DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés állandóan visszatérő problémájává vált a határozatképességhez szükséges jelenléti arány biztosítása az elmúlt hónapokban, amely a kormányzást ellátó parlamenti többség képviselőitől sokszor nemzetközi testületi ülésekre kiutazás lemondását, a miniszter és államtitkár képviselőktől kormányzati munkájuk felfüggesztését kívánja meg. Közvetlenül ennek oka az, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Szocialista Párt és volt koalíciós társaik, a szabaddemokrata képviselők sokszor a szavazás bojkottjával élnek, még ha ezt tegnap szerencsére valamilyen megfontolásból nem is gyakorolták. (Kuncze Gábor: Pedig nem volna baj!)

Ez a módszer az Országgyűlés tekintélyvesztésével jár, és a felmérések szerint ahhoz, hogy a különböző intézmények presztízsét jelző skálán a magyar parlament elég hátul van, nagy valószínűséggel ez is hozzájárul. Az Országgyűlés tekintélyének általános süllyedése pedig az egész magyar politikai rendszer legitimitását csökkenti. (Szabados Tamás: Te sem voltál itt tegnap!)

A szocialista-szabaddemokrata szavazási obstrukció azonban csak közvetlen kiváltó oka a Magyar Országgyűlés új keletű működési zavarainak. Emögött a mélyebb ok inkább az az alkotmánytechnikai hiba, amelyet az 1989-es többpárti átalakulásnál az alkotmánymódosításban részt vevő alkotmányjogászok követtek el. A legtöbb nyugat-európai alkotmányban ugyanis csak a képviselők egyharmadának jelenlétéhez kötött a határozatképesség. (Csige József: Nocsak!) Például Ausztriában ez a helyzet, és a törvények, illetve más parlamenti határozatok feletti döntés az összes képviselő minimálisan egyharmadának jelenléte mellett, és ezen egyharmadon belüli többség képviselőinek a többségi döntésével történik meg. Csak ha alkotmánymódosításról van szó, követeli meg az osztrák alkotmány a határozatképességhez az összes képviselő felének jelenlétét, és akkor ezek és nem az összes képviselő kétharmados többsége kell az alkotmánymódosításhoz.

Ezt csak megjegyzem, mert az elmúlt hónapokban sűrűn felmerült az a mítosz, miszerint a magyar alkotmánymódosítás a világon a legkönnyebb, de ebből látható, hogy az osztrákoknál a kétharmados arány nem is az alkotmánymódosításhoz, nem is az összes képviselőt tekintve kell, hanem ezek feléhez viszonyított kétharmados arány is elég. A német alkotmány pedig egyáltalán nem is ír elő fő szabályként minimális jelenlétet, ilyen csak az alkotmánymódosításnál van, máskülönben csak a leadott szavazatok többségét követeli meg a törvények elfogadásához. Vagyis nem is a jelenlévők többségéhez, hanem csak a leadott szavazatok többségéhez köti a parlamenti törvények és más határozatok elfogadását. Az angol parlamentben pedig még ennyi sem kell, és már a képviselők tíz százalékának jelenléte mellett is határozatképes a parlament.

Nem kívánom folytatni a külföldi példák felsorolását annak bizonyítására, hogy 1989-ben meggondolatlanság volt a magyar parlament határozatképességét az összes képviselők felének jelenlétéhez kötni, inkább azt a kérdést szeretném (Szabados Tamás: Majd videón beküldöd az előadásodat!) megválaszolni, hogy mi a magyarázata annak, hogy a legtöbb nyugati parlamentben a többségnél kisebb létszámhoz kötik ezt. (Zaj az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) Most nem értem, mi a felháborodás oka! (Közbeszólások, zaj. - Szabados Tamás: Videón küldd be!)

Forrás: parlament.hu