TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök úr, köszönöm a szót. Válaszként elsősorban Salamon elnök úr érvelésére szeretnék visszatérni. Elfogadom gondolatkísérletként, hogy Salamon elnök úrnak igaza van. Tételezzük fel, hogy a Házszabály előírásaitól függetlenül mindenkor a napirend megállapításától függ, hogy lehet-e adott héten, adott ülésszak alatt kérdést, azonnali kérdést, illetve interpellációt tartani. Ha igaz az elnök úr logikája, akkor a mindenkori kormánytöbbség - függetlenül a Házszabálytól - megteheti azt, hogy akár a napirend bizonyos részének elutasításával rendre olyan döntést hoz, hogy azon a héten ne legyen azonnali kérdés, ne legyen interpelláció és ne legyen kérdés. Hiszen ezt nem tartalmazza más, csak a Házszabály, amely Házszabály - persze az elmúlt időszak döntései következtében relativizáltan - ezt korábban úgy írta elő, hogy hetente erre lehetőséget kell biztosítani. Fordult a kocka, és a "hetente" úgy alakult, hogy azokon a heteken, amikor ülést tartunk. Most már ez sem érvényes, hiszen ebben az esetben azt mondják, csak azokon a heteken, amikor a parlamenti többség megszavazza azt, hogy azok a témák bekerüljenek a napirendi pontok közé.

Azt gondolom, nyilvánvalóan látható ennek a logikának a féloldalassága és tarthatatlansága. És sajnos megint az a gond, hogy egy nagyon érdekes metódussal dolgozik az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége. Vesz egy részelemet, amely részelem egyébként benne van valóban a Házszabályban, erre felfűz egy logikát, és mindenfajta egyéb tényezőt, mindenfajta, az ügyhöz kötődő más megközelítési szempontot figyelmen kívül hagy.

Tisztelt Elnök Úr! Én egyet kérdezek öntől: zárszavában arra adjon választ, hogy az ön álláspontja szerint érvényben van-e a Házszabály 115. §-ának (3) bekezdése, illetve a Házszabály 119. §-ának (1) bekezdése. Mert amennyiben ez érvényes, akkor azt gondolom, érvényes az az ügyrendi bizottsági állásfoglalás, hogy minden olyan héten, amikor a parlament ülést tart, sort kell keríteni az azonnali kérdések, interpellációk és kérdések megtartására. Ha ez így van, azt gondolom, ebben az esetben a parlament nem tehet mást, mint az ügyrendi bizottság jelen állásfoglalását elutasítja. Ezt kérem önöktől. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu