VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A művészeti lektorátusról és az azzal kapcsolatos anomáliákról is kívánok szólni, nem csak az imént fölvetett kérdésről. Felszólalásom aktualitása a közelgő millecentenárium, ennek a részletkérdésének is értékelhető, ám a művi környezetünk alakulását közvetlenül befolyásoló észrevételnek az apropóját a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázati felhívása szolgáltatta, melyet a közelmúltban hirdettek meg.

A minisztérium szándéka, a közpénzekből megvalósuló köztéri műalkotások pályázat útján történő beszerzése alapvetően helyes, ugyanakkor az önkormányzatiság elvét, mind az alkotói verseny tisztaságát sérti az a feltétel, mely az előzetes szakvélemény elkészítését kizárólag a Képző- és Iparművészeti Lektorátus hatáskörébe utalja. Ez az előírás akkor is elfogadhatatlan volna, ha az egyértelműen monopolhelyzetben lévő lektorátus a korábbi években bizonyította volna szakmai, művészeti hozzáértését. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus a rendszerváltozás előtt a nem demokratikusan választott helyi pártvezetés központi korlátozásaként vagy legalizálásaként talán nem fölöslegesen működött, de a jelen helyzetben a lektorátus gyakorlatát, "szakemberállományát" - idézőjelben -, szűk körű, belterjes laposztogatását ismerve elfogadhatatlan e szervezet jogszerűtlen felhatalmazása.

A Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus 1963-ban jött létre politikai megfontolás alapján, az úgynevezett demokratikus centralizmus kultúrpolitikai eszközeként. A lektorátus működése, központosított rendszere, szűk körben tartott szakmaisága mára értelmét, célját vesztette. A lektorátus működése ma már nem képes szolgálni a közterületi művészetet és az azt igénylő, befogadó települések lakosságát messziről mintegy távirányítja. A lektorátus elkülönült, esztétizáló zsűriműködése az építészeti, városkép-fejlesztési, helyi koncepciótól idegen, egészségtelenül betelepített szemléletet képvisel. Ma már nem segíti a kultúra és a közönség kapcsolatának fejlődését. A lektorátus fenntartási költségei indokolatlanul magasak.

Ezek a problémák legközelebbről a szobrászokat, a szobrászatot érintik, tekintve, hogy e műfaj szorosan kapcsolódik az épített környezet tervezéséhez, felhasználásához. Szinte már nevetséges az az állapot, hogy míg egy akár húszemeletes épületkomplexum, akár egy városrész megtervezésének esztétikai, szakmai kivitelezési engedélyezéséhez az önkormányzatok valódi önállósággal rendelkeznek, addig ugyanilyen jogosítványaik nem elegendők ahhoz, hogy a húszemeletes épületkomplexum falán egy portrét, domborművet elhelyezzenek, mert ehhez már budapesti engedélyezés, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus engedélye szükséges. Egyébként a Képző- és Iparművészeti Lektorátus hatásköre ma már csak a vidékre tevődött, miután a fővárosban a Budapest Galéria vette át ezt a szerepet.

Ha a főváros és a vidék szellemi és kulturális egyenrangúságát feltételezzük, úgy tarthatatlan az a zsűrirendszer, amely jelenleg működik. Lehetővé kell tenni egy a fővárosban már megvalósult s működni képes bírálati rendszerhez hasonlót vidéken is. A minisztérium által a millecentenáriumra kiírt pályázatok bírálata a már említett előzetes szakvéleményezés után történne, ám e szakvéleményt a lektorátus központi esztétizálása és formalista művészetpolitikája diktálja.

(0.30)

A köztéri műalkotások értéke azonos anyagi ráfordítások esetén is jelentősen eltérő lehet. A különbözetet az egyes alkotások művészi értéke, a hely szellemének megjelenése, azaz a környezetbe illesztés színvonala nagymértékben befolyásolja. Vagyis az egyes alkotások megítélése valóban értő ítészeket, a közpénzek szétosztására egyértelműen alkalmas, művészetileg, etikailag magas színvonalat garantáló döntéshozókat igényel. Feltétlenül indokolt a szakszerű, helyismerettel rendelkező, etikus zsűrik létrehozása, azonban területi decentrumokra alapozva, szorosan az érintett önkormányzati hatáskörrel együttműködve.

A központi támogatás elosztása a helyi anyagi áldozatvállalások arányában kellene hogy történjen. A legnagyobb települések műalkotásokkal való támogatására külön pénzkereteket kellene megállapítani, de e keretek konkrét művekre történő felhasználását, a művek kiválasztását illetően a központi gondolat helyett a felhasználó helyi képviselők nagyobb döntési lehetőséget kellene hogy kapjanak. A központi támogatással létrehozható művek bírálata, engedélyezése kizárólag helyi hatáskörben, nagyrészt önkormányzati szervezésben kellene hogy történjen.

A rendszerváltozás előtti időket idéző, központilag vezérelt paternalista véleményezés anakronisztikus és a korábbiakban részletezettek szerint valamelyest jogszerűtlen is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mikorra várható az anomáliák megszüntetése, a lektorátus megreformálása, feladatainak decentralizációja?

Köszönöm a szót. (Taps.)

Forrás: parlament.hu