BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szeretnék vitatkozni ezzel a hozzáállással, ugyanis nekünk, amikor egy ilyen törvényt alkotunk, az a dolgunk, hogy azt fogalmazzuk meg, amit kívánatosnak tartunk, amilyen irányba szeretnénk fejleszteni a folyamatokat; és nem indulhatunk ki a jelenlegi rossz gyakorlatból.
Biztos vagyok benne, hogy ha az "évenkénti" szó elmarad, akkor annak nem az lesz a hatása, hogy azért azok a szolgálatok, amelyek az előzőekben ezt a követelményt nem tudták teljesíteni, ezért tovább iparkodnak, hogy megfeleljenek ennek a követelménynek, hanem ellenkezőleg. Az lehet a hatása, hogy azok a szolgálatok, melyek eddig évenként adták az önkormányzatoknak a jelentést, azok is azt mondják, hogy tulajdonképpen ez a kötelezettség nem is olyan fontos. Nem akarok ezen a késő esti órán hosszú érvelést indítani azzal kapcsolatban, hogy a lakosság egészségi állapotának romlása milyen aggasztó méreteket ölt, hogy milyen nagy a probléma. Biztos vagyok benne, hogy nekünk az a dolgunk, ha az ÁNTSZ-ről csinálunk törvénymódosítást, hogy a kívánalmakat fogalmazzuk meg a törvényben, és próbáljuk a gyakorlatot ehhez a kívánalomhoz igazítani.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés