PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Matáv Rt. földalatti munkahelyein foglalkoztatott dolgozók, így például Veszprémben, az állampolgárok által csak Sziklának nevezett honvédségi létesítményben, de ugyanígy Miskolcon, Budapesten és gödöllői munkahelyeken is munkaidejük nagy részét több emelet mélyen fekvő helyiségekben, kapcsolástechnikai, erősítő- és mikrohullámú berendezések üzemeltetésével töltik. Ezek a helyiségek a mesterséges szellőztetés, az állandó túlnyomás és egyéb körülmények miatt fokozottan igénybe veszik a szervezetüket, a bezártságérzettel pedig állandó pszichés feszültséget okoz.
E munkahelyek egészségre ártalmas voltát hosszú ideje elismeri a munkáltató, ezért kapnak például földalatti pótlékot, pótszabadságot. Az érintettek számára valódi kedvezményt, az egészségük regenerálódását elősegítő korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét azonban nem sikerült ez idáig megkapniuk, bár ennek érdekében érdekképviseleti szervezeteik több esetben eljártak, szót emeltek. A jelenlegi helyzetük és a szabályozás azért is ellentmondásos, mert számos föld alatt foglalkoztatott matávos ugyanabban az alépítményben dolgozik együtt honvédségi polgári alkalmazottakkal, akik e korkedvezményben részesülnek.
Kérdezem az államtitkár urat arról, hogy megkaphatják-e a Matáv Rt. földalatti munkahelyein foglalkoztatottak is a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. Várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés