DR. LENTNER CSABA, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány a kiszámíthatóság, a folyamatosság és az általa vélelmezett stabilitás értékeinek megszilárdítása érdekében a T/1501. számú törvényjavaslatban előterjesztett adó- és járulékszabályok kiigazítását tartja szükségesnek és a magyar társadalom által befogadhatónak. A hivatkozott törvényjavaslatban olyan változtatások szerepelnek, amelyek - a kormány szándékai szerint - nem okoznak társadalmi és gazdasági feszültségeket, ugyanakkor biztosítják azokat a feltételeket, amelyek nélkülözhetetlenek a központi költségvetés kötelezettségvállalásaihoz és a kormányprogramban foglaltak megvalósításához.

Elmondhatjuk, hogy a szándék nemes gondolatokat takar. Ám a jövő évre szóló T/1501. számú adótörvénycsomag átfogó értékelésének rögtön az elején le kell szögezni, hogy ma Magyarországon a pénzügyi stabilitás mind az államháztartásban, mind a fizetési és külkereskedelmi mérlegeknél ingatag, a veszteségek növekvő mértékűek. Az állami kiadások teljesítéséhez szükséges adóbevételek kivetésének rendszere pedig nem az igazságos arány szerinti közteherviselésen nyugszik, hanem a fiskális kényszeren. A magyar állam költségvetési adóbevételeinek 80 százalékát ugyanis a lakosság, a hazai kis- és középvállalkozói réteg fizeti meg. A multinacionális vállalatok, a betelepült kereskedelmi bankok és biztosítótársaságok adóbefizetési értékvolumene nem az ország gazdasági életében betöltött mértékéhez igazodik, indokolatlan adókedvezményeket élveznek. A Magyar Nemzeti Bank pedig egyre nagyobb mértékben költségvetési támogatásban részesül, monetáris politikája nem illeszkedik sem a termelő szektor igényeihez, sem a kormányprogramban kitűzött gazdasági és társadalompolitikai elképzelésekhez.

Az adótörvények módosítását megfogalmazó kormány így kényszerhelyzetből indul ki, vagyis az adórendszerrel szemben támasztott igazságosság és a méltányosság követelményének eléréséhez így eleve a pénzügyi eszközök és a közgazdasági keretfeltételek krónikus hiányával lát hozzá. Az adórendszer és a fiskális politika kétségtelenül a gazdaságpolitika legfőbb tényezőjévé nőtte ki magát, hiszen a közkiadások biztosítására a hagyományos, klasszikus monetáris politika által kiváltott pénzügyi hatások egyre szűkebb körben alkalmazhatók, az állam megváltozott, leépült gazdaságpolitikai szerepe miatt. Az 1990-es évek második felére önmagában már nem a méltányos adópolitika, a jövedelemtulajdonosok jövedelemgyarapodási szintjéhez és üteméhez igazodó adóztatás, hanem az állami kiadások mértéke, a közkiadások és az államadósság utáni adósságszolgálat dönti el, hogy mennyi adót kell beszedni egy adott évben. Ezek mértékéhez kell feladatszerűen igazítani az adójogszabályokat és az alkalmazásuk révén beszedendő adók tömegét.

A jelen viszonyok között azonban elsődlegesen kiszámíthatóságról, folyamatosságról és a stabilitás értékeinek megőrzéséről beszélni illúziókeltés. Tudomásul kell venni - és ezt ki kell mondani -, hogy az ország kormánya és 10 millió magyar állampolgár kényszerpályán van. Az adó - akármilyen igazságos és méltányos adórendszerekről beszélünk is - a társadalom többsége számára sarc. Sarc azért, mert a bérből és jövedelemből élőktől, a hazai vállalkozásoktól keményen bevasalják, de a bankok, a multinacionális vállalatok alig fizetnek az állami költségvetésbe, mert ők adókedvezményeket élveznek. Az a törvényjavaslatban felemlített körülmény pedig, hogy a kiszámítható jogi környezet, a befektetők érdeklődésének fenntartása érdekében a társasági adó szabályai a 2000. évre sem változnak, nem a stabilitás értékeinek fenntartása, hanem a kormány tehetetlenségének következménye.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vegyük sorra! Növekszik a költségvetés hiánya, növekszik a fizetési mérleg passzívuma, emelkedik a külkereskedelmi mérleg deficitje.

(11.40)

A politikai hatalom ugyan már egy éve önöknél van, tisztelt fideszes képviselőtársak, azonban önök nem veszik észre azt, hogy a pénz, a tőke, a hitelnyújtás privilégiuma - Széchenyi szellemiségét felidézve -, minden anyagi előbbre jutásnak a kútfeje az előző kormány koalíciós pártjainál, a hozzájuk kötődő üzleti köröknél és a bankároknál van. Önök támogatni akarják a családokat, a hazai vállalkozókat, ezt programjukban is megfogalmazzák, azonban ehhez a tartós forrásátrendezést az adópolitika eszköztárán keresztül nem teremtik meg. Ez 2000-ben is elmarad. Ez önöket a kormányzati elképzeléseik valóra váltásában meggátolhatja. Eddig megnyilvánuló cselekvő jó szándékuknak ez akár az alkonyát is jelentheti az ezredforduló tájékán.

Az elsődleges rendezőelvnek az adótörvények meghirdetésénél annak kell lenni, hogy legalább magunkat utolérjük, saját kormányzati és államhatalmi jogon stabilizáljuk az államháztartás pénzügyi helyzetét. Kijelentem, nem mennek jól az ország dolgai. 1999 első négy hónapjában - tényadatok alapján nyugszik - az országból 219 millió dolláros értékben befektetési értékvisszaesés van 1998 első négy hónapjához képest. Tehát az az állítás, amit tegnap például Orbán Viktor miniszterelnök úr megfogalmazott, hogy növekszik az országba beérkező tőke, statisztikai adatokkal nem támasztható alá, sőt pont ennek az ellenkezője igaz.

Ki kell azonban azt is jelenteni, hogy nem az új kormánytól ijednek meg a külföldiek, nem ez a tőkekivonás, illetve az elmaradó tőkebefektetés oka, hanem az, hogy a világban pénzügyi válság van. A külföldi tőke a saját származási országa szerinti régióba vonul vissza. A nemzetközi multitőkének nevezett befektető is van azért annyira saját nemzetéhez kötődő, hogy a saját nemzetgazdaságának pénzügyi egyensúlyát javítja a hazavitt saját tőkével. A baj pedig ránk nézve az, hogy a kivonuló külső tőke helyett nincs tőkeerős belföldi vállalkozóréteg és számottevő lakossági megtakarítás. Az MSZP-SZDSZ-kormány pont ezt a hazai vállalkozóréteget sorvasztotta el, a családokat pedig a megtakarításaik felélésére kényszerítette.

Visszatérve: ezek az adatok arra utalnak, hogy a gazdasági erejétől megfosztott magyar nemzeti gazdaság a külföldi befektetők kénye-kedve szerint lebeg, érdemi befolyása a gazdasági folyamatok alakulására nagyon elenyésző. A Bokros-csomag egy hibás, kizárólagosan a külföldi tőkére orientált gazdasági modellre épített, amitől szabadulni még négy-öt év elteltével is bajos. Ha radikális változtatás nem történik, ez akár a Fidesz-kormány bukását is okozhatja, akár ciklus közben, akár 2002-ben. Szociális politikát, a hazai vállalkozásoknak kedvező gazdaságpolitikát ilyen körülmények között nagyon nehéz véghezvinni.

Az a körülmény, hogy a törvényjavaslat szerint a költségvetési kiadások finanszírozásában a főbb adó- és adó jellegű bevételek jelentősebb csökkentésére a 2000. évben sincs lehetőség, csak annak fényében értelmezhető, ha nem keressük a lehetőséget, ha nem teszünk radikális változtatásokat az adópolitikában, ha hagyjuk továbbra is, hogy a pénzintézetek, a nemzetközi vállalatok és az MNB monetáris politikája érintetlenül, változatlanul maradjon.

Ugyancsak aggályos az a megfogalmazás a kormány részéről, hogy a korábbi elkötelezettségek alapján érdemleges csökkenés a vámhoz és az importhoz kötődő bevételekben tapasztalható, ugyanis pont ez a baj, ez a magyar belső piacvédelemnek a teljes feladását jelenti. Az export- és importdinamika alapján 1999 első félévében nyílik az olló. Ez annyit tesz, hogy folyó dollárban kifejezve 5,8 százalékos exportnövekedés van, ugyanakkor az import ezt bőven meghaladóan 7,2 százalékos növekedéssel szárnyal.

Az 1990-es évek költségvetési trendjeit elemezve jól látszik, hogy az egykori paternalisztikus tervgazdasági, állami szerepvállalás fokozatos leépülése az államháztartás kiadási oldalán kétségtelenül feszültségeket jelent. A szociális, oktatási, egészségügyi, belső rendvédelmi, jogbiztonsági kiadások reálértékben számított finanszírozási igénye még korántsem tenné lehetővé, hogy az állami szerepvállalás ilyen jelentős mértékben csökkenjen. Ugyanakkor a magyar pénzügypolitika a rendszerváltozás után, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali irányzat van-e hatalmon, folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy az állami jövedelemcentralizáció és a költségvetési újraelosztás mértékét csökkenteni kell.

Az ezredfordulóra szóló T/1501. adótörvénycsomagban is általános magyarázatként megemlítődik, hogy a 2000. évben a jövedelemcentralizáció várhatóan 1-2 százalékponttal, az újraelosztás mértéke pedig 1,9 százalékponttal tovább csökken az egyébként sem túl magas 1999. évi várható szinthez képest. Így az államháztartás finanszírozási igénye a gazdaságban megtermelt bruttó hazai termék 41 százalékát fogja elvonni, és a hiány következtében 44,5 százalékát újraelosztani.

Mára már ott tartunk, hogy a hazai jövedelemelvonási és újraelosztási mutatók alacsonyabbak a nálunk lényegesen fejlettebb Franciaország és Hollandia ugyanezen mutatóinál. Lényeges különbség azonban, hogy Németországban a megtermelt új érték 40 százalékos központosítása, majd újraelosztása nagyságrendekkel magasabb, mint a magyar 13 ezer milliárd forintos bruttó hazai terméknek a 40 százalékos centralizálása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szó esett a mai napon mind a jobboldali, mind a baloldali pártok képviselői részéről az átfogó államháztartási és ezen belül az adópolitikai reform elmaradásáról. Pro és kontra ezt számonkérték a legnagyobb kormánypárton. De mi ez az adóreform? Ki mit ért rajta? Nézzük meg ennek a közgazdasági hátterét!

A magyar gazdaság egyik régóta halogatott és megoldásra váró feladata az állam jövedelemelosztó szerepének átalakítása. Ennek során a tervgazdaságokra jellemző szintről és szerkezetről át kellene térni a fejlett piacgazdaságokra általában jellemző viszonyokra. Ezt a folyamatot nevezzük államháztartási reformnak. Az államháztartási reformmal kapcsolatos viták során a figyelem szinte kizárólag az államháztartás kiadási elemeire összpontosult, annak ellenére, hogy az államháztartási bevételek mai szintje és szerkezete szintén kedvezőtlen makrogazdasági problémákat és igazságtalan társadalmi viszonyokat takar.

Az államháztartási reform keretében az MSZP-SZDSZ-kormány tanújelét adta, hogy mit ért a reformon: megnyirbálta a közkiadásokat, az egészségügyre, jogbiztonságra, oktatásra nyújtható állami közkiadásokat, ami legmarkánsabban a Bokros-csomagban és társszerzőjének, Surányi Györgynek a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját irányító pénzmechanizmusában és a jegybank független státuszának megteremtésében teljesedett ki. De hol vannak már azok az idők? Bokros Lajos, Surányi...

Az alapos okfejtéshez visszatérve, tény, hogy az évente megújuló adórendszerek a kiadások finanszírozásához szükséges bevételeket csak egyre kedvezőtlenebb eszközökkel és növekvő makrogazdasági költségeket okozva tudják biztosítani. Eszközök tekintetében meghatározóak voltak a hideg adóprogresszió, vagyis a sávos adórendszerben a sávok inflációhoz történő indexálásának elmaradása esetén a jövedelemtulajdonosok magasabb adókulcsba helyezése, az inflációadó alkalmazása, amely a jövedelemtulajdonosok pénztartását az infláció miatt sújtotta adóval, és a növekvő marginalitás.

A növekvő makrogazdasági költségek tekintetében pedig elég, ha csak a két legfontosabbra, a rejtett gazdaság növekedésére és az erőteljes inflációra utalok. A kiadások finanszírozásának elsődleges fontossága mellett szükségszerűen kisebb hangsúlyt kapott az adórendszernek a jövedelemelosztásra, a gazdaság nemzetközi versenyképességére és a termelési tényezők felhasználására gyakorolt hatása.

Az előző kormánykoalíció liberális közgazdászai az adóreformot azzal indokolják, hogy az adóbevételek aránya a GDP százalékában véleményük szerint magas értéket képvisel, amely meghaladja a fejlett és a közepesen fejlett, újonnan iparosodó és gyorsan átalakuló államok szintjét. A liberális közgazdászok mindenesetre ezt szintén a versenyképesség és a gyorsabb gazdasági növekedés egyik korlátjának tartják.

(11.50)

De kérdezem az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselőket: hol tart a magyar piacgazdaság jövedelemtermelő szintje és autonómiája a német vagy amerikai gazdasághoz képest? Fényévnyire!

A mostani adótörvényvitában mindenesetre új elem, hogy a koalíciós partnerek közül a Független Kisgazdapárt is az adóreform elmaradását kéri számon a Fidesz vezette kormányon. Nullabázisú, gördülőszemléletű vagy akár funkcionális költségvetésről beszélni természetesen lehet, és kockázatmentes is politikai szempontból. Véleményem szerint ez azonban radikális átrendeződést a költségvetés bevételi oldalát megalapozó adópolitikában nem jelent, bár ez magával vonja azt is, hogy a problémákat is felszínen tartja, megoldásukat nem teszi lehetővé. A funkcionális, feladatorientált államháztartási előirányzatok előtérbe helyezésével a kormányzati kiadások közül talán még a 413 milliárd forintos agrár-költségvetési igényt is lehet igazolni. Arra azonban, hogy a forrásokat miből teremti meg, választ már nem hallottunk.

Létezik azonban egy harmadik utas gazdaság- és adópolitika is, amelynek lényege az igazságos, arány szerinti közteherviselés, a költségvetés hiányának csökkentése az állami többletbevételek révén, erős állam kialakítása, az államadósság-teher jelentős csökkentése, tartós szociálpolitikai kedvezmények nyújtása, alapvető élelmiszerek áfájának eltörlése, a fiatal házasok lakáshoz jutásának állami támogatása - mindez önálló kormányzati gazdaságpolitika megvalósítása révén.

Ennek egyik fontos eleme az, hogy a külföldi vállalkozások belterjesítése megtörténjen. Ténylegesen magyarországivá tételüket szeretnénk elérni, azt, hogy ezen külföldi vállalkozások ne tíz évig élvezzék a nyereségadó-kedvezményt, hanem kiszámítható formában járuljanak hozzá az ország adóbevételeihez. A tőke biztonságos működése csak biztonságos piacgazdasági, joghatósági, belsőrendvédelmi, társadalmilag konfliktusmentes, jól szervezett egészségügyi ellátórendszer mellett mehet végbe. Ezekhez a társadalmi közkiadásokhoz azonban a lakosság és a hazai vállalkozások mellett a külföldi cégeknek is szükséges hozzájárulni.

A T/1501. adótörvénycsomag kapcsán lényeges arra utalnunk, hogy messzemenőleg nem értünk egyet a kis- és középvállalkozásokat sújtó áfa-visszaigénylési szabályok szigorításával. Álláspontunk szerint amennyiben a visszaigénylés bevételi összeghatára 2 millió forintról 4 millió forintra emelkedik, úgy mintegy 75 ezer kisvállalkozó gazdálkodási, likviditási helyzetét lehetetlenítik el. A tárgyi eszközök, beszerzések esetén a visszaigénylési összeghatár 200 ezer forintra történő felemelése ugyancsak aggályos, és ennek az ódiuma a kisvállalkozókon fog csattanni.

A tervezett módosítás, miszerint az adóalany nem igényelheti vissza azon beszerzései áfáját, amelyek ellenértékét az eladó részére ő maga sem egyenlítette ki, célravezető szigorítás, és a fizetési fegyelem megszilárdításának első fontos lépése. A személyi jövedelemadó törvény kapcsán benyújtott törvénycsomag, bár számos családvédelmi kedvezményt tartalmaz, azonban éppen azért, mert a jövedelemsávok széthúzását és a hozzájuk kapcsolódó adóprogresszivitást nem tartalmazza, az elégedetlenségünk egyik fő iránya.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem mindegy az, hogy egy magyar állampolgár egy hónap, egy év, esetleg egy nap alatt keres-e 1 millió forintot. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 30. §-a szerint ugyanis 1 millió forinttól az adósáv 40 százalék. Ezt meg lehet keresni egy nap alatt, és meg lehet keresni egy év alatt is. Ez a mi véleményünk szerint igazságtalan. Magasabb jövedelemhez magasabb adóztatásnak is társulni kellene.

A biztosítási adó bevezetése kapcsán úgy ítéljük meg, hogy Magyarország gazdasági fejlettsége és az ország lakosságának alulbiztosítottsága nem indokolja a biztosítási adó bevezetését. A biztosítási adó terhét nem a biztosítótársaságok, hanem a biztosítottak viselnék. Megdrágulnának a biztosítások, ugyanis a biztosítók továbbhárítanák a költségeket. Az elmúlt évben súlyos természeti katasztrófák - árvizek, felhőszakadások - történtek, és bebizonyosodott, hogy sok honfitársunk arra sem képes - természetesen önhibáján kívül -, hogy anyagi helyzetéből kifolyólag a saját hajlékát biztosítsa.

Befejezésül, a beterjesztett adótörvénycsomaggal kapcsolatban egyértelművé kívánjuk tenni, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja csak magyar érdekű költségvetést és magyar érdekű adótörvényeket támogat; így a beterjesztett T/1501. adótörvénycsomag jelentős részét nem. Elhibázottnak tartjuk a mostani adótörvények tervezetét is, illetve az azt létrehozó szemléletet. A magyar kormány ugyanis bele van szorítva a 30 éve tartó restrikciós politikába, aminek következtében a hazai kisipari, vállalkozási és földművelési termelést vissza kell szorítani, meg kell adóztatni.

Nálunk, Magyarországon két gazdaság működik. Az egyik a vámmentességet élvező, nagy külföldi cégek, a globalizmus vállalatai, amelyek nem vagy nagyon kevés adót fizetnek, és még különböző kedvezményeket is kapnak. A másik pedig a vergődő magyar ipar és a kereskedelem, amely a bérből és fizetésből élő állampolgárokkal egyetemben súlyos adóterhek alatt nyög. Ez a szemlélet lehetetlenné tesz mindenféle kibontakozást, és megnehezíti a kormány jó szándékainak megvalósítását.

A MIÉP továbbra is támogatja a kormány családbarát célkitűzéseit, de a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetése, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap trojkája által diktált egész költségvetési szemléletet és az azt megalapozó adótörvényeket elhibázottnak és károsnak tartja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu