illetve ezt a törvénytervezetet, bár, azt hiszem, illúzióink nem lehetnek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés