KARAKAS JÁNOS (MSZP): Nem kívánok az előterjesztő helyett szólni, mégis válaszolnék Szili Katalinnak. Miért csak az FM-hivatalt veszik be a megyei területfejlesztési tanácsokba? Ennek van egy rendkívül súlyos indoka, mégpedig az, hogy jövőre indul az EU-csatlakozási program keretében a Shapard, amelyik 60 milliárd forint/évet irányoz elő, elsősorban mezőgazdasági területfejlesztési szempontokból. De miért csak az FM-hivatal? Azért, hogy tovább erősödhessen a kormányzati politika, a centralizáció. Ezek azok az emberek, ez az a szervezet, amelyik, ha kell, akár a kertészeti egyetemi nagytanácskozásra is feljön, és természetesen a területfejlesztési tanácsokban is majd közvetíti az állami akaratot.

(10.30)

Pedig azt is tudni kell, hogy a Shapard-programról Brüsszelben döntenek, és a kistérségi programok alapján döntenek a Shapard-program és ezen célprogramok sorsáról. Tehát rendkívül fontosnak tartom én is Szili Katalinnal egyetemben a kistérségi helyzet tisztázását, már csak azért is, mert az FVM által meghirdetett pályázat sorába 192 ilyen kistérségi programot fogadtak be, és éppen az elmúlt héten az első 62-nek megtörtént a felkészítése is. Ez is azt tükrözi, hogy valahol igenis a kistérségeknek Brüsszel és közvetetett módon azért az FVM is rendkívül fontos szerepet szán, hisz enélkül ez a 60 milliárd forint elúszhat. Tehát nagyon szeretném, ha a kormányzati centralizáció mellett érvényesülne az az EU-s akarat is, amely az önkormányzatoknak nagyobb szerepet szán, nagyobb szerepet szánna például a kistérségeknek, a kistérségi vállalkozóknak, és nem egy FVM-hivatalnok döntené el, hogy ki pályázhat, ki nem.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu