ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Nagyon röviden annyiban szeretnék reagálni az előzőekben elhangzott két felszólalásra, hogy a felszólalásomnak egy elemét emelték ki, holott a lényege az volt, hogy a kormányzati túlsúly azért nem valósulhat meg, mert a kistérségek képviselői túlsúlyban vannak a tanácsban, és az egy fővel való kibővítése a tanácsnak még mindig az ő többségüket messze magasan biztosítani fogja. Tehát ez az elmondottak lényege.
Lehet, hogy amiről itt beszéltek, az egyik területen így működik, a másikban úgy. Lehet, hogy ebben valóban nem egységes a helyzet, de a lényeg az, hogy itt kormányzati túlsúlyról szó sem lehet a jövőben sem.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés